MARIANN KÖNYVTÁRA

Nem tudom, hogy vajon azért, mert idén szökőév van, a frontok, a szél miatt, vagy éppen a koronavírus okozta pánik a felelős azért, hogy én hamarabb zárom a hónapot, de muszáj, ugyanis el vagyok fáradva. Február hossszú volt, macerás, kompikált, bonyolult - már az első munkanapján beosztás cserével kezdtük. Sőt, tovább megyek: mind a négy héten volt beosztáscsere, én valószínűleg ezért is viselem ezt a hetet extra nyaffogással. Kedden általában délutános vagyok, de most délelőttös voltam, helyette szerdán és csütörtökön vagyok délutános. Három csoportvezetést és egy könyvtárvezetéssel összefüggő meetinget tudunk a hátunk mögött, ezek még plusz munkaként jöttek a beiratkozás, kölcsönzés, FB profil és Moly profil üzemeltetése mellé. Ami a hónap pozitívuma, hogy némi nógatás hatására meglett a második diplomám, ez a szépség: Vicces módon pont azon a héten vehettem kézbe, mikor a magyar Twitteren az volt az éppen aktuális flém, hogy mennyire hasznos, mennyire kell a diploma. Azon kí

FÜLSZÖVEG: „Grafit ​hallgatott, a csempének vetett háttal, leforrázva ült, gondolkodott. Idén ősszel lesz harmincöt. Még vele is történhet valami. Tartózkodási hely, ennyi jutott eszébe. Egész felnőtt életében egyszer sem volt ott a lakcíme, ahol éppen lakott, neki legföljebb tartózkodási hely volt az irataiban. Miért ne menne akárhová?” Szeifert Natália új regénye, a Mi van veletek, semmi? a kétezer-tízes évek első felének Magyarországáról szól; innen a főszereplők gyerek- és kamaszkori emlékein keresztül időnként visszatekint a megelőző körülbelül harminc évre. A regény egy véletlenszerű barátság története, amelyben a (fő)szereplők sodródnak az eseményekkel, és közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatba kerülnek a bűnnel. Rajtuk keresztül közelebbről megismerjük Budapestet, azt a két felülettel rendelkező várost, amit (fel- és ki-) használunk. Szeifert figuráinak élete, a felszín mögött lappangó titkaik lassan tárulnak fel. Ők azok az igyekvő-törekvő kisemberek, akik szök

Kassák Lajos : Üzenj Beszélgessünk, beszélgessünk Te meg Én Beszélgessünk nem szegletesen kemény hanem puha legömbölyített szavakkal. ahogyan a szerelmesektől tanultuk alig hallhatóan ahogy a tölgyfa levelei beszélnek egymással. Mondj nekem valami szépet hogy és is mondhassak Neked valami szépet. A szemeimhez beszélj a homlokomhoz egyenesen a szívemhez Te Nekem és Én Neked. Az álom partjairól üzenj egy újszülött nevetésével tenger hullámaival játékos delfinekkel harangszóval egy sassal amint az ég kékjében lebeg. *** Vers forrása: https://moly.hu/karcok/443033

Maradni, maradni Az átzuhanás, az megterhelő. Ilyenek: az elalvás, a fölébredés, a megszeretés, a meggyűlölés; a boltban a tanácstalan álldogálás, amikor vendégek várhatók, hogy házigazdává átalakuljak; a vendégség után pedig a bútor, mert vissza kell tolni megint privátba. Ezek a nehezek. Amikor maradok, az jó: az alvásnak mestere vagyok, és ébren lenni nagyon szeretek. Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van szerelmem, illetve ha nincs. De átzuhanni egy beállításból egy másikba, az összekuszál. Maradni szeretnék, mindig maradni: ha ébren vagyok, élesen figyelni, ha alszom, mélyebb gödörbe leásni; magányos levesporokat fölönteni, vagy élettársi szennyest kotorászni. Átzuhanni: az fáj. A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás. *~*~* Vers forrása: Nádasdy Ádám: Az az íz  Nádasdy Ádám (Budapest, 1947. február 15. –) magyar nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár.

