A hét verse - Babits Mihály: Az előkelő tél

Babits Mihály: Az előkelő tél

Olyan halk és hideg idő van, 

halk és hideg, halk és hideg: 

hallani szinte suhanóban 

a gyöngyház égen a telet. 

Selymesen száll ő rongyaink közt 

s arcba legyez, bár semmi szél… 

Óh láthatatlan, hűvös angyal, 

előkelő, gyönyörü Tél!

S a hó is itt lesz nemsokára 

s minden egyszerre eleven. 

Aki rápillant ablakára, 

fehér apácák végtelen 

meneteit véli vonulni, 

s ki boltbul az utcára lép, 

lágy-fehér könnyek ostromolják 

kemény csomagjait s szivét.

Estefelé kitisztul néha, 

a csillagok kilátszanak 

s mint gyermekek állunk alélva 

egy nagy karácsonyfa alatt, 

amelynek ágát föl nem érjük, 

de gyertyás fénye ránk sajog: 

gyertyásan és csufolva néznek 

a karácsonyi csillagok.

1934. dec.

****

Kép forrása:
 Pixabay.
Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/1204642