Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2026

Weöres Sándor: A teljesség felé #91

Kép
  Hullámok és tenger A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.  Találkozás egy ifjúval Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De mílyen gazdag a völgy is, lelkem, mílyen gazdag. Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel, csak a fülemmel, mert deszkafal volt köztünk. Régebbről ismertem őt: tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mint a madártól. Ezt a suhancot figyeltem én fülemmel; idősebb szekerestársával beszélgetni akart, soká noszogatta, de az nem felelt, csak aludt. Erre a legényke dalra zendített: „Iszom, mindig iszom; haragszik érte a feleségem..." Dehogy volt itala, dehogy volt felesége. Csak vágya volt; a vágy lehúz, mondja a bölcsesség; őt mégis emelte a vágy, hi...

Kertgondok és kerttervek

Kép
  Picit off leszek, hiszen ez egy könyves blog, de mégis relevánsak a kertgondjaim, mert tegnap, augusztus 31-én 34 fok volt Budapesten, és gondolom, országszerte mindenki küzdött a hőséggel. Meg persze azért is sarkalatos amiről írni fogok, mert az utóbbi két évben elég sokat bütyköltem kinn az előkertet, benn a szobanövényeket, sok könyvet olvastam róluk, és fontos részét képezik az életemnek.  (Ha nagyon beképzelt akarok lenni: az én blogom - az én szabályaim mondat érvényesül, de inkább leszállok az ego által felkínált magas lóról.) Na, hát ilyenek vagyunk jelenleg, a 40 fokos hőségben. Nyilván vízen kívül kell majd még új mulcs, illetve most több kertészeti FB csoportban is látom, hogy sokan azon gondolkodnak, milyen irányba induljanak tovább főleg a kinti kertben, de bent a lakásban is. Keresgéltem a pinteresten, de megőrjít az, hogy minden második pin AI – mi lesz ott később?!? Semmilyen emberi tartalom??? De beajánlott nekem a pinterest egy AI kerttervezőt, amit mégis ...

Weöres Sándor: A teljesség felé #90

Kép
  Mindentudó, mindenható, mindenütt-jelenvaló Az egyéniségétől megszabaduló ember közös az Istennel. A mindentudóval, mindenhatóval, mindenütt-jelenvalóval. Az egyéniségétől megszabaduló ember nem úgy mindentudó, hogy meg bírná mondani, mennyi pénz van egy csukott pénztárcában, s hogy a holnapi hírlapot már ma ismerné, s hogy akármílyen kérdésedre biztosan tudna felelni. Ami az embereknek mindentudásként tűnne: véghetetlen adat-tár; a mindentudás nem halmaz, csak éppen annak tudása, mely az „egy"-nél is egyszerűbb. Nem úgy mindenható, hogy a kenyeret kaláccsá bírná változtatni; s talán meg sem emelheti azt a zsákot, melyet egy zsákhordó könnyen cipel. Ami az embereknek mindenhatóságként tűnne: az életbeli sikeresség véghetetlenné növelése. Úgy mindenható, hogy amíg hétköznapi munkáját végzi, lényének mélyén az Isten tett-nélküli, teljes működését viseli. Nem úgy mindenütt-jelenvaló, hogy ha Nagyfüzesen van, jelen volna Kisfüzesen is. Ami az embereknek mindenütt jelenvalóságként tű...

Weöres Sándor: A teljesség felé #89

Kép
  Meztelenség A teljességet elérni végtelenül könnyű és végtelenül nehéz. Oly könnyű és oly nehéz, mit ezt a három szót kimondani hazugság és öncsalás nélkül: „Teljesen tiszta vagyok." De vannak, igen kevesen, egyszerű szegény emberek, kik anélkül, hogy törekedtek volna rá és anélkül, hogy tudnának róla, a teljességet birtokolják. Minden érzésük, gondolatuk, szándékuk tiszta, minden jó nekik úgy, ahogy éppen kinálkozik; ha veszíteniök kell, vagyontárgyat, egészséget, családtagot, életet: abba is nehézség nélkül belenyugodnak. Életük csöndes-vidám, békéjüket nem sértheti senki és semmi. Szavaikból nem sokat meríthetsz, de lényükből magát a mindenséget. Ezek a békés, boldog emberek nem fognak a teljességbe, a mennybe jutni: máris ott vannak, nincs az a hatalom, mely valamit is adhatna még nekik, vagy elvehetne tőlük. Végtelen magas hegyen élnek, ahonnan nincs tovább. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #88

