FÜLSZÖVEG:
„Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, itthon mindenki nekem esett, hogy na mi újság, mi volt, hogy volt, meséljek már. Én általában tudom, hogy mi az újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik. Ezért mondtam, hogy semmi.” Hányszor van így az ember, ha kamasz. És hányszor kerül olyan helyzetbe, hogy „semmi-szerű” választ ad, pedig… például ha a nagymamája megkérdi, hogy milyen húst süssön, azt feleli, hogy nem tudja, pedig… az öregek otthonában az egyik néni éppen azt szerette volna, ha olyan unokája lenne, mint ő… Vagy ha a kislány, akivel jó volna együtt járni, azt állítja, hogy írt a nyáron, és az ember úgy tesz, mintha nem hinné el, hogy írt. Janikovszky Éva tükröt tart a tizenhárom évesek elé, de mindannyiunk elé is, akik sok mindenen elgondolkodunk, sok mindenről tudjuk, hogy mi az újság, de azt válaszoljuk, hogy semmi. Réber László nagyszerű, telibe találó rajzai humorukkal a kamaszság komikumát és líráját teszik még érthetőbbé, szeretetre méltóvá.
Az úgy volt, hogy elmentem könyvtárba, azzal a szent elhatározással, hogy csak visszaviszem a könyveimet. De rögtön az elsőben a kezembe akadt egy Janikovszky Éva kötet, az Akár hiszed, akár nem. Nosza, úton a következő könyvtár felé el is olvastam a nagyon jó humorú, családi kapcsolatokat és régmúltat bemutató könyvecskét...mindjárt kétszer is :)
A sikeren felbuzdulva persze a második és a harmadik könyvtárban is szétnéztem további JÉ könyvecskék után kutatva, így került a kezembe
Az úgy volt és a már régen várólistára tett,
Kire ütött ez a gyerek?
A
Kire ütött ez a gyerek ezzel a roppant frappáns mondattal kezdődik, de a fülszöveg is tartalmaz idézetet:
„Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok…Amióta nagy vagyok, és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.” Jót derülhet az éppen kamaszkorát élő olvasó, éppúgy mint a kamasz fiait-lányait nevelő szülő, s fedezhetik fel együtt, hogy változhat divat és technika, a kamaszlélek problémái változatlanok.
Felnőtt fejjel is élvezetes volt mindhárom kötet, hihetetlenül jó nyelvi humora volt, van Janikovszky Évának, de persze a legjobb, legfanyarabb tükör az utolsó, már felnőttkor küszöbén álló fiatal felnőttről, nyegle kamaszról szóló mű volt.
Azonban mindhárom kötet tanmese, míg az
Akár hiszed, akár nem a rokonság fogalmát és azt boncolgatja, hogy egyszer minden felnőtt volt gyerek - egy óvodás gyermek szintjén.
Az úgy volt rövid történeteiben egy tizenhárom éves kamasz csetlik botlik. Időnként roppant felnőttesen próbál viselkedni, máskor teljesen gyerekes, mégis csak és kizárólag bólogatni tud az ember, mikor nem kacag, hogy bizony ez így van, ilyenek a kamaszok.
Nem tudom, hogy honnét merítette JÉ az ötleteit, saját családjából, rokonságából, ismeretségi köréből, vagy csak írói megfigyelései által, de én betegre röhögtem magam a legidősebbeket taglaló Kire ütött ez a gyerek?-en. "És a család szégyenkezik, mert arra persze nem számítottak, hogy én is kinövöm magam." :D Most úgy őszintén, van olyan, akinek ez az érzelem nem ismerős a múltjából? Ugye hogy nincs!
"Azt mondtam Micikének: Akár hiszed, akár nem, anyu és apu, sőt nagymama és nagypapa, sőt MINDEN FELNŐTT GYEREK VOLT EGYSZER. Még az öregebb is.
Micike azt mondta, hogy anyu és apu gyerek volt egyszer, még az is lehet, hogy a nagypapa és a nagymama gyerek volt egyszer, de sem Margit néniről, sem Elemér bácsiról, sem a szomszéd néniről nem hiszi el. Azt biztosan csak úgy mondom....
Borzasztó nehéz elképzelni, hogy valami akkor történt, amikor én még meg sem születtem, igazán szerencse, hogy fénykép is van róla a fiókban."
Végezetül hát persze nem véletlenül illesztettem be Réber László csodásabbnál nagyszerűbb illusztrációit, ritka, hogy ekkora összhang van a szöveg és a képi megjelenítés között. Ebből a szempontból természetesen a kisebbeknek szóló Akár hiszed a legszerencsésebb, ott nem csak rajzok tanítják, okítják a gyerkőcöket, hanem rengeteg régi fénykép is.
