Mariann könyvtára : 2018

FÜLSZÖVEG:

A tizenhat éves Mia, a Nyírségből származó szegény lány prostitúcióra kényszerül. Panka, a jómódú budai vállalkozók hasonló korú lánya emberkereskedők karmai közé kerül. A két lány közös kálváriája egy nyolcadik kerületi garzonban kezdődik. A rabságban mély barátság szövődik közöttük, Mia el is határozza, hogy megszökteti Pankát, még mielőtt elvinnék őt külföldre. Az események azonban nem várt fordulatot vesznek, így Mia hamarosan az üldözöttek listájára kerül.

Szurovecz Kitti izgalmas, megdöbbentő története bár fikció, megtörtént eseményeken alapul. Vajon milyen a hazai emberkereskedelem és a szervezett prostitúció? Honnan szerzik be a lányokat? Milyen esélye van egy nagyon szegény és egy tehetős fiatalkorúnak ugyanolyan körülmények között? Mi történik, ha megromlik az egészségük, vagy felmerül egy váratlan probléma? Van bármiféle kiút? Ki lehet szállni? Ki segíthet?

A KÖTET ITT VÁSÁROLHATÓ MEG A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN!
Ha akartok, még bele is tudtok olvasni ;)

Sok szempontból különleges Szurovecz Kitti könyve, főleg az alaptémája, a gyerekprostitúció miatt. Másrészről viszont ez az első recenzió, remélhetőleg az utolsó is, amivel kettő hónappal csúsztam el.

Nekem is azzal kell kezdenem a véleményemet, amit más bloggerek, ez volt az első olvasmányom Kittitől. Most az alaptéma érdekelt különösképpen, Magyarországon létezik a prostitúció gyerekekre szakosodott alfaja is, még ha a társadalom legnagyobb része erről nem óhajt tudomást venni. Hivatalos, szakértő álláspontok pedig pont ugyanúgy a homokba próbálják dugni a fejüket, mint ahogy a könyvben szereplő nevelőotthonokon belüli erőszakkal, vagy éppen az analfabétizmussal kapcsolatban.

Kitti lézerpontos, néha realista, néha kicsit túl optimista hangvétellel dolgozik a történet során. Mindenképpen dicséretes, egyedi a kiállása az elesettek ilyen szeglete felé, és nagyon jó dolog, hogy a kiadó is mellé állt ebben a témában.

Hogy miről is szól a történet?

Két szálon indulunk, két főszereplőnk van. Panna a jó házból való, középosztálybeli kamaszlány, aki szülei válási vitái elől rohan a szeretője karjába. A férfitől elviszik, annak tartozásáért cserébe, és egy hétre bezárják Mia, a nyírségi cigánylány mellé.

Megmondom őszintén, én Miát kedveltem meg jobban, főleg amiatt ahonnan, és amiért jött a prostitucióba.

A cigánylánynak szerintem nem meglepő, ha azt mondom, hogy Cserkeszszőlőn nincs jövője, anyja még három kisebb gyereket nevel a 16 éves nagylány mellett. Egy napon megáll Mia mellett egy autó, és felajánlja neki a pesti munkát, az utcán kéjelgést. Átlagos és jó helyzetben élő ember ezt talán el se tudja hinni, de Mia meglátja a pénzkeresés viszonylag „könnyű” módját, amivel a családját segítheti.

Önként lesz kurva, és ezért le lehet nézni, de valójában a pokolból menekül a pokolba, miközben hihetetlenül bátor és önzetlen. Szerintem ennek a könyvnek nem Panna a főhőse, sokszor fájdalmasan naiv, hisztigép a kiscsaj, hanem a karcosabb, de földhözragadtabb Mia.

Miután összezárják őket a stricik, Mia lassanként közel engedi lelkéhez a sírós Pannát, és elhatározza, hogy segít a lánynak. Szökésük aztán egyéb más kalandokat indít el életükben. Többek között Mia bekerül egy nevelőotthonban, ahol szinte szörnyűbb sorsa lesz, mint amilyet kurtizánként az utcán átélt.

Számos meglepő fordulat után sajnos pozitív vége lesz a könyvnek, ez az egyetlen dolog, amit a szemére tudok vetni. Merthogy amennyire és amilyen sokszor valóságszerű, hiteles, reális a történet, még akkor is, amikor gyomorforgató, annyira mesésen jóra forduló a vége. Számomra az igazibb lett volna, ha Mia újra az utcára megy, külföldi bordélyban vállal munkát, vagy éppen kábítószer túladagolásban meghal. Sajnos azt hiszem, hogy ezek a végeredmények sokkal-sokkal többször fordulnak elő a való életben, mint az, hogy egy volt utcalány boldogan él, míg meg nem hal. Az élet nem a Pretty Woman.

Kinek ajánlom a könyvet?

Nemtől, életkortól függetlenül szülőknek, nagyszülőknek és kamaszokkal foglalkozóknak. Tudnunk kell a Magyarországon is létező veszélyekről, ami a gyerekeinkre leselkedik.

Olvasás közben párszor eltöprengtem azon, hogy mennyire hiteles a regény, és azt tudom mondani, hogy engem a véresebb, erőszakosabb részek egyáltalán nem leptek meg. Tényleg léteznek olyan emberek, akik ma a magyar gyerekek közül választanak ki maguknak ágytölteléket, és nem félnek közben erőszakot tenni sem a gyermeken.
Ez egy valódi probléma, amit Szurovecz Kitti nagyon részletesen ábrázol a könyvében. Attól, hogy nem veszünk róla tudomást, nem mérjük fel, hogy milyen kilátástalan helyzetben tengődnek a mélyszegénységben élők, valamint nem segíti a társadalom és a jogalkotó a szociális munkások, családsegítők, védőnők, gyámügyesek tevékenységeit - akkor és addig napról-napra fogja a gyerekprostitúció ugyanúgy szedni az áldozatait, mint ahogy a családon belüli erőszak, vagy gyermekmolesztálások esetén.
Tehát igen jó könyv volt, teljesen megérdemelt a 97%-os értékelés, amivel a molyon szerepel :) Jó szívvel ajánlom!

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Weboldal - Facebook - Moly

No megjegyzés

Ismét egy egyetemi beadandót osztok meg veletek, a mellékelt kötetben szereplő tanulmány alapján írtam meg egy ppt-ét, de olyan érdekes a téma, hogy gondoltam, posztolom itt is :)

A tartalom kikényszerítése – avagy az FBI és a PR gyakorlata J.Edgar Hoover időszak alatt

1935 végén a New York Post riportere, Ike McAnally pályafutása új szakaszához érkezett, ugyanis sikerült egy meglehetősen lojális, de gyümölcsöző kapcsolatot kialakítania az FBI-al, azon belül is a mindenható főnökkel, J.Edgar Hooverrel.
Az újságíró még szeptember hónapban járt a szolgálat központjában, aztán megírta látogatása történetét, ami azonban nem volt teljesen önálló munka, mert az FBI ügynökei többször is ellenőrizték a cikk tartalmát publikáció előtt. Sőt maga az oknyomozó újságírói munka is igen gyenge információkon állt, McAnally teljes egészében a hivatal által neki adott anyagokat, adatokat használta fel. Nem csoda hát, ha az újságcikk az FBI ügynökeit és főképpen Hoovert a törvény, a rend óvatos és megbízható őreként tüntette fel.

Szerintem senkit sem fog meglepni az információ, hogy az FBI rendszeres gyakorlata volt az, hogy megjelenés előtt minden cikket bekértek és javítottak annak tartalmán.
Viszont az a kutatókat, egyetemi oktatókat máig foglalkoztatja, hogy ezt milyen okokból hagyták az újságírók, akiknek a hagyományos szerepkörük a hatalom kíméletlen kritikusa szokott lenni.
Matthew Cecil tanulmánya 400 régebbi FBI aktát dolgozott fel, azokon keresztül vizsgálta meg Hoover és az iroda gyakorlatát.

https://en.wikipedia.org/wiki/J._Edgar_Hoover

J. Edgar Hoover 1924-ben került az FBI élére, amely szervezet 1908-ban alakult meg. Federal Bureau of Investigation fordítása Szövetségi Nyomozó Iroda. Filmekből, sorozatokból ismert tény, hogy az FBI és a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) a legkiterjedtebb nyomozati jogkörrel rendelkező szervezetek.
Míg a CIA viszonylag független ügynökség, az FBI az amerikai Igazságügyi Minisztérium (Department of Justice) alárendeltje. De mindkettő bővelkedik mind pénzügyi forrásban, mind politikai támogatottságban, és a rendőri, néha még ügyészi szervezetek felett is állnak.

Így aztán nem nehéz a hatalom megszállottjának lenni, hiszen a PR története bővelkedik az uralkodói, vezetői réteg túlkapásaiban, amit aztán egy-egy meglepő és gyakran hamis állítás próbált igazolni.
Hoover is egy túlzásba vitt akció után került a vezetői székbe, az un. Palmer razziák (Palmer Raids) nyomán. Hoover ekkoriban a bostoni rendőrségnél volt vezető, 1920 során parancsaira több mint 3 ezer feltételezett kommunistát, „felforgató” egyént tartóztattak le rendőrségi razziák során. Már ekkor meggyőződéses kommunistaellenes volt.

Az FBI élére kerülve, 1930-ra a hivatal is kialakította kommunistákat üldöző politikáját, illetve a Bűnügyi Nyilvántartások Hivatal (Crime Records Division) segítségével számtalan speciális ügynök (Special Agents in Charge) munkája nyomán kapcsolatot alakítottak ki az összes megbízhatónak ítélt újságíróval, íróval.
A különleges ügynökök munkájának része volt a napi hírszerzés, napilapokból kiollózni az FBI-t érintő híreket, de újságírókat is beszervezni. Többek között Ike McAnally-t is szervezetükhöz tartozónak tudták, mert a riporter az FBI-nál tett látogatása után belső információkat kezdett szolgáltatni az újságról, szervezetről, ahol éppen dolgozott.

Sőt, mikor a helyzet, és Hoover úgy kívánta, inkább megszakította munkakapcsolatát az FBI tiltólistáján szereplő egyénekkel.
Ez utóbbi volt többek között a rádió producer Phillips H. Lord, aki a Bűnüldözők nevű sikeres programot még az iroda támogatásával kezdte el a CBS-en, de 13 adás után elege lett abból, hogy Hoover igyekezett megszabni a műsor témáját és hangnemét. Miután a két férfi összekülönbözött, McAnally értésére adták az ügynökök, hogy jobban jár, ha az iroda mellett foglal állást, és otthagyja Lord műsorát.

Az ellenőrzésen kívül az iroda gyakran alkalmazta a megjelenő hírek formálásának, esetleg újraformálásának technikáját, leginkább akkor, ha meg kellett védeni az FBI jó hírnevét. A legemlékezetesebb eset 1939-ben zajlott le, Ben Dickson, egy 27 éves bankrabló története.
Dickson és fiatal felesége hat hónapig menekült az FBI elől, miután kiraboltak két bankot Dél- Dakotában. St.Louisban fedezték fel az ügynökök Dicksonék nyomát, és ketten követni kezdték a bűnözőt. Egy hamburgert árusító étterem előtt lőtték le a bankrablót, aki állítólag fegyverrel fenyegette meg az FBI nyomozóit.

Ennek a mesének azonban több minden is ellent mondott, elsősorban egy szemtanú, akit később elhallgattattak, aztán a tény, hogy Dicksont hátulról lőtték le. A helyi rendőrségi halottkém pedig leírta, hogy a bankrablónál bár tényleg volt fegyver, de az a derékövébe tűzve, a kabátja alatt találta meg.
A rendőrség un. „technikai őrizetbe” (technical arrest) is helyezte a két FBI ügynököt, a Baltimore Sun szerkesztője pedig azt firtatta vezércikkében, hogy vajon miért jár el olyan hamar az FBI ügynökök keze, miért lőnek le annyi bűnözőt letartóztatás és bírósági tárgyalás helyett?
A történet nyilvánvalóan mindenképpen hamis volt, amire további bizonyíték Louis B. Cochran, az egyik ügyben érintett ügynök emlékirata, amely 1966-ban jelent meg. Cochran tovább színezte az amúgy is túlságosan híres eset beszámolóját, azt állítva, hogy Dickson még holtában is fegyvert fogott rájuk.

https://en.wikipedia.org/wiki/Federal_Bureau_of_Investigation

Matthew Cecil tanulmánya szerint az FBI többféle kényszerítő eszközzel dolgozott, mikor hűséget várt el a média különböző munkatársaitól. A PR eredetileg a közvélemény formálását jelenti, pozitív vélemény kialakítását segíti elő az adott szervezetről, de meglehetősen gyakran lesz a propaganda része. Sőt ezen esetekben Matthew Cecil véleménye szerint az FBI Hoover irányítása alatti PR hasonlít a kényszerítő párkapcsolatokra is, hiszen a kényszert alkalmazó többféle módon befolyásolja a másik fél életét, kettőjük kapcsolatát. Az ilyen viszony, összeköttetés mindig hatalmi kiegyensúlyozatlanságot feltételezz, a hatalomban lévő visszaél erőfölényével, és mind meghatározza egyáltalán a kapcsolat létét, mind annak formáját, kimenetelét, hosszát.

Ha nevesíteni akarnánk, a kényszerítő kapcsolat egy nem fizikai bántalmazó kapcsolat, hanem pszichés leigázást jelent. Igen gyakran azt eredményezni, hogy a kényszert alkalmazó fél kedvéért a másik, elnyomott fél viselkedést, magatartást, extrém esetben még akár gondolkozást is változtat, csak hogy meg tudjon felelni a kényszerítőnek. Nagyobb mértékben ilyen kényszerítő viszonyon alapulnak a diktatúrák, de Hoover alatt az FBI is így járt el.

Mit nyer az elnyomott fél, mit kaptak az újságírók cserébe azért, hogy hajlandóak voltak Hoover kedve szerint írni, gyakran információt szolgáltatni, besúgóvá, külső ügynökké válni?
Elsősorban információt, híreket egyenesen az FBI központjából, ahonnan Hoover tiltott listáján szereplő riporterek még az éves statisztikát se kaphatták meg.
Egyes újságírók természetesen osztoztak Hoover ideológiájában, utálták a kommunistákat és a liberálisokat is.

Az FBI barátjának lenni egyébként is remek üzletnek bizonyult. Courtney Ryley Cooper egy ismeretlen vidéki kis riporter volt, gyerekként cirkuszban nőtt fel, sok esélye nem volt a karrierre, mígnem Hoover felkarolta. Coopert tartják manapság a kutatók Hoover szellemírójának, azaz a híres vezető nevében megjelentett könyvet (Persons in Hiding, 1938.) valószínűleg a riporter írta.
De Cooper ezen felül írt még 3 könyvet, 4 filmforgatókönyvet, tucatnyi rádiójátékot mielőtt kiesett volna az FBI kegyeiből, és felakasztotta volna magát.

Don Whitehead Pulitzer díjas újságíró műve volt az FBI története (The FBI Story: A report to the people) amiből azonos címen film is született 1959-ben. A kötet 1956-ban jelent meg és 200 ezer példányban kelt el.

https://en.wikipedia.org/wiki/Martin_Luther_King_Jr.

Természetesen a legnagyobb ok, amiért hajlandóak voltak a riporterek az együttműködésre az a félelem. Mind a tiltott listára kerüléstől való rettegés, de attól is, hogy az FBI által készített és terjesztett „Blind Memorandum” egyikének tárgya lesznek.
Ezek az eredetileg belső jelentések nagyjából összegezték mindazon információkat, amiket az FBI egyes egyénekről készített, és bonyolult találgatásokat, célozgatásokat tartalmaztak az illetővel szemben. Martin Luther King-et például 1963-tól haláláig megfigyelték, lakását, irodáit lehallgatták, és természetesen ezekben a memorandumokban mint veszélyes, bomlasztó, államellenes, felforgató elemként, anti-amerikainak címkézték.
(A szóhasználat meglehetősen ismerős lehet, Donald Trump is szereti un-American-nak címkézni a vélt vagy valós ellenfeleit.)

Még fenyegetőbb volt a tudat az újságíróknak, hogy gyakran tudtuk nélkül kerültek mind a tiltott listára, mind egy Blind Memorandum tárgyává, és széles körben nyilvánosságra kerülhetett a nemi életükkel kapcsolatos minden titkuk.
Az együttműködés, behódolás volt a legcélravezetőbb Hooverral szemben, akinek az volt az alapelve, hogy aki kritizálja, megkérdőjelezi az FBI tevékenységét, az az állam ellensége.
Aki nincs velünk, az ellenünk van elv nem az ő mondása, viszont vezérlőelve volt.

Bibliográfia:

A Brief History — FBI
https://www.fbi.gov/history/brief-history (megtekintés ideje: 2018. november 30.)
Cecil, Matthew. “The Coercion of Consent: The Manipulative Potential of FBI Public Relations During the J. Edgar Hoover Era,” in St. John, Burton, Margot Opdycke Lamme and Jacquie L’Etang, eds., Pathways to Public Relations History (Routledge Books, Spring 2014).
Federal Bureau of Investigation | Definition & History | Britannica.com https://www.britannica.com/topic/Federal-Bureau-of-Investigation (megtekintés ideje: 2018. november 30.)
Federal Bureau of Investigation – Wikipedia https://en.wikipedia.org/wiki/Federal_Bureau_of_Investigation (megtekintés ideje: 2018. november 30.)
J. Edgar Hoover | Biography & Facts | Britannica.com https://www.britannica.com/biography/J-Edgar-Hoover (megtekintés ideje: 2018. november 30.)
John Edgar Hoover
https://en.wikipedia.org/wiki/J._Edgar_Hoover (megtekintés ideje: 2018.december 01.)
Martin Luther King Jr. https://en.wikipedia.org/wiki/Martin_Luther_King_Jr.#FBI_surveillance_and_wiretapping (megtekintés ideje: 2018.december 01.)
Matthew Cecil CV
http://wichita.academia.edu/MatthewCecil/CurriculumVitae (megtekintés ideje: 2018. november 30.)
Szövetségi Nyomozó Iroda https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B6vets%C3%A9gi_Nyomoz%C3%B3_Iroda (megtekintés ideje: 2018.december 01.)