2019. május 31., péntek

Rubin Eszter: Árnyékkert



FÜLSZÖVEG:

Az ​Árnyékkert egy pár és egy család harminc évet felölelő, sodró lendületű, fordulatos krónikája. Az 1980-as években kezdődő, és napjainkig ívelő történet két főhőse, Gyuri és Lia kamaszkori szerelemből lépnek át a házasságba. Eleinte jól alakul az életük, a rendszerváltás lehetőségeit megragadva igyekeznek boldogulni, és lépésről lépésre jutnak előre. Gyermekeik születnek, karriert és házat építenek, ám az otthonuk falán egy napon repedés jelenik meg. Ettől fogva különös, rejtélyes módon a kapcsolatuk és az életük is repedezni kezd. A házuk mintha önálló életre kelne, a dolgozószoba külső fala eltűnik, sűrű borostyánból nőtt függöny zárja el a nappaliba nyíló ajtót – a mágikus hely mindenkit megbabonáz és hatalmában tart. 
A szereplők szélsőséges érzelmek rabjaivá válnak, egyre inkább az elemi ösztönök és nyers érdekek vezérlik őket, sötét titkokat rejtegetnek, megcsalnak és megcsalatnak. A romlás feltartóztathatatlannak tűnik, hatalmas léptekkel halad, és felfal mindent, ami útjába kerül. 

A regény fejezetei, az évszakok és a természet változásait követve fokozatosan tárják fel a családtagok közti kapcsolatok mélyrétegeit, az önsorsrontás és élethazugságok széles skáláját jelenítve meg. Egyszerre lebilincselő és hátborzongató követni, ahogy a harmonikus együttélés fokozatosan pokollá válik. A szerző mindezt az elmúlt évtizedek magyar valóságának társadalmi tablójára rajzolja fel, kiváló arányérzékkel vegyítve a realitás és a misztikum elemeit. Rubin Eszter családregénye, ez a sokféle olvasatot és értelmezést kínáló, sejtelmes hangulatú mű szimbólumokban gazdag, mágikus erejű szövegével a kortárs próza magával ragadó darabja.

A REGÉNYT ITT LEHET A KIADÓ OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN MEGVÁSÁROLNI ;)



"Van úgy, hogy a lián egyszerre több fán is megkapaszkodik, s az eredeti támasztékul szolgáló fa pusztulása után is tovább növekszik. Jelentős fényigénye miatt elképesztő tempóban törekszik felfelé, mindent legyűr, lehúz, altat, befed. Végül, miután árnyékba borított minden elfoglalt területet, s a gazdanövény az örök félhomály birodalmában pusztulásra ítéltetett, tovább terjeszkedik. Rendkívül életképes."


Kicsit nehéz helyzetben vagyok a mai ajánlóm megírásakor, mégpedig azért, mert roppant fordulatos, kiszámíthatatlan Rubin Eszter családregénye, és én nem fogok tudni ahhoz mérten megfelelő szavakat találni. Tehát előre is bocsánatot kérek, nem biztos, hogy elég koherens lesz a véleményem – de, legalább majd kiolvasható belőle, hogy milyen hatással volt rám a könyv ;)

A történet 1980-ban indul, levélváltásokból derül ki az olvasó számára, hogy mennyire lángoló, mindent elsöprő szerelembe esett egymással Molnár Kornélia (Lia) és Stark Gyuri. A tizennyolc éves lány még érettségi előtt áll, már cigizik, vermuthot iszik egy presszóban a barátnőivel, tehát nem az eszményi feleséganyag, viszont dekoratív és hatásosan fecseg. Gyurival való megismerkedésekor még egy másik fiú szerelme, a fiú a műegyetemi felvételi előtt, katonaként szolgál. Kettőjük levelezése előbb baráti, aztán lassanként egyre biztosabban szerelmi hangba megy át, míg Lia előző pasija, Gyuri volt katonatársa, barátja a lánnyal való szakítás után öngyilkosságot próbál meg. 

Rubin Eszter regénye tele van útjelzésekkel és szimbólumokkal, azonban én csak az utóbbiakról fogok írni, mert nem szeretnék spoilerezni. Lia és Gyuri szerelme többször is akadályba botlik, még a házasság előtt is, ebből az első András öngyilkossági kísérlete. Aztán a Molnár szülők megpróbálják eltiltani lányukat Gyuritól, majd még az esküvő előtt mindkét szerelmes megcsalja egymást. 
A legérdekesebb, legszemléletesebb jelkép, hogy nem kellene ezt a kapcsolatot erőltetni viszont az a pillanat, mikor Gyuri kezéről lecsúszik a jegygyűrűje zuhanyzás közben..
Természetesen kihalássza a csatornából, de én a helyében ezt nagyon rossz előjelnek vettem volna. 

Mindennek dacára, a szerelem mégis kitart, házasság lesz belőle, majd rövidesen érkezik a fiatal pár életébe lányuk, Sára. Lia nem bír magával, nyughatatlan, mindig új tanulmányokba, hobbiba kezd, míg Gyuri vállalkozó lesz, és elkezdi felépíteni cégét. Egy zavaró mozzanat után ikerfiúk érkeznek a családba, Stark Gyuri pedig kiválasztja az eljövendő családi otthon színhelyét a Zergehegyen. 
Habár a ház építése nem zajlik minden probléma nélkül, Gyuri elengedi a füle mellett a figyelmeztető hangokat, amelyek egy régen eltemetett kútból szállnak fel hozzá. Nem menekül, se a hegyről, se a családjából.


Régebbi ismerőseim tudják rólam, hogy évekig dolgoztam ékszerboltokban, ékszer nagykereskedésekben is, és ott láttam már Stark Gyurihoz hasonló férfiakat. Meglehetősen érdekes tény, de attól még igaz, hogy Magyarországon is lehet megfelelő vállalkozást űzve milliárdos valaki önerőből, de gyakran ez nem hozza el a boldogságot. A nagy vagyon, a rongyrázás, a feltűnően szép vagy kikapós feleség, a partizás mint a lepkét a fény, vonzza a léhűtőket, magukat barátnak hazudó álszent ingyenélőket. Az illető milliárdos, akit én ismerek, aki az esküvőmön még ott táncolt nála fiatalabb nejével, egy évtized után vagyona töredékét tudta csak, nagy nehezen megtartani. 

Lia, a feleség magában megérne egy ajánlót, mert a regény nőalakjai közül, azt hiszem, sejtem, hogy ő lesz az, aki a legtöbb olvasóból reakciót fog kiváltani. Mégpedig valószínűleg utálkozást, a férfiak hidegrázást fognak tőle kapni, mi meg nők, szidni fogjuk, de szerintem életében mindenki legalább egyszer találkozott egy hozzá hasonló lénnyel. Lia tipikusan az a nő, akitől a fiús anyák féltik a fiaikat, akit közelebbről megismerve az ember legszívesebben elkerülne, de ő liánként csimpaszkodik a fény felé, hírnév felé, ki tudja milyen célból. 
És amikor már az olvasó túljut a számomra nagyon misztikus végső mesén is, ami Gyuri későbbi szerelmét, Hannát illeti, olyan csattanója van a regénynek, hogy azt tessék elolvasni! :P mert hogy nem árulom el, de én biztosan nem számítottam rá, holott tényleg visszanézve, ott voltak az útvezető jelek. 

Ez egy roppant okosan megírt, nagyon olvasmányos, rengeteg kérdést felvető, misztikus családtörténet, kiszámíthatatlan végkifejlettel. Igazi 5 csillagos, meglepő élmény volt. Szívből ajánlom ;)


Köszönöm a könyvet a Jaffa kiadónak!


2019. május 28., kedd

Szeifert Natália: Az ​altató szerekről




FÜLSZÖVEG:


A második kötetével jelentkező Szeifert Natália a magyar kortárs irodalom által kevésbé ismert világot mutat be az olvasónak Az altató szerekről (Ágyregény) c. könyvével. A kortárs magyar irodalomban szokatlan hitelességgel és mélységgel ír a testről és a nőiségről, miközben nem akar sem dogmatikus, sem küldetéstudatos lenni. De elmondhatnánk ugyanezt a könyv számos további témájáról, az álmatlanságtól a gyászig, a szexualitáson át a házasságig. Kifinomult ízlés, zenei mondatok, élvezetes történetmesélés, alapos korrajz, mozaikszerű cselekmény, érdekes fordulatokkal. Szereplői sokszor filmszerűen egy-egy fontosabb pillanatban találkoznak, a regényt átjárja e feszültség, amely végig fenntartja az olvasó érdeklődését.





Ismerős művéről jóval nehezebb ajánlót írni, mint ismeretlen íróéról, egész egyszerűen azért, mert már volt egy feltevésem, elképzelésem az írásmódról, stílusról az addigi kommunikációnkból.
Natival mi twitterpajtik vagyunk, már homályba vész, hogy melyik bejegyzése nyomán kezdtem el őt követni, és persze arról sincs fogalmam, hogy minek köszönhetem a megtisztelő viszonzást.

Itt a blogon belinkeltem a követett blogok között Nati lapját is, ami egy netes napló, hol hosszabb, hol rövidebb posztokkal, ilyesfélével: 
"Feléljük a bolygó energiakészletét, megsemmisítjük a természet önfenntartó rendszerét, kilyukasztjuk az ózonréteget, pet-palack szigeteket képezünk az óceánokon, nejlonzacskóba fojtjuk a madarakat, Japánban új császár ül a trónra, ezzel új időszámítás kezdődik.
Éldegélünk a Földön."

Tavaly volt egy időszak, gondolom a Merítés zsűridíj hajrájában, amikor több molytag egyszerre esett neki Az altató szerekről regénynek, és keserítette el íróját az értékeléssel. Akkor azon beszélgettünk, hogy mennyit tud számítani egy fél csillag a szerzönek, és most megkövezhetsz Nati, de én is csak 4,5 fogok jelölni. Mégpedig Zelma miatt, vagyis hát azért mert a történet egyik szereplőjét nem éreztem magamhoz közel, a róla szóló részeket csodálkozással, iszonyodva, és sajnálkozva olvastam. 

Miről szól a regény? 
Tulajdonképpen olyan ez a két nő, mint egy pénzérme, fej és írás, színe és fonákja egy szövetnek. Rendkívül sokféle női sors létezik, Zelma és Zsuzsa csak egy-egy lehetséges utat járnak be ezek közül. 
Az számomra nem derült ki, hogy pontosan hány év korkülönbség van a két szereplő között, lehet, hogy csak a rendezettebb háttér, szokványosabb életvitel miatt tűnt Zsuzsa 5-10 évvel idősebbnek Zelmától. 
Mindketten fiatalon veszítik el egyik szülőjüket, Zsuzsa az apját, Zelma az édesanyját. A kettőjüket még összekötő kapocs pedig Zsuzsa apukájának boltja, az Antik, ahol nevéhez hűen antik bútorokat, tárgyakat, könyveket lehet venni. Zelma egyetemi oktató apukája onnan hozott neki egy mesekönyvet, még gyerekkorában. A lány eltört kézzel sétál be egy nap, a már félig kávézóvá átalakított antikboltba, ahol csak merednek egymásra Zsuzsával, mert ismerősnek tűnnek egymásnak. 

Ennyi bevezető után kezdődnek a párhuzamos, visszaemlékezéssel bőven tarkított életmesék, rengeteg idősík volt a történetekben. Előfordult olyan, hogy az egyik szereplő múltját olvashattuk, aztán jött a másik szereplő jelene, a kötet aktív figyelmet követel az olvasótól is. 
Rengeteg okos megállapítás van a szövegbe ékelve, mondjuk erre számítottam is, Natit ismerve, például ilyesmik: 
"A magam tempójában megyek majd, ahogy megszoktam (adagio), nem veszem tudomásul az utasítást a város partitúráján."


Mint írtam, nekem Zsuzsa sorsa ismerős, mondhatni kézközelből, bár reménykedem, lekopogom, hogy a megcsalatás nem. De igen, az anyaság, munka, feleség, házimunka mókuskereke mellett is bőven marad hiányérzet az emberben, és rácsodálkozás is, hogy nem ilyen lovat akart az ember.
Az is ismerős volt, hogy jó dolgában mit nyavalyog, ha pénz van, akkor minden van - gondolja a külvilág, holott ha az alapvető szükségletek megvannak, akkor az ember szinte természetesen feljebb kívánkozik a Maslow-i szükségletpiramison. 

Zelma Zsuzsához képest nem csak a sorsában különbözik, hogy apja halála után csak a magány jut neki, hanem a depresszióra való hajlamában is. Szerencsétlenebb a fiatalabb főhős, egy viszony után szinte sose tud aludni, az altatószerek is egyformán összekapcsolják a szereplőket. Zsuzsának kevesebb kell, Zelmának több bogyó, Zsuzsának több jut az élet napfényesebb oldalából, Zelmának kevesebb. Mindketten melankolikus beállítottságúak, mindkettőjük mellett ott áll egy-egy barátnő, habár a sors ebben kárpótolja Zelmát, neki Mara állandóbb társa, mint Zsuzsának Orsi. 

Végtelenül sajnáltam Zelmát míg a szerelmet, vagy akár a pillanatnyi kéjt kergette, és nem mondhatnám, hogy nem lepett meg a rengeteg szex, mert de, igen. Időnként vulgáris a történet, nem is a dolgok testiségével, bár néhol azzal is, hanem inkább azzal, hogy mekkora sivárság, lelki szárazság marad Zelmában bármilyen forró szexjelenet után. A kötet végére megleli ő is a szerelmet, vagy valami hasonlót, de igazából azzal se jár jól, talán a szeretetéhsége, kínzó kötődéshiánya miatt. 
Nem kell hozzá Nobel-díjas kutatónak lenni, hogy az olvasó megértse, a két nő sorsa látlelet a fejlett, fejlődő, nyugati, mi társadalmunkról.

Kedvcsináló idézetek:
"A város lapos lett, mint egy pingpongasztal, a házai lecsukódtak, mint a panoráma 
mesekönyvemben a falak, a nappal és az éjszaka alig különbözött egymástól, 
éppen csak az éjszaka volt valamivel kontúrosabb, az élesebben világított objektumai dombormű-szerűen léteztek, ott voltak, de körbejárhatatlanul, és nappalra megint egészen eltűntek, mintha hason kúszva éltem volna az életem, nem tudtam fölemelni a fejem."
*~*

"Az arca egy gyűrött papírzsepire emlékeztetett, ahogy hátradőlve hallgatott, pedig annyira még nem lehetett öreg. Gondolom, csak összegyűrődött az életben."

*~*~*

"Nem akarok elvonulni a világtól és befelé nézni, mást sem csinálok az utóbbi időben, mint befelé nézek, és ott nem találok a kétségbeesésen kívül semmit."

2019. május 27., hétfő

A hét verse - Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén




Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén 
ki gyújtja s oltja csillagod 
csak az nem fél kit a remény 
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem 
ez a megtartó irgalom 
a gondviselő félelem 
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén 
vajon amikor zuhanok 
meggyújt-e akkor még az én 
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy 
sötétlő maggá összenyom 
s nem villantja föl lelkemet 
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén 
mondják úr minden porszemen 
mondják hogy maga a remény 
mondják maga a félelem

***
Kép: Pixabay

Vers: https://moly.hu/karcok/1261055

2019. május 24., péntek

Bauer Barbara: Kétszáz ​éves szerelem




FÜLSZÖVEG:

Szentirmai ​Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli.

Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését.

 Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

A REGÉNYT ITT LEHET A KIADÓ OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN MEGVÁSÁROLNI ;)


https://www.facebook.com/jaffakiado/

Vannak könyvek, amik a mondanivalójukban különlegesek, vannak olyanok, amik a stílusukban. Létezik azonban egy ennél is különlegesebb kategória, mikor mind a történet egyedi, mind a nyelvezet kivételes, és nálam most Bauer Barbara könyve ez utóbbi volt. 
Ritkán szoktam boszorkányokról szóló könyveket olvasni, még ritkábban olyat, ami egyszerre misztikus, másfelől viszont romantikus, de mégis a feminista szál sem áll távol tőle.

A kötet eleje Szegeden kezdődik, 1728-ban, egy boszorkányégetéssel, de meglepő módon egy férfi szemszögéből. 
Aztán váltunk át tulajdonképpeni főhősünkre, Szentirmai Róza egy 30 feletti fiatalasszony, aki bába Istenhátán, a furcsa nevű szülőfalujában. Évszázadok óta öröklődik a bábaság szakmája a családjukban, már gyerekkorában elviszi őt édesanyja magával a szülőágyak mellé tanulni. Mondhatni, ebbe a munkába nő bele, az összes élettapasztalatát átszövi mindaz, amit édesanyjától ellesett. De Róza különleges is, hátán van egy sajátságos anyajegy, folt, amiről úgy tartják a felmenői, hogy a boszorkánysághoz van köze. 
Sem Róza édesanyja, sem nagynénje, Boris, sem maga Róza nem gyötrődnek attól a tudattól, hogy mágikus képességűnek tartják őket a faluban. Róza a történetben sokszor csak katalizátor egy-egy sorsban, édesanyja is inkább csak elindítója egy-egy folyamatnak természetgyógyászati szereivel, mert tudják, érzik jól, hogy a legtöbb embernek csak választani, dönteni nehéz. 

Róza kicsit (nagyon) önfejű, önálló teremtés, és rögtön a kötet elején több tragédiát is átél. Jelen időben, 1928-ban történik meg a házának leégése, amiért aztán kénytelen gyerekestől átköltözni nagynénjéhez, Boris nénjéhez. Többször is visszaemlékezik múltjára, arra, hogy mit tanult, hogyan tanult édesanyjától, miket látott, tapasztalt a szülőágyak körül; illetve a helybeli báró fiára, Miklósra és annak feleségére. Az idősíkok sokat keverednek, figyelmesen kell olvasni, pláne mert Róza talál egy bőrkötéses könyvecskét a leégett házában, amivel pedig a kétszáz évvel azelőtti, valószínűleg felmenője, Anna naplóját. 
Az emlékkönyv azonban meglehetősen misztikus eszköz, beláthatatlan kalandokat indít el Róza életében, főképpen akkor, mikor elutazik Szegedre, hogy rátaláljon Anna boszorkánymáglyájára. 



https://www.facebook.com/jaffakiado/

Őszintén megmondom, kicsit lassan olvastam el a regényt, és nem azért mert ne lenne olvasmányos. A történet rögtön, az első 50-60 oldalon megfogott, de még az utolsó egyetemi nap előtt kezdtem bele, és félre is tettem, mert vagy Róza meséjére koncentráltam, vagy tanultam… az meg fontosabb volt. 
Aztán újra belekezdtem és szinte le sem tettem a regényt, mert fordulatos, kiszámíthatatlan kettő apró részletet leszámítva, és nagyon gyors lefolyású cselekménye van. Mint már említettem, több idősíkon folyik a történet, a végére kapcsolódik össze 1728 és 1928, Anna múltja és Róza jelene, mégpedig meglehetősen érdekes módon. 
Nem spoilereznék, de igazából az összekapcsolódás pillanata volt az a pont, mikor én nem tudom azt ajánlani, hogy ez könyv mindenkinek való. Nyitott szívvel, elmével kell olvasni a benne történő csodát, ami az előrelátható szerelmi szál mellé társul.

A regény nyelvezete nagyon szép, nekem már az Élet hangjá-ban is nagyon tetszett Bauer Barbara választott stílusa, a női karakterek lelkiereje pedig hihetetlenül találó, semmi sem giccses, még a szerelmi hevület sem túlírt. Róza és Miklós tánca, csókja az egyik legszebb szerelmi évődés, amit az utóbbi időben olvastam. Nagyon képszerűek a leírások, kedveltem a mellékszereplőket is, különösen Boris nénjét és a szegedi pincért. Az egyik az éleslátásával emelkedett ki, a másik meg szállította a humort.

Rendkívül könnyű belefeledkezni ebbe a könyvbe, aminek még muszáj megdicsérnek a borítóját, külalakját is. Csodás ez a régies, barnás színvilág, amivel ha jól számoltam, már hatodik kötetét adják ki Barbarának, mert nagyon illik hozzá. 
Az egyetlen kifogásom, mert telhetetlen olvasó vagyok, hogy a következő kiadást érdemes lenne egy 1728-as és 1928-as Szeged térképpel kiegészíteni, hogy ne csak a helyi olvasók tudják, melyik helyszín minek felel meg. De ahogy több szegedi könyvmolyt láttam már leírni, nekik igazi kincsesbánya, csodanapló eme regény. 



Köszönöm a könyvet a Jaffa kiadónak!


2019. május 21., kedd

Vámos Miklós: Az ​isten szerelmére


FÜLSZÖVEG:

Ezúttal Mándy Iván kedvenc mondata a cím. Vámos Miklós egyrészt azokat az ironikus portréit adja közre (Örkény, Déry, Mándy, Kodály, Mészöly stb.), amelyek a Hogy volt című kötetben réges-régen már megjelentek csupa olyan nagyságról, akiket személyesen ismerhetett.
Másrészt azokat a szövegeit, amelyek kötetben most először látnak napvilágot. Utóbbiak a huszadik század közepének legendás szerzőiről (Faludy György, Szabó Magda, Janikovszky Éva és mások) szólnak, kellő komolytalansággal.


A KÖTET ITT VÁSÁROLHATÓ MEG A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN! :)



"A Hogy volt portréi 2004-től íródtak, olyan írókról és művészekről, akikkel szoros kapcsolatban álltam, némelyikükkel kifejezetten barátságban. Módosít ez a tény az élményen, ha a műveiket magamhoz veszem? Nehéz a válasz.
Az Írhatnám polgár-sorozat valamivel később kezdett fogalmazódni. Ennek hősei a huszadik század közepének íróóriásai, főleg a Nyugat köre. Zömükkel sajnos csak a műveik, életrajzaik, naplóik, leveleik, s a róluk szóló szájhagyomány révén köthettem ismeretséget. 2009-ben készült a legutolsó. A szövegek döntő többsége az Élet és Irodalomban jelent meg annak idején. Néhányat mind a két csokorból kihagytam, s picit átírtam valamennyit.
Tíz-tizenöt év alatt változtam, s bármily hihetetlen, a hőseim is. A Hogy volthoz mellékeltem néhány dokumentatív fényképet. Az Írhatnám polgárhoz nem tudtam, sajnos nincs közös fotóm például Kosztolányi Dezsővel vagy Karinthy Frigyessel.
Jelszavam: Olvasni arany."


A Goodreads-nek idén van az a bosszantó frissítése, hogy még olvasás közben, valahányszor az olvasó rögzíti, hányadik oldalon jár, felugrik az értékelőablak: hány csillagot adnál a műnek? 
Én szentül meg voltam győződve, hogy sosem fogok olvasás közben semmilyen könyvet csillagozni, de most, habár csak a 360.oldalon tartok ezen vélemény írásakor Az isten szerelmére című új Vámos Miklós kötetben, már 5 csillagra értékelem a művet… Noha őszintén szólva, már az első 3-6 anekdota után így véleményeztem volna. 

Mint a fülszövegben szerepel, ez a kötet nem annyira új, inkább átdolgozása, szerkesztése a Hogy volt portrékötetnek és az Úrhatnám polgár, Élet És Irodalomban megjelent szövegeknek. Minden visszaemlékezés személyes hangvételű, a klasszikus Vámos-féle anekdota stílusban íródott. 
Néhol fájdalmasan érzékeny írások ezek a szövegek, máshol viszont a magyar irodalomtudomány, irodalomtörténet kiegészítői is lehetnek.
A molyon nem szerepelt ilyen címke a köteten, de én hozzáadtam, mert hatalmas mennyiségű tudás van itt a kötet lapjai közé elbújtatva, akár 20. századi írók, költők privát életével kapcsolatban, de az alkotásaik elemzése, háttértörténete is szerepel olykor. 

Szóval milyen ez a kötet? Elmondhatatlan, de most komolyan;)
Nem mindenkinek van ennyire jó mesélőkéje, mint Vámos Miklósnak, aki hol elgondolkodtat szavaival, hol megríkatja az olvasót, hol csodálkozásra, vagy épp féktelen kacagásra készteti. A poénok jó szokása szerint teljesen kiszámíthatatlan módon vannak a szövegbe ékelve, vagy szójáték formájában, vagy helyzetkomikumként. 
Példának okáért az utolsó esszét, a Jó könyvek dicséretét meg végigröhögtem. És talán ha minden második mondatát kiírnánk idézetnek, azzal mutathatnók, hogy mennyire jól sikerült szöveg.
Mivel majd minden szöveg személyes érintettségű a kötet első felében, kicsit önéletrajz jellegű is a mű, VM ismerte fiatalemberként szinte a teljes irodalmi kánont, Örkényt, Déry Tibort, Mándy Ivánt, édesanyja révén Karinthy Ferencet. Kifejezetten szívhez szólók a Lázár Ervinről, Kodályról, Gáll Istvánról, Zelk Zoltánról, Lengyel Józsefről szóló történetek. 
Nyilván egyéni preferencia, de a Janikovszky Éva nekrológ, és Szabó Magda búcsúztatása megríkatott; az utóbbit szabályszerűen végigbőgtem. És kis híján a Hofiról szóló történetet is...
Nektek most megemlítem, hogy készítsetek zsebkendőt az olvasáshoz, de ide fogom linkelni a véleményemhez az SzM-ről szóló írást. 

Tegnap olvasás közben azon morfondíroztam, hogy ez a kötet és a benne említett sok-sok tehetséges, de elfeledett író többet érdemelne, visszatérést a mai olvasók kezébe. Konkrétan érdemes lenne az ő munkásságaikból csemegézni kötelező olvasmányként, mert a 20. század mindenképpen közelebb áll a mai társadalom szemléletéhez, értékítéletéhez, életmódjához, mint a 19. századi klasszikusok.

Vagy érdekes lenne egy könyvklubot szervezni műveikből, hasonlót a Mini-könyvklubhoz, Nincs időm olvasni kihíváshoz, hogy minden hónapban egy kiválasztott könyvet kell a résztvevőknek elolvasniuk; esetleg egy moly kihívást. Ez utóbbi főleg foglalkoztat, úgy képzelném el, hogy Az isten szerelmére elolvasása után a kötetben szereplő íróktól, költőktől még 11 különféle olvasást kellene teljesíteni a moly kitüntetésért. Ha egy héten belül nem láttok ilyen kihívást, akkor szabadon vihető az ötlet!

"Három szóból álló címeket adtam ezeknek a vallomásoknak. Miért? Csak. Játékból. Ez talán a leglényegesebb, amit az előttem járó íróktól tanultam. Soha ne vedd magad túl komolyan. Játszani is engedd."

Bravúros játéknak sikerült, kitűnő kiegészítő irodalomtudományi, - történeti mű lett ez a visszaemlékezés, memoár, ami úgy volt, ahogy volt. Az olvasóktól kér némi előzetes tudást, olvasottságot, jártasságot a kötet, de nagyon olvasmányos, adomázós, néhol régies, néhol a szokásos angol szavak magyar átírásával fabrikáló mű lett. 
A szöveg 5 csillagos, de mivel telhetetlen vagyok, azt meg kell jegyeznem, hogy több képet, fotót elbírt volna a szemem, - nem lett volna az sem gond, ha nem közösek azok szerzővel.


Köszönöm az olvasás lehetőségét az Athenaeum kiadónak!


2019. május 20., hétfő

A hét verse - Radnóti Miklós: Mint észrevétlenül




Radnóti Miklós: Mint észrevétlenül

Mint észrevétlenül álomba hull az ember, 
úgy hull az ifjukorból a férfikorba át; 
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel 
s apányi lett körötte már egyre több barát.

Apa és kisfia most együtt látogatják, 
s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt, 
ki érti még lobos szivének sok kalandját, 
s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt.

De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már, 
megrendelésre fordít, eladja verseit, 
már szerződést bogoz, számolgat és protestál 
s megélni néki is csak a mellékes segít.

Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyremegy, 
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; – 
kedvence már a mák s a bíborhúsu meggy, 
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.

És tudja, nyáron is lehullhat egy levél, 
hiába táncol és csal a forró emberész, 
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él; 
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,

de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll, 
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant, 
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol 
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.

És míg tollára dől, a gyermekekre gondol, 
és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg, 
mert értük dolgozik, akár a néma portól 
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.

***

Kép: Pixabay
Vers:
https://moly.hu/karcok/1261353

2019. május 17., péntek

Gill Sims: Hát ​persze hogy káromkodom!!!


FÜLSZÖVEG:

A ​vidám és szókimondó Ellen házassága bizony inogni kezd a sok teher alatt: a gyerekek lassan kezelhetetlenné válnak, a lakás pedig leginkább egy disznóólra emlékeztet. Peter, a kilencéves fia egyfolytában az iPadjén csüng, Jane, a tizenkét éves lánya pedig a fejébe vette, hogy világhírű Instagram blogger lesz. Simon, a férj gyakori időközönként üzleti útra megy különféle egzotikus vidékekre, így a számtalan nehézség közepette egyedül Judgy, a büszke és nemes terrier az, aki hűségesen kitart a ház asszonya mellett.
Ellen egyszer csak újabb kihívással kerül szembe: teljes munkaidős állást kap egy modern informatikai cégnél. Itt azonban nemcsak amiatt aggódik, vajon (negyvenkét évesen) fel tud-e tápászkodni a babzsák fotelből, hanem azért is, nehogy kiderüljön, hogy mégsem az a keményen dolgozó, szingli csaj, akinek kezdetben kiadta magát. 
De vajon meddig lehet eljátszani a színjátékot a munkahelyen, miközben még a családot is össze kellene tartani valahogyan? Mit szólnak a munkatársak, ha Ellen anyukaszerkóban érkezik a megbeszélésre? És a legfontosabb kérdés: hogy lesz így ideje felhajtani egy jókora pohár gint tonikkal? Úgy tűnik, Ellen rohadt nagy pácba került…

A KÖNYV ITT VÁSÁROLHATÓ MEG A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN! :)




Ez a könyv rólad szól! – kaptam meg a férjem véleményét hétvégén, pedig fogalmam sincs, hogy mire gondolt. Esküszöm, én csöppet sem káromkodom annyit, mint Ellen, az iváshoz meg pláne nem úgy állok, mint ő, de tényleg aktuális volt most olvasnom a könyvét. Persze, ki kellett várni a soromat, mert nálunk a családban előbb az anyukám (66), majd a gimnazista nagylányom, és végül én (42) olvastuk el, egymás után Gill Sims mindkét könyvét.

A két rész között két év telt el, Ellen otthagyta a félállását, és lassanként felélte a sikeres alkalmazásáért kapott, félretett pénzét. Eredetileg úgy képzelte, hogy készít egy újabb pénzesőt hozó applikációt, de persze az időbeosztással nem tudott annyira bánni, mint ahogy a gyermekeivel. A regény/napló elején minden szülő rémálmával kezdünk, a nyári szünet fenyegető közeledtével. Habár Angliában csak hat hét a vakáció, azért az is tud épp elég megpróbáltatás lenni a szülők számára. Ellen kínjait fokozza még az a helyzet is, hogy az új tanévben két igen nagy fába vágja a képzeletbeli fejszéjét: munkába áll, teljes állásba ráadásul, valamint elvállalja a szülői munkaközösség (szmk) vezetését. 


Amikor én hétvégén olvastam ezt a részt, éppen egy állásinterjúra készültem lélekben, tehát igencsak nagyokat röhögcséltem Ellen szokásos szerencsétlenkedésein. Tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz összehangolni a szülők között, ki, mikor, melyik gyerekért megy, hozza, viszi erre-arra, vagy épp csak gondoskodik a bevásárlásról, főzésről, porszívózásról. Az is roppant ismerős szituáció volt, mikor Ellen lánya, Jane megpróbálta kijátszani az anyját, és azt hazudta, hogy megengedte neki az Instagram fiók megnyitását az apjával – habár nálunk a kisebb csemeték próbálkoznak mindenféle, ilyesmi furfanggal.


Tehát ez a könyv is rengeteg, főleg anyáknak ismerős kalandot tartalmaz, csak sajnos nem annyira vicces, mint az első rész volt.
Ahogy Sam, a meleg legjobb barátja Ellennek megjegyezte, meglepő, hogy internetes fejlesztőként annyira Instagram ellenes, konkrét monológokat nyomott le az applikációval szemben ellenérvként. Nekem furcsa volt, vagy csak most tűnt fel?-, hogy mennyi a nagybetűs kiabálás a kötetben, kiváltképp a női egyenjogúság és munkamegosztás témakörében, mikor Ellen a munkahelyén pedig hazugságban élt.



A gyerekek és a mellékszereplők most talán több poént vittek a hátukon, kifejezetten röhögőgörcsöt kaptam, mikor a családi ebéd közben próbálták az ártatlan unokatesókat felvilágosítani a Télapóval és a szex-szel kapcsolatban.
Mondjuk az asztal körüli, étkezéssel kapcsolatos viselkedésük még mindig borzalmas, ebben a könyv szerintem jócskán túloz, leegyszerűsít. Mint ahogy Simonnal, a férjjel kapcsolatban is csak a szórakoztató, kifigurázható túlzásokat veszi számba. 
 De ahogy a Goodreadsen láttam, már érkezik a harmadik rész is a sorozatból, mi pedig biztosan vevők leszünk rá, alig várjuk! :))



Köszönöm az olvasás lehetőségét a Partvonal kiadónak!

2019. május 14., kedd

Richard Ford: Vadon


FÜLSZÖVEG: 

A ​montanai Great Falls városka a Sziklás-hegység vonulatától nem messze fekszik, ahol 1960-ban, az olajkonjunktúra idején éppoly végtelennek tűnt a jobb élet reménye, mint az ember szeme előtt elterülő síkság. A háromfős Brinson család is azért érkezik a városba, hogy megcsinálja a szerencséjét. 
A hegyekben hatalmas erdőtűz pusztít, a tizenhat éves Joe apja pedig elindul, hogy önkéntesként segítsen a tűz oltásában. A fiú ezalatt tanúja lesz annak, hogyan használja ki apja távollétét anyja arra, hogy bomlásban lévő házasságából egy kapcsolatba meneküljön.

Ford regényeit és novelláit a „dirty realism”, a „piszkos realizmus” irányzatába sorolják. A világszerte ismert szerző generációjának egyik legjobbja, akit számtalan díjjal tüntettek ki. Independence Day című, 1995-ös regénye megkapta a Pulitzer- és a PEN/Faulkner-díjat is; ezzel az első olyan mű lett, amely mind a két jelentős amerikai díjat bezsebelte. 
A Vadonból Carey Mulligan és Jake Gyllenhaal főszereplésével 2018-ban film készült.
Eredeti mű: Richard Ford: Wildlife
https://moly.hu/konyvek/richard-ford-vadon

A KÖTET ITT VÁSÁROLHATÓ MEG A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN! :)


"Amikor tizenhat éves az ember, nincs tisztában mindazzal, amivel a szülei igen, zömében azzal se, amit a szülők értenek, azzal pedig még kevésbé, ami a szívükben van."

Úgy egy éve leszoktam arról, hogy olvasás után, az élmény hatására írjak véleményt egy-egy könyvről, de most muszáj, mert Richard Ford műve szerintem egy hangulatkönyv. 
A felnőtté válás, felnövekedés általában lehangoló, gyakran drámai szokott lenni az irodalom szerint, még akkor is, ha a való életben nem mindig úgy zajlik. Joe Brinson 16 évesen, alig három nap alatt kényszerül másképpen tekinteni mind a világra, mind a szüleire, mint addigi életében. Habár Joe a regény elbeszélője, talán csak a sportolói próbálkozásairól tudunk meg igazán részletes dolgokat, de amúgy szinte külső szemlélőként emlékszik vissza szülei szakítására. Nekem gyakran lassú, naiv, és roppant csodálkozóan ártatlan volt a 16 éves kamasz szemléletvilága, elég sok mindent készpénznek vett, amivel a szülei traktálták. 


Richard Ford három felnőttet ábrázol ebben a történetben közelebbről, Joe szüleit, a golfoktató apát, Jerryt, Joe anyját, Jeanettet, és a nő szeretőjét, Warren Millert. Meglepő módon az eredetileg gonosznak szánt, antihős, Miller az, aki szerintem önazonos, a két Brinson szülő nem viselkedik mindig felnőttként, és csöppet sem konvencionális alakok. Még olvasás után, nem csak alatta töprengtem el azon, hogy vajon tényleg különcek voltak, vagy az is csak egy szerep volt számukra, megjátszás?



Mindenesetre a regény, ami meglepő módon csak három nap eseményeit sűríti magában, nem egy különösképpen szerethető történet. Ránéztem a Goodreads értékelésekre, és érdekes módon, amilyen rövid, majdhogynem novella hosszúságú a mű, annyira szélsőségesek a róla szóló vélemények. Vagy nagyon szeretik az olvasók, vagy utálják, és sokan megjegyzik, hogy milyen megtévesztő a címe. 
Azt gondolom, hogy habár ez a történet nem szól az igazi vadonról, a vadállatok világáról, mégis átvitt értelemben igen.
A felnövekedés egyik lehetséges kínját mutatja be, mikor a szülők alakja egyik pillanatról a másikra leesik a piedesztálról – és ez persze lehet drámai, tűzvészhez hasonló pillanat is, de lehet ilyen sötéten, pesszimistán, egyszerűen is elmesélni, mint ahogy Ford tette. 
Az élet abszurd, kiszámíthatatlan és fordulatos, ez a kötet is az. Stílusában Richard Fordot Hemingway-hez hasonlítják, de szerintem Cormac McCarthy rajongói jobban fogják kedvelni, érteni ezt a könyvet.

Az idézet Theodora véleményéből származik ;)



Köszönöm az olvasás lehetőségét az Athenaeum kiadónak!


2019. május 13., hétfő

A hét verse - Vajda János: Csillagok



Vajda János: Csillagok

Ha illatos, ábrándos éjen
Elnézem a sok csillagot;
Merengve a végetlenségen,
Elgondolom, döbbenve érzem,
Mi semmiség, parány vagyok!

E ragyogó napok fényteste
Mily óriási, szertelen.
Nagyságuk titkait keresve,
Hogy rémül el kétségbeesve
A legmerészebb képzelem!

Csigává törpülök ijedten;
Féreggé őrl a gondolat:
Mi ez a lét, mi maga itten
E vergődő rabképzeletben
Az öröklét - egy pillanat?

Ti ott a fölséges égbolton
Tündöklő fényes csillagok,
Nagyok, dicsők!... de én azt mondom,
Az én szerelmes kis galambom
Szemében szebb, jobb fény ragyog.

Oh!... mikor én azokba nézek,
Hogy éledek, hogy áradok!
Egyszerre nőni kezd a féreg;
Azt gondolom, az égig érek,
S uram bocsá! - isten vagyok!

Enyim e szép világ, mely itten
Énértem, kedvemért forog.
Én vagyok a cél, központ, minden;
A nap, hold, a tejút, körültem
Csak eszköz, ékszer, bútorok...

...Ti csillagok a magas égbe'
Elbujhattok mind, bujjatok!
Isten jósága, bölcsessége
Az én galambom szép szemébe'
- Higyjétek el - ott legnagyobb!

***

Kép: Pixabay

Vers:
http://mek.oszk.hu/01100/01113/01113.htm#122

2019. május 9., csütörtök

Kritikai könyvklubok: Az irodalomolvasás és olvasói válaszreakciók átalakítása








Critical Book Clubs: Reimagining Literature Reading and Response

Robin Jocius Samantha Shealy
The Reading Teacher
First published: 07 November 2017
https://ila.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/trtr.1655



Hogyan tudja a kritikus olvasás és reagálás támogatni a diákok fejlődését, mint együtt érző olvasók, írók és emberi lények? Ez a cikk módszereket ajánl kritikai könyvklub megvalósításához az általános iskolai osztályokban.

A cikk két szerzője: Robin Jocius és Samantha Shealy. Jocius tanársegéd az irodalom tanszéken egy amerikai egyetemen, Charlestonban; míg Shealy harmadik osztályosokat tanít a Carolina Park általános iskolában, szintén Charlestonban. Kísérletükben egy tanévet szántak arra a komplex fejlesztő programra, aminek a neve ONEE.
A rövidítés feloldása: O vagyis Open minds, nyílt elmék; N azaz New knowledge, új tudás; E mint Emphaty, empátia, beleérző, együtt érző képesség; és végül E azaz Extraordinary change, rendkívüli változás.  
A ONEE projektnek négy célja volt, elsődlegesen az, hogy eredeti és minőségi irodalmi szövegeket, élményeket biztosítson az általános iskolás tanulóknak. A szövegekkel kapcsolatos elvárások sarkalatos pontja volt az is, hogy ne csak stílusában, hosszában feleljen meg a gyerekeknek, de legyen bennük megfelelő érzelmi töltet is.
A projekt második kiemelt célja az volt, hogy a tanulók az irodalmi alkotásokból kiindulva beszélgessenek és gondolkodjanak el többféle fogyatékosságról, egyéni különbségekről, illetve a sztereotípiákról. A harmadik elérendő célt az volt, hogy a tanulók kamatoztassák, mutassák be új tudásukat; végül pedig negyedik célelemként elvárás volt, hogy végezzenek az új tudásukhoz kapcsolódó társadalmi munkát.

Samantha Shealy osztálya egy délkeleti amerikai városban, Charlestonban található, az iskola egy kertvárosi környezetben helyezkedik el. Az Egyesült Államokban a harmadik osztály nagyjából megfelel a magyar oktatásban a harmadik osztállyal, 8-9 éves gyerekekről szól a cikk. A különbséget az oktatási formák adják, egy amerikai harmadikos már tud csoportban és egyénileg is dolgozni, míg egy magyar diák általában inkább negyedik osztályban találkozik a csoportmunkával.
A ONEE projektet teljességgel integrálták az irodalmi oktatásba a tanárok, mégpedig oly módon, hogy 60-90 perces foglalkozásokat tartottak a diákoknak, hetente háromszor. 
A cikk szerzői arra számítottak, hogy a könyvklub, amit olykor irodalmi kör néven is emlegetnek a következő képességeket fogja a diákokban fejleszteni: szóbeli és írásbeli válaszreakciókat mind az irodalom, mind az irodalmi szöveg, mind a fogyatékosságok kapcsán. Úgynevezett passion projekt, vagyis egy kutatási téma mélyreható vizsgálata során nem csak azt várták el a tanulóktól, hogy a kutatási anyaguk széleskörű tudást mutasson be, de azt is, hogy ezt a tudást multimédiás eszközökkel, interaktív formában adják közre.

A könyvklubokról szóló szakirodalom többféle problémát, lehetséges gondot jósolt meg az irodalmi körökkel általánosságban. A könyvklub maga, mint lehetséges oktatási forma az 1990-es években merült fel, noha mivel erősen az egyéni interpretációtól függ a szöveg értelmezése, nehezen lehet tanórákba integrálni a módszert. Ugyanannak az irodalmi műnek nincs két egyforma olvasata, nemcsak a különböző egyének között, hanem még akár ugyanazon olvasóban sem. Száz olvasat száz értelmezést jelent, hiszen a reakciót befolyásolja a befogadó tapasztalati- és érzelmi, értelmi szintje is. Az irodalmi körök, könyvklubok további nehézsége egyértelműen a tananyagba beolvadás nehézsége is, még az amerikai iskolákban is elvárás, hogy bizonyos alapvető tudásszintet elérjen a tanuló egy-egy tantárgyból.
Nehezen összevethető, mérhető a befogadói válaszreakció is, attól, hogy egy diák nem tudja megfelelően megnevezni, kinyilvánítani a tetszését, vagy kritikáját, a szöveg befogadása, egyéni interpretációja lehet magas szintű.
Végezetül probléma lehet az is, ha nincs megfelelő szókincsük a diákoknak a kritikus feldolgozáshoz, illetve ha nincs csoportmorál, kifogástalan csoportmunka, korrekt megbeszélésre való törekvés. Ha csak veszekednek egy-egy mű megbeszélése helyett, és fegyelmezési nehézségekkel megy el a tanóra, akkor könnyen zátonyra tud futni az egész könyvklub projekt, illetve a negatív élmény elveheti a diák kedvét a későbbi hasonló irodalmi köröktől is.



A ONEE projekt négy körre osztotta fel a tanévet, ebből az első időszakban, egy rekurzív könyvklubot szerveztek, vagyis ismétlődő lépésekből álló műveletsorozaton alapultak az olvasói körök.
Elsőként a cikk szerzői olyan kulcsfontosságú stratégiákat dolgoztak ki a diákokkal, amelyek segítették az irodalmi művek feldolgozását. A tanulók nemcsak a könyvekhez kapcsolódó olvasási naplót vezettek, de a tanárok bátorították az alternatív feldolgozási technikákat is. Az egyik ilyen a post-it ragasztós cédulák (sticky notes) használata volt, ahol kérdés merült fel a diákban olvasás közben, nem értett valamit, oda betette a kis színes cédulát.
Szeptember-október hónapokban folyamatosan alakították ki az egyre kisebb olvasói csoportokat, míg a tanév elején az osztályszintű megbeszélésen volt a hangsúly, november-december hónapokra beindultak a diákok által vezetett tanulói olvasókörök is.
Louis Sachar Stanley, a szerencse fia című művével indult a tanév, ezzel a könyvvel gyakorolták először a kritikai kérdésfeltevést, illetve kezdtek neki a csoportos megbeszélésnek. A második könyv R.J. Palacio filmen is látható műve, Az igazi csoda volt, ekkor vezeték be a szerzők a diákoknak a blogírás technikáját. Maga a regény egy arcdeformációval született fiúról szól, és azt a lényeges kérdést vetette fel több tanulóban, hogy mi a normális? Az igazi csoda című kötet azért is szerencsés választás, mert több szempontból, szereplő szemszögéből íródott, így könnyebben befogadható mű, hamarabb találhat kedvenc szereplőt az olvasó.
Ez után a két közösen elolvasott regény után lehetőségük nyílt a diákoknak, hogy maguk válasszák meg a következő két olvasmányukat. Minden tanuló megkapta öt választható regény leírását, azokról szóló értékeléseket, néhány idézetet is a művekből, majd rangsorolta őket. A tanárok a szerint választották ki a diákokat azonos csoportba, hogy milyen hasonló 2-2 művet választottak, de mire a tanév második feléhez érkeztek, egyre több diák akarta elolvasni az összes regényt.




A tavaszi félév hozta el a kritikai olvasás szintjét, amihez az Accountable Talk[i] (nagyjából felelős beszéd) technikáját alkalmazták. A diákok előbb kaptak egy bizonyos használandó szókincset, mondatkezdő szerkezeteket, amit hetekig gyakoroltak, mire beleépült a szókincsükbe.
(Ilyesféle frázisok voltak: Azon csodálkozom… Úgy gondolom, hogy…. Egyetértek veled, mert… Nem értek egyet, mert… Meg tudjátok nekem magyarázni, hogy … Úgy tűnik, mintha…)
A könyvek digitális, multimédiás feldolgozása is több szintű volt. Az olvasási napló mellett az un KidBlog rendszert is használták az olvasmányfeldolgozásban. Az első feladat egy választott karakternek szóló bemutatkozás volt, amikor a tanuló írt az általa kedvelt karakternek egy nyílt levelet.
Nagyon szimpatikus ötletnek tartottam azt a feladatot, amikor a diákok úgy készítettek könyvtrailert, leírást, könyvhöz illusztrációt, powerpoint prezentációt, hogy nem az adott regény főszereplője szemszögéből dolgoztak, hanem egy másik karakteréből. (Természetesen az általuk kijelölt kedvenc szereplő kiválasztásakor új csoportba kerültek.)

Januárban indultak meg az úgynevezett passion projektek, vagyis egy-egy kutatási témában való további elmélyedések. A diákoknak választaniuk kellett egy fogyatékosságot, mint pl: dyslexia, Down-kór, autizmus – Asperger szindróma, cerebrális parézis (idegrendszer károsodása miatti mozgási fogyatékosság), nyitott gerinc, izomsorvadás.
A kutatási projekt két problémát vetett fel, egyfelől, hogy mennyire megbízhatóak az internetes források, lehet-e egyetlen könyvet, weblapot forrásnak tekinteni? Másfelől az orvosi témák száraz, tényszerű felsorolása nem biztos hogy a téma feldolgozását jelenti a cikk két szerzője szerint, és ez utóbbi terület még további fejlesztést érdemel a ONEE projektben.

Az utolsó feladatkör volt a társadalmi munka, amibe a tanulókat belevonták. Samantha felvette a kapcsolatot egy helyi sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató intézménnyel, és a harmadikosok óvodás, vagy első osztályos gyerekek mentoraivá váltak.  A tavaszi félévben kéthetente ellátogattak a másik intézménybe, és igyekeztek játékos formában segíteni a hátrányosabb helyzetű kisebbeket, társasjátékokkal, csapatépítő játékokkal részt venni a fejlesztésben.




ONEE projekt konklúzója:

Mivel ez egy teljesen új elgondolás volt a két tanártól is, ezért többféle visszacsatolással dolgoztak a tanév során, felvették videóra a tanórai beszélgetéseket, könyvklubos vitákat, begyűjtötték a tanulói olvasmánynaplókat, illetve folyamatosan vezettek tanári javaslatokat is.
A cikk két szerzője meggyőződéssel hisz abban, hogy az irodalmi köröket egyrészről a kritikai szövegfeldolgozás helyszínévé érdemes fejleszteni, mert a szöveg nem szent, nem sérthetetlen és igazán csak akkor lehet szerintük befogadni, ha aprólékosan, részletekbe menően feldolgozzák.
A másik konklúzió pedig az volt, hogy úgy javasolják a könyvklub létrehozását, hogy valamilyen téma körré csoportosítjuk. A diákok reakciói, feladatvégzésük általában jóval felülmúlta a tanári várakozásokat, számtalan esetben pozitív meglepetést okozva.
Az egész ONEE projekt sikeresnek minősített, nem csak azért, mert a diákok az irodalmon túl átlépve, tantárgyakon átívelve értek el fejlődést, hanem azért, mert a szerzők szerint a legfontosabb céljukat elérték: hogy a diákok túlléptek saját látószögeiken, elsajátították azt a szemléletmódot, amelyik megkérdőjelezi a sztereotípiák létjogosultságát, egyetlen nézőpont vagy forrás, vélemény helyességét, illetve ellenszegül a status quonak.

Számomra a cikk több mint érdekes volt, de egyetértek azokkal a kritikai hangokkal, akik úgy gondolják, hogy egy ilyen módszertani kísérlet nem fér bele a tantervükbe. Részint nem olyan magas itthon a magyar irodalom óraszáma, viszont az elsajátítandó tananyag mennyisége jelentős, de azt is kétlem, hogy életkorilag megfelelő lenne.
Azonban negyedik osztályban és erkölcstan óra helyett megfontolandó lenne egy ilyen indíttatású könyvklub létrehozása.


Felhasznált regények ONEE projekt során:
 
 
Buyea, R. (2011). Because of Mr. Terupt. New York, NY: Yearling.
Draper, S.M. (2012). Out of my mind. New York, NY: Simon &Schuste
Erskine, K. (2012). Mockingbird. London, UK: Usborne.
Hunt, L.M. (2015). Fish in a tree. New York, NY: Penguin.
Lord, C. (2006). Rules. New York, NY: Scholastic.
Palacio, R.J. (2012). Wonder. New York, NY: Alfred A Knopf. (magyarul: Az igazi csoda)
Sachar, L. (2008). Holes. New York, NY: Macmillan. (magyarul: Stanley a szerencse fia)



[i] Accountable Talk technika:

Michaels, S., O’Connor, C., & Resnick, L.B. (2008). Deliberative discourse idealized and realized: Accountable Talk in the classroom and in civic life.
Studies in Philosophy and Education, 27(4), 283–297.
 https://doi.org/10.1007/s11217-007-9071-1

About Me

Saját fotó
Könyvtáros, könyvmoly, 3 gyerekes anya.