Kép
  Vetkőzés Irmagját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy előbbre törtetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban. Ne törekedj kiválóságra. Ez azonban nem jelenti, hogy képességeidet elhanyagold. Önmagadban akkor jutsz előbbre, ha képességeidet mennél teltebbé s összecsengőbbé teszed; mindegy, hogy képességeid mekkorák: fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk. Képességeid a paripák, melyek a végső házig visznek; de a házba csak úgy tudsz belépni, ha fogatod kívülmarad. Minden képességnek mérete van; s a végső kapun csak az fér be, ami mérhetetlen: a lélek maga. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

200 könyv 2026-ban

Kép
  Az idei év kicsit (NAGYON) döcögős, a kínai horoszkóp szerint a Tűz Ló évében vagyunk, és velem, családommal igencsak vágtatnak, száguldanak az események.   "A hatalmas tempó és a túlzott pörgés könnyen kimerítheti a szervezetet" - írja Gemini a horoszkóp kapcsán, és egyet kell vele értsek, szerintem is jócskán túlpörög a világ, akár a szűkebb, akár a tágabb értelemben nézem.  Igen-igen, ma van az év 218.napja, és én picit lemaradva, sajnos csak 208 olvasmánynál tartok. Hogy miről vagyok lemaradva? a 365 elolvasott könyvről, természetesen. Merthogy tavaly, meg év elején is, ez lett volna az idei cél. Mindenesetre, se a Moly statisztika, sem én nem vagyunk túl bizakodóan. Előbbi 343 könyvet jósol, én meg úgy vagyok, ha 300 sikerül, már bőven elégedett leszek.  No, azért nem nyavalygok, bőven történt velem az elmúlt két hónapban NAGYSZERŰ dolog is.  Például hogy megvan a várólista csökkentős kihívás,  a Fellegszálló című ifjúsági regény olvasásával teljesí...

Weöres Sándor: A teljesség felé #87

Kép
  Haláltánc Akinek elvei, vagy tehetségei vannak, általuk kiválónak érzi magát; aki egy szemétdombot összekapart magának, vagy akit dicsérnek, kiválónak érzi magát. Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát és kiválóság nincsen. Az összhang teljes és megzavarhatatlan. A sok külön-levőnek mind önálló igényei vannak, melyek az összhangot megzavarnák: ezeket a haláltánc körforgása hozza összhangba. Ne kiválóságra törekedj, hanem igyekezz az összhangot önmagadban megvalósítani, minden önálló igénytől mentesülni s akkor a haláltáncból kimaradsz. Aki boldogságot kiván, mindig rohan és rohanása az összhangba simul. Aki összhangot kiván, boldog. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #86

Kép
  A hírvágy Ne kivánd azt, amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek: mert a híres emberek kirakatban tarkállanak, mint egy halom sütemény s a kiváncsiság légy-felhőként lepi és mocskolja őket; a hírnév nem dicsőség, hanem nyomoruság és megaláztatás. Ne kivánd azt, amit általában örök hírnévnek, halhatatlanságnak neveznek: mert semmit sem érsz vele, ha emléked holtod után is megmarad a jövő nemzedékek emlékezetében, mint összeszáradt múmia a piramisban. Amit a nagy emberek halhatatlanságának mondanak, nem örök élet, még csak nem is örök emlékezetesség, hanem pár-száz vagy pár- ezer évvel későbbre halasztódó feledés. Figyeld e lassúbb feledésre jutottakat: szikkadt, porosodó változatlanságuk míly félelmetes. Királyi csend az övék, arany és ezüst kripta-csend. Nem az életük, hanem a haláluk nyúlik évszázadokra, vagy évtízezredekre. Dicsőségedet és halhatatlanságodat ne embertársaidtól reméld, mert benned van, vagy benned nincsen. Az európai ember nem akar akkora lenni, hogy lété...

Weöres Sándor: A teljesség felé #85

Kép
  Az alkalmatlan kísérő Aki a teljességet elérni akarja: a legmakacsabb akadék, mely bogáncsként rácsipeszkedik: a hiúság. A teljességhez tudatosan közeledő ember kiválónak, felsőbbrendűnek érzi magát. S amíg felsőbbrendűségi érzése megvan, egyénisége nem bír szétoldódni, hiszen felsőbb- vagy alsóbb-rendű csak az egyén lehet, a teljességben nincsenek különbségek. A teljességhez vivő út nem a kiválóaké, hanem minden külön-levőé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla. S ha különbnek érzed magadat azoknál, akik még az út elején vannak, s magadnál különbnek azokat, akik már célbajutottak: be hagyod csapni magadat az idő káprázatától; hiszen hogy valaki az út elején, közepén, vagy végén van-e, csak dátum-különbség. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #84

Kép
  A legfelső élmény Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és halál. A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel sem mérhető. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Sorozat, amit sosem fejeztem be

Kép
  Forrás: https://candidcover.net/ya-book-series-list/     Nagyon sokat olvasok. Tényleg SOKAT, szinte semmilyen más kikapcsolódásom nincs. Nem tévézek, igyekszem szűrni a youtube-ot és a fészbúkot is, csak egy szókereső játék van a telefonomon.   Ehhez képest meglehetősen kevés az elolvasott, vagyis befejezett könyvsorozataim száma.  "Milyen sorozatok vannak a Molyon? Sorozatok: Olyan könyvek, melyek történetükben összefüggenek egymással. Ilyen például a Harry Potter. Kiadói sorozatok: Olyan könyvek, melyeket egy kiadó egységes külalakkal és témában jelentetett meg. Például ilyen a Mítoszok és legendák." https://moly.hu/sugo/sorozatok Sorozatok kapcsán nem én vagyok az egyetlen könyvmoly, olvasó, aki eltévedve érzi magát. Eleve azt megtalálni, hogy a Moly oldalán merre található egy széria, illetve, hol található a saját profilomon, külön tudomány. És persze menüpont, a súgó oldalán: "Hol találom a sorozatokat? Az összes sorozatot a főoldali menüből elérhe...

Weöres Sándor: A teljesség felé #83

Kép
  Az értelem fokozatai Az értelem úgy gondolkozik, hogy a gondolatokat szó-sorozattá öltözteti. Aki értelme mögé, a végtelen áramok világába hatol, itt más gondolatformához jut, mely „angyali értelem"-nek nevezhető: a lelki tartalmak nem szavakként, hanem álló és mozgó alakzatokként jelennek meg egy másvilági térben; itt nem vidám, szomorú, kellemes, kellemetlen gondolatok vannak, hanem gömbölyded, szögletes, sima, redős, egyszínű, tarka gondolatok. Megnevezhetetlen élesség és tompaság, ragyogás és homály együttese borít mindent, mely leginkább „hangtalan zené"-nek nevezhető; ez az angyalokból áradó zene, a szférák zenéje. S a végtelen áramokon túl, a teljességgel-egyesülésben megint más a gondolatforma: ez az „isteni értelem", melyben a gondolkozó, gondolattárgy és gondolat azonos. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #82

Kép
  Az érzékfeletti érzékelés Aki a személye mögötti végtelen áramokhoz hatol, lassanként észreveszi, hogy testi érzékszervei sajátságos módon megtoldódtak. Akire szemeddel, füleddel, vagy bárhogy, erősen ráfigyelsz, annak alkata és jelen-állapota szinte tükröződik benned, s a futó, vagy tartós jelenségeké is. Ha valakivel beszélsz, nem csak a szavait fogod fel, hanem azt is, mi lényéből árad; s azt hiszik, hogy gondolatolvasó vagy. És mindaz, ami benned így tükröződik, mintha szines volna; nemcsak a szemed lát szineket, de egy belső, rejtett szemed is. Az élettelen tárgyak lelke sötétlila, a növényeké zöld, az állatoké sötétsárga, barna, vörhenyes. Az eltompultság barna, a lelki gazdagság a szürkének élénk világos színekbe játszása. A mozgékony lelkek színe halványabb, tagozottabb, változóbb, a nehézkes lelkeké sötétebb, egybemosódóbb, állandóbb. A gyermeklélek alapszíne, mint a fénylő gyöngyház; a férfié hideg szürkéskék, mely többnyire megsötétűl, megfakúl, elbarnul, elvörösödik; ...

TBR, várólista : tippek, trükkök, halogatások

Kép
  Gemini szerint: "A könyves várólista (gyakran TBR – To Be Read) azoknak a könyveknek az összesített listája, amelyeket az olvasó a jövőben szeretne elolvasni. Ez a személyes gyűjtemény segít nyomon követni a megvásárolt, de még olvasatlan köteteket, vagy a felfedezett, megvételre tervezett műveket." Remek ez az AI megfogalmazás, így kiderült számomra, hogy én NEM is így használom a TBR funkciót, illetve csak a várólistám egy része felel meg ennek a mesterséges definíciónak.  Merthogy többféle TBR listám van, ebben a mai bejegyzésben ezekről fogok beszámolni.  1., a hivatalos várólista csökkentő polcom - vagyis az, amivel jelentkeztem a VCS kihívásra: " A várólista csökkentés első szabálya: FELEJTSD EL a várólistádat. A második szabálya: OLVASD EL a SZABÁLYZATOT Jövőre is csökkentsd a Várólistádat. Válassz ki 12 (+12 opcionális) könyvet, amit már régóta (minimum egy éve) szeretnél elolvasni és olvasd el őket jövőre!" Szerintem már évek óta így kezdődik a VCS kihívá...

Weöres Sándor: A teljesség felé #81

Kép
  Tündérek, manók Az állat-, növény-, ásvány-fajok angyalai és ördögei: a tündérek, manók. Nem lények; nem az időben, hanem a változatlanban vannak. Figyelj meg egy fölrebbenő verébcsoportot: ami a szárny- zizzenésükben nem a természeti hang, de valami édes együgyüség: ez a verébcsapat tündére. Vagy figyelj meg egy diófát: ha tépázod, kelletlenül és viszolyogva adja gyümölcsét; s ha szeliden, tisztelettel közeledsz hozzá, szívesen adakozni kezd és megpillantod a lefosztottnak látszó alsó ágakon a leg-elérhetőbb és addig észre nem vett diókat: ez a diófa tündére. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #80

Kép
  Angyalok Ha bensőd tartalmait elrendezed; ha különválasztod magadban személyed változó, múló elemeit és lényed változatlan, örök világát: a múló elemek úgyszólván tárgyakként, növényekként, állatokként mutatkoznak előtted, s az örök világ tényezőivel érintkezni tudsz. Egyszercsak észreveszed magányodban, hogy száj és fül használata nélkül valakitől tanulsz; és eleinte nem tudod, hogy képzelődsz-e, vagy egy testtelen lény ereszkedett le hozzád. Láthatatlan tanítód nem káprázat, nem is hozzád-ereszkedett szellem, hanem a személyed alatt rejlő végtelen áramok valamelyike. A végtelen áramok a személyiség formálói és vezetői, melyek a személyiség áttörése után hozzáférhetők és kikérdezhetők. Bárki érintkezik velük, csak nem mindenki tud erről; az intuíció, az előzmény-nélküli hirtelen felismerés, mindig a végtelen áramok valamelyikének sugallata. A személyiség-mögötti végtelen áramokat a keresztények angyaloknak, az ógörögök isteneknek, az indek déváknak nevezik. Kifélék ezek az angya...

Utazás az olvasmánylistám körül - ez volt 2026.májusa

Kép
  Ez itten egy lopott cím, kérem szépen, az „Utazás ​az íróasztalom körül” a Janikovszky Éva-emlékkötet címe, amit Vojnics-Rogics Réka állított össze és Lovász Andrea szerkesztett. Mindkét hölgy tanított anno a KRE-én a gyerekirodalmi szakon, remélem, hogy bokros teendőik mellett lesz erejük és idejük két év múlva is oktatni, mikor én visszatérek az egyetemre.  Merthogy nem tudom, hogy említettem-e már, de azért olvasok gőzerővel még mindig rengeteg gyerekkönyvet, és próbálom legyűrni a szakirodalmat, mert csak visszamennék tanulni. Semmi kézzelfogható oka nincs annak, hogy "gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember" végzettségre vágyom, mint a saját magam érdeklődése, kíváncsisága, tudásszomja.  Mármint haszna nem lesz ennek a diplomának, de egyszerűen néha élni is kell :P Minél idősebb vagyok, annál inkább azt gondolom, hogy ha van lehetőségünk, akkor a természetes érdeklődésünk irányába érdemes kutakodni, informálódni, ez hoz örömöt a dolgos szürke hétköznapokba, és ez s...

Weöres Sándor: A teljesség felé #79

Kép
  A kulcs kettőt fordul a zárban Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ. Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #78

Kép
  Az elmosódó határok Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: „ ez is én vagyok " ; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: „ ez is én vagyok " ; ha egy bútort hosszabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: „ ez is én vagyok " . Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé; minden átlátszó, mintha kristályból volna; egyszerre mérhetetlenül gazdag, teste-lelke felfrissül és egyforma örömmel tölti el a munka, pihenés, társaság, magány. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #77

Kép
  Ne várj csodát Ne várj csodát. Mert a csodás ígéret teljesül, anélkül hogy csoda történne. Ha az élet-fölötti, különlét-fölötti világba akarsz hatolni, illetve élet-fölötti, különlét-fölötti, valódi lényedbe (itt az „ én " és „ más " szét nem választható): vigyázz, hogy a valóság helyett káprázatokba, „ csodákba " ne keveredj. Ez ellen gyakori ima, gyakori önvizsgálat a védelem. Sehol olyan szükség éberségre és józanságra, mint itt, ahol az életbeli mértékek nem alkalmazhatók. Ha meg akarod ismerni időtlen alap-rétegedet, előbb meg kell küzdened a rája-rétegződött időbeli személyeddel, mely az alapot elfedi előled. Bontsd szét személyedet és szemléld, mint idegent. Ne maradjon benne semmi rejtett, vizsgálatlan, tudatalatti. Ne maradjon benne semmi olyan, amihez ragaszkodsz, vagy amitől utálkozol, mert a ragaszkodás is, utálat is hamisít. Az önvizsgálat legegyszerűbb módja az imádság. Ha imádban Istennek gyónod meg hibáidat, ezzel bejáro...

Weöres Sándor: A teljesség felé #76

Kép
   Útravaló Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

100 könyv 2026-ban és egyéb ámokfutások

Kép
  Muszáj dicsekvéssel kezdenem ezt a posztot, és nem magamat dicsérem, hanem gyerekeimet, akik ilyen cukorfalat LEGO mosolygós növényekkel leptek meg Anyák napjára :D Nem tudtam, hogy szükségem lesz ezekre az apróságokra, de roppant jól mutatnak a hálóban.  Ma van az év 126.napja és eddig 112 könyvet olvastam el , több-kevesebb megelégedettséggel. Többször visszamentem Kőbányára friss kiadásokat feltankolni, Krasznahorkai ​stockholmi beszéde , Rényi Ádám újabb kötete, valamint A ​kiskutya, aki dinó akart lenni emlékezetesen klassz könyvek voltak.  A Wonderland Alapítvány lengyel gyerekirodalmi műveket fordít, és idén bukkantam rá könyveikre, Marta Guśniowska: Ha ​lúd, legyen kövér! című meseregénye teljesen elbűvölt.  Olvasás közben hol a Monty Python, hol a tavaly olvasott német gyerekkönyv, a Gyógytúra jutott eszembe – azok is helyzetkomikumon alapuló fekete humoros történetek. Általában szigorúbb szoktam lenni, de most kenyérre kent a sztori vége is, még pont n...

Weöres Sándor: A teljesség felé #75

Kép
  Kérés „ Add vissza mértékét az embernek. " Vedd imádba. Forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

Weöres Sándor: A teljesség felé #74

Kép
  Az eszme-idő A teljes-idő mása a jelenség-időben: az eszme-idő. Egy ember élete az eszme-időben nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik. Homályos, felelőtlen perceid az eszme-időben mindig „ ifjúkoriak " , érett, felelős perceid pedig „ öregkoriak " , független attól, hogy húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e. Az eszme-időben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad, az emberiség élete pedig a különbtől a gyarlóbb felé. Mert mindig csak az egy-ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az emberiség egésze alaktalan tömeg, mely elsötétül. Az emberiség négy fő-korszaka az eszme-időben: Első az Aranykor. Az emberekben a változatlan alap-rétegük tiszta, világos és a változó tényezők minden nehézség nélkül, önkénytelenül köréje-rendeződnek. Az emberélet csöndes-derűs, egyszerű, titok- nélküli, teljes összhangban a testtelen erőkkel és a természettel. Második az Ezüstkor. Az emberekben különválik a változatlan alap...

Fogadom, hogy...

Kép
  Tegnap óta másodszorra nézem meg Mel Robbins podcast adását, amit Seth Godin marketing guruval készített, How to Build a Life That Matters & Get What You Want Starting Today.    Mel híres a 5 másodperces szabályáról, hogy 5-4-3-2-1 visszaszámolás után rögvest CSELEKEDNI kell, mert különben az ember agya lebeszéli őt arról. Seth is úgy gondolja, hogy a cselekvés az élet mozgatórugója ( "we become what we do" ) , sőt, örök bibliai igazságot idézve: Ki mint vet, úgy arat!  Nemcselekvés Newton tehetetlensége törvénye szerint: minden test addig nyugalomba marad, míg egy külső erő nem hat rá - csak hát a VALÓSÁGBAN 18 éves korunk után általában nem áll mellettünk valaki, aki külső ösztönzőként hat, muszáj önerőből cselekedni.     Kissé hosszadalmas bevezető után jutottam el a lényegig, a fogadalomig. Rengetegféle szokáskiépítő rendszer létezik, én is kipróbáltam jópárat, lelkesen olvasok ilyesféle könyveket is, azonban idénig valahogy hatástalanok vol...