FÜLSZÖVEG: Eddy ​de Wind zsidó orvos önként jelentkezett abba a hollandiai gyűjtőtáborba, ahová édesanyját deportálták. Azt remélte, hogy így az asszonyt meg tudja menteni Auschwitztól, de tévedett. A táborban megismert szerelmével együtt 1943-ban őt is a haláltáborba vagonírozták. Amikor a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik 1944-ben elindították Németország felé az erőltetett meneteket, Eddy elrejtőzött, és a felszabadulás után ott maradt Auschwitzban ellátni a betegeket. Keresett egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett. Könyve a legelső Auschwitz-beszámolók egyike, amelyet a csak nem sokkal korábban átélt borzalmak és maga a nyers valóság tesz átütő erejűvé. Jelenlegi ismereteink szerint ez az egyetlen memoár, amelyet teljes egészében az auschwitzi haláltáborban írtak. De Wind kötete először 1946-ban jelent meg, hogy aztán hosszú évekkel később, a tábor felszabadításának 75. évfordulójára, 2020-ban nemcsak hollandul, de számos más nyelven, í

FÜLSZÖVEG: Izgalmas ​kémtörténetek tele romantikával, küzdelemmel, kódnevekkel, felrobbantott vonatokkal, bátorsággal és sok-sok árulással – a Legendás lányok igaz történeteiből kiderül, mire képesek a nők, ha nemes ügyért kell harcba szállni. A kötet szerzője, Sarah Rose a brit titkosszolgálat különleges egységének hosszú időre titkosított dokumentumait dolgozta fel. Az egyedülálló iratok, naplók, személyes beszámolók olyan hadműveletekről szólnak, amelyek során fiatal nőket képeztek ki arra, hogy a frontvonal mögé átdobva a megszállt Franciaország területén segítsék az ellenállás tevékenységét. Az életüket nap mint nap kockára tevő fiatal ellenállók pontosan tudták, mi vár rájuk, ha a Gestapo kezei közé kerülnek – ami sajnos több esetben be is következett. Ám ennek dacára a bátor nők igyekeztek kitartani a fedőtörténetük mellett, és próbálták megúszni a letartóztatást, vagy elviselni a kínzásokat. Feladatkörükbe tartozott, hogy fogadják és rejtegessék a folyamatosan érke

Egy kiáltás a hóesésbe Hideg vasak reggele ez, hideg szemek reggele ez, siető lábak hétköznapja – fejem fölött a hó harangja a szél tornyában meg-megkondul. Egy borzongásban bent van a sors, egy ásításban bent a világ – a tegnap esti ezüst Hold most: zsebemben alvó ötforintos. Boldog vagyok, mert nincsen másom, csak ez a zúzmarás szegénység, e szívet zaklató kivertség. Kirakatokba nézek hosszan, árnyékom ismer csak magára, tükör-időmbe nézek vissza s múltam nem ismer önmagára. Így jó, így jó, emlékek nélkül, múlt és jövő közt csavarogni s várni a megbontott időben: lángok sebezzék föl a számat. Mi nem voltam, mi nem lehettem, vérem szerint még lehetnék: egy kiáltás a hóesésbe, kétkedők első nevetése, jókedvű őrült, aki békül, hogy fogadják el ellenfélül, országos vad, akit ha űznek, hideg szemhéjak fölhasadnak s loboncos, zöld fák üszkösödnek. *~*~* Vers forrása: DIA Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm vagy Budapest, 2016. sze

JELEN ÉS MULT A jelennek dús mezőin Minden élet hervadás; A bú, a kéj tünedékeny, Öröklő a változás. Ami benne szép tenyészik, Úgy lehet csak a tiéd, Ha letördelted virágit, Kellemét ha ízleléd. Isten új percet teremthet, Múltat nem hoz vissza ő; A nem éldelt óra elfogy, Újra nem teremthető. A jelennek éleményi Képzik a szép múltakat, S por fiának sírig adnak Istenítő álmokat. Éldeld, szedd hát a jelennek Kellemdús virágait, Ők hímzik majd rózsaszínnel Agg korodnak alkonyit; S ha a szép emlékezetnek Holdvilága rád derűl Fölkelnek, kiket sirattál, A koporsó éjibűl. *~*~* Vers forrása: https://mek.oszk.hu/00600/00603/ Bajza József (Szűcsi, 1804. január 31. – Pest, 1858. március 3.) költő, színigazgató, kritikus, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja.