Mariann könyvtára : május 2018

FÜLSZÖVEG:

Michael Wolff, a Fehér Házba bejáratos oknyomozó újságíró a közelmúlt legvitatottabb amerikai elnökének történetét meséli el bennfentes értesülései alapján. Donald Trump elnökségének első kilenc hónapja viharos, vérlázító és – nem utolsósorban – filmszerűen fordulatos volt. Wolff nem mindennapi jogosítványának hála rendkívüli bepillantást kaphatunk a Trump-adminisztráció fondorlatos belső játszmáiba és megérthetjük, hogyan kerülhetett pozícióba és törhet egyre magasabbra ez a rapszodikus és zabolátlan természetű ember. A Tűz és düh a megjelenés napján bombaként robbant az Egyesült Államokban, hisz a sikerkönyves szerző legújabb bestsellerében megannyi új tényt és összefüggést tár fel, amelyek más megvilágításba helyezik az Ovális Irodában kialakult káoszt.

De vajon mit gondol igazából a saját stábja Trumpról? Miért állította Trump, hogy Obama elnök lehallgattatta? Miért rúgta ki valójában James Comey FBI igazgatót? Miért nem lehetett Steve Bannont, az egykori fő elnöki stratégát és Jared Kushnert, Trump vejét egyedül hagyni egy szobában? Bannon menesztése után ki lett az adminisztráció szürke eminenciása? Mi a trükkje a Trumppal való kommunikációnak? Mi a közös a Trump-elnökségben és a Producerek című filmben?

Soha nem volt még az Egyesült Államoknak ilyen végletesen megosztó elnöke. Wolff lebilincselő olvasmányából megtudhatjuk, hogy a Trump keltette viszály és széthúzás egy újfajta rend kezdete-e, vagy az első lépés az apokalipszishez vezető úton.

A KÖTET KEDVEZMÉNYESEN MEGRENDELHETŐ ITT A LÍRA OLDALÁN :)

Kép forrása.

A kiadók sok könyvre szokták rátenni a botránykönyv jelzőt, de ez esetben Michael Wolff könyve tényleg egyedülálló: az éppen kormányzó amerikai elnök és teljes környezete egybehangzóan próbálták megakadályozni a kötet megjelenését.

Wolff maga úgy került az elnök környezetébe, hogy még a kampányidőszakban írt egy cikket a Hollywood Reportnak Trumpról, aztán a január 20-ai beiktatás után bizonytalan ideig, megfigyelői újságírói „beosztást” kapott. A státuszt azért tettem idézőjelben, mert maga Wolff is elismeri: senki nem nevezte ki őt hivatalosan, csak megtűrték, mint állandó betolakodót.

Eredetileg az első 100 napról akart írni, de végül 18 hónapig gyűjtött anyagot művéhez.
A goodreadsen olvastam, hogy valaki melodrámának titulálta ezt a könyvet, hát szerintem ahhoz kézzel foghatóbb érzelmekre van szükség. Én egy hétig olvastam ezt a 400 oldalt, de nem kicsit szenvedtem vele, szerintem olyan, mint egy brazil szappanopera. Rengeteg, tényleg eszméletlenül sok név bukkant fel, legalább 100. Ezen felül meg végtelenített módon megy az ármánykodás, fondorlat, egymás kicselezése, kibeszélése, leszólása… Szóval minden, amit egy pozitív életszemléletű olvasó legszívesebben kizárna az életéből.

A mű természetesen NEM oknyomozó újságírói munka, alapvetően rengeteg sok etikai kérdést vetett fel bennem olvasás közben. Azt Wolff nagyon elhallgatja, hogy mikor vetődött fel benne a könyv ötlete. Nem derült ki számomra az sem, hogy vajon a Fehér házbeliek tudtak-e arról, hogy megírja őket, mert ugyebár beleegyezését senki sem adta ehhez a kötethez.

Emberileg mennyire megbízható az az újságíró, akiről az olvasó tudja, hogy képes volt 18 hónapig tettetni, megjátszani, hogy az elnök embere, hogy aztán sok-sok pénzt lehúzzon róla? Mennyire szavahihető valaki, aki 18 hónapig, ha nem is hazudott, de megjátszotta magát, színészkedett, elhallgatta magáról az igazságot?

Azt azonban el kell ismernem, hogy bár hiteles forrásnak nem tekinthető a mű, számos ponton megfogalmazta Wolff az igazságot. Én még emlékszem rá, hogy DT a Twitteren került a szemem elé, és vele kapcsolatban két dolgot nem értettem, ma sem értek. Attól, hogy valaki jó szakember, még nem lesz jó vállalkozó; aki jó üzletember, az nem lesz jó politikus; és aki jó politikus, még nem érthet egy profitorientált szervezet elvezetéséhez. Ezek nem egymást átfedő fogalmak, sőt még csak nem is támogatják egymást. Attól, hogy DT-nek a vállalkozásai révén üzleti sikere volt, még nem adhatott arra garanciát, hogy elvezesse a világ egyik legerősebb országát!
Második felvetésem, örök csodálkozásom a tény, hogy a „nép fiának” állítja be magát, hiszik el róla hívei, mikor 3,1 milliárd dolláros vagyona van a Forbes szerint – szorozzátok ezt be 270-el. Ki sem lehet fejezni magyarul…

Az író is azt hangsúlyozza többször is a könyvben, hogy DT híján van minden politikai tapasztalatnak, ráadásul türelme sincs megtanulni azt. Ehhez pedig hozzátehetjük még a szintén mindennapos twitter hisztit arról, hogy őt mennyire nem szereti a média. Egy figyelemhiányos, hét éves gyerek, aki a miatt követelőzik, hogy mindenki kedvelje, tisztelje őt, az még elviselhető, de egy hetven éves embertől már finoman szólva is furcsa olvasgatni a reakcióit.

Én azt hiszem, hogy azon a ponton mélyen egyetértek Wolffal, hogy DT meg volt arról győződve, hogy az USA elnökének lenni egyenértékű lesz az elismertséggel, tisztelettel is. Holott, hát bizony nem mindenki imádja George Washingtont vagy Benjamin Franklint sem, pedig ők aztán tényleg tettek azért az országért.

Ez nem egy szórakoztató mű, mégpedig azért nem, mert fárasztó Wolff azon hozzáállása, hogy mindenki hülye volt, nem ért hozzá DT környezetében – nálam ettől válik hiteltelenné a kötet. De kordokumentumnak, vagy épp kiegészítésnek például Krekó Péter Tömegparanoia könyve mellé nem rossz olvasmány, az egyik az elmélet, a másik meg a csüggesztő gyakorlat.

Azon mindenképpen érdemes elmerengeni, nekünk liberálisoknak, hogy a mai médiával, közösségi oldalakkal bőven (túl)tűzdelt világunkban, miként tudja egy-egy eszme áthatni az egyéneket, egy-egy kicsi kemény mag hogyan tud sikerre vinni egy amúgy döcögős kampányt. Wolff könyve előrevetíti a jövőt is, hogy Steve Bannon alt-right szervezetek élén messzebbre, tovább tör, mint ahová Trump pozíciót engedett neki.
A politika – nyilván a világon mindenhol – háttéralkukról szól, és Isten óvja a világot attól, hogy Bannon összefogjon DT háta mögött a milliárdosokkal, republikánusokkal, konzervatív médiával, fegyverlobbival a következő elnöki címért. Mindig van lejjebb, Wolff könyve erre is figyelmeztet.

3,5 csillag - bár ugyebár az alaptéma, DT miatt mínuszból indult a számozás :P

A fordítónak Ács Eleonórának minden tiszteletem kijár a gyorsaságáért, munkájáért!
Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak, érdekes élmény volt, ők csöppet sem tehetnek arról, hogy én nem fogom ezt a könyvet az egekbe marasztalni - annyira még nem vagyok elvakult liberális.

Olvassátok el, kordokumentumként nem árt tudni, hogy mi zajlik a Föld túlsó oldalán, pláne mert a világon mindenki bőrét vásárra viszi a tény, hogy valaki olyasvalakinek a tömzsi ujja lebeg az atombomba felett, akiről csak az utókor fogja tudni megmondani, hogy értette-e valamihez, az önsztároláson kívül, vagy tényleg csak egy üres báb volt, és mások mozgatták mögötte a szálakat.
Ez utóbbi esetben nem árt tisztában lenni azokkal, akik Machiavellit játszanak.

Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly

No megjegyzés

FÜLSZÖVEG:

Milyen társadalmi reflexek hívják életre, és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Mi a különbség az álhír és a dezinformáció között? Hogyan alakítja át a valósághoz való viszonyunkat az ún. „igazságon túli” politikai kommunikációs gyakorlat? Lehet társadalmi szinten védekezni az agymosás ellen? Milyen jelekről ismerhetjük fel, hogy éppen egy politikai irányítású médiagépezet hatása alatt állunk?

Magyarországon eddig nem jelent meg az összeesküvés-elméletek témakörét tudományos igényességgel megközelítő kötet – annak ellenére sem, hogy a téma a publicisztikában és a közbeszédben a korábbinál nagyobb figyelmet kapott, továbbá a társadalomtudományokban jelentős tudás halmozódott fel a témában az elmúlt években. Krekó Péter munkája hiánypótló, alapos feldolgozása a témának. A könyv, építve a szerző az elmúlt öt évben végzett tudományos kutatásaira és a doktori disszertációjára, tudományos ismeretterjesztő stílusban mutatja be az összeesküvés-elméletek szociálpszichológiai működésmódját.

A KÖTET KEDVEZMÉNYESEN MEGRENDELHETŐ ITT A LÍRA OLDALÁN :)

"A mai álhíripar, legalábbis Nyugaton, úgy virágzik, hogy nincs se háború, se diktatúra, se cenzúra. Persze a médiában és a politikában is sokan érdekeltek abban, hogy meglegyen a háború „érzete”: hogy a gazdasági válság világvégének, a menekültek érkezése kontinensek civilizációs harcának, a terrorizmus pedig mindennapos, mindenkire leselkedő halálos fenyegetésnek tűnjön. Erre pedig pénzt is áldoznak. Mégis, manapság – legalábbis a világ nyugati felén – nem beszélhetünk klasszikus, felülről jövő, intézményes agymosásról.
Az emberek a saját agyukat mossák át az álhírekkel – és ehhez a bulvár- és álhírmédia, illetve a populista politikusok csak a szappant adják. A közösségi média pedig a lavór – ami más formában korábban is létezett."

Fenn a Mátrában olvastam el ezt a könyvet, és meglepődve tapasztaltam leérkezve a wifi mentes hegyről, hogy mekkora aktualitása tud lenni az ember olvasmányának.*

Ebből a műből rengeteget tanultam, teljesen naiv lélekként vettem kézbe Krekó Péter kötetét. És most nyilvánosan mondok neki köszönetet, mert olvasás közben úgy éreztem, hogy végigjártam egy szemesztert nála, kicsit (nagyon) rácsodálkozhattam, kikupálódhattam a körülöttem lévők fantazmagóriáiból.

Nem mondom azt, hogy nem hiszek a konteókban, hiszen valamilyen szinten mindenki hisz – ez az egyik markáns mondanivalója a kötetnek, szerintem. Viszont azon érdemes nem kicsit elgondolkodni, hogy mik a mozgatórugói az ember hitének? A társak, ismerősök véleménye, a csordaszellem? A saját felsőbbrendűségébe kapaszkodó ego? Vagy a vakhit, hogy igenis tud az egyén úgy információt nyerni a világban, hogy az tiszta, mentes minden túlzástól, manipulációtól?

Az emberiség – szerintem- elég gyakran esik abba a hibába, hogy egy technikai eszközt, elvet, eszmét piedesztálra tesz, egekig magasztal, és használata során félreteszi az alapvető óvatossági szabályokat, józan paraszti eszét. Mindent lehet eltúlozva csinálni, még az olvasást is, de az interneten, közösségi oldalakon keringő információkat nem szabad száz százalékban készpénznek venni.
Nagyon örültem, hogy Krekó Péter széles körben reklámozta az IFLA, Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi Szövetsége poszterét – bár meg kell jegyeznem, hogy a rövidítés feloldása nem igazán sikerült *khm-khm, ejnye-bejnye.

https://www.ifla.org/publications/node/11174

Hogy miért fontos ez a könyv, egyáltalán a téma, az álhírek, összeesküvés-elméletek?
Mert nem csak közvetlenül a mi életünkre van hatással, ha egy zavarodott embertársunk elolvas egy fészbúkon terjedő álhírt, és beront fegyverrel abba a gyorsétterembe, ahol éppen ebédelünk…
De hatással van a gyermekeink, unokáink jövőjére, hogy egyes politikusok (igen, itt jön a rész, mikor Donald Trumpot szidom) az egész bolygóra nézve hoznak pletykákon alapuló politikai döntéseket. Konkrétan itt a téveszméjére gondolok, hogy Kína terjeszti a globális felmelegedésről szóló álhíreket.

Tehát ebben élünk, a mindennapi valóságunkat szennyezi a médiakáosz, és a konteók hatásmechanizmusa. Még csak azt a luxust sem tudjuk megengedni magunknak, hogy ne figyeljünk oda semmilyen hírre, semmilyen közösségi oldalra, mert jön egy új emberi erőforrások miniszter, aki laposföld hívő. (* erre vonatkozott az első mondat)

Hogy milyen volt a könyv?

Olvasmányos, rengeteg háttérinformációval, jellemzően magyar vonatkozású összeesküvés-elméletekkel, de az elkerülhetetlen nemzetközi konteókkal is fűszerezett kötet.
Nyilván azt mondanám, ajánlanám, hogy alapmű - részemről szívesen szavaznék arra a pártra, aki kötelező olvasmánnyá tenné - és számon is kérné! minden felnőtt, magyar szavazópolgártól.
(Bilibe lóg a kezem, de mindegy...)

Amit még dicsérném kell az két dolog, egyfelől a technikai, az 512 tételes irodalomjegyzék, hivatkozás jegyzék. Másfelől pedig Krekó Péter nagyon finoman adagolt, odaszúrós humorérzéke kiemelkedő. Ilyesmikre gondolok:

"Tehát azért zajlanak a világban úgy a dolgok, ahogy zajlanak, mert összeesküvés van a háttérben. Azért van összeesküvés a világban, mert úgy zajlanak a dolgok, ahogy az összeesküvés-elmélet mondja. Logikus, nem?"

***

"Bakay Kornél, az erősen vitatott munkásságú, a magyarokat leginkább a pártusokkal és a szkítákkal rokonító történész például hosszasan ír arról az üldöztetésről, amelynek a finnugor elmélettel vitatkozó tudósok, politikusok ki vannak téve a nagyhatalmak és az érdekeiket képviselő akadémiai világ részéről. A szerző széles körű üldöztetését egyébként mi sem illusztrálja jobban, mint hogy 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki."
:D

Pártpreferenciát tekintve - hű, de gáz, hogy kénytelen erre kitérni az ember!- ez nem egy egyszerűen liberális könyv, bátran adnám jobb és baloldali szavazók körébe is.
Van benne pár magyar vonatkozás, de aktuálpolitika csak felületesen, ami mondjuk halkan jegyzem meg: nem utal arra, hogy oly nagy lenne a sajtószabadság, de azt elkerüli, hogy csak a jelenlegi helyzetben legyen a mű időszerű olvasmány. Majd az idő vasfoga bebizonyítja, de itt is arra számítok, mint Török Gábor könyvénél, hogy könnyen lehet egyetemi ajánlott, vagy kötelező irodalom.

Végül ideteszem az utolsó bekezdést a könyvből, jó tanácsként:

" A dezinformáció elleni önvédelem alapszabálya így foglalható össze: Kezdj gyanakodni, amikor valahonnan ismétlődően olyan hírt olvasol, aminek nagyon örülsz vagy amitől nagyon dühös leszel! Az elfogult, tényeket nem tisztelő újságírás, a dezinformáció és az álhíripar éppen az erős, elfogult vélemények kiszámíthatóságán keresztül tesz minket érzelmileg manipulálhatóvá. Annak a forrásnak, ahonnan csak „jó”, a világképedet megerősítő információkat kapsz, ne higgy! A valóság összetettebb és ellentmondásosabb annál, mint hogy mindig kielégítse az elvárásainkat, a reményeinket, és megerősítse a véleményünket."

További idézeteket a molyra vittem fel, összesen 18 darabot: https://moly.hu/konyvek/kreko-peter-tomegparanoia/idezetek :)

Köszönöm a recenziót az Athenaeum kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly