Most az egyszer nem arról fogok panaszkodni, hogy mennyire gyorsan elmúlt ez a hónap, hanem hogy mennyire hosszú volt, és még mindig tart! Én ezt a posztot csütörtök délután pötyögöm, amíg épp nem jönnek az olvasók, mert most fér bele az életembe, hétvégén megint nem lesz időm semmire. Illetve ez így hazugság, mert egy csomó mindent csinálok, a könyvtárban és otthon is, pont a nyüzsi miatt nem jut időm a blogra.
Szóval hosszú volt ez a hónap, kezdődött azzal az izgalommal, hogy a szakdogámra vártam a konzulensem véleményét. Természetesen hiába jött meg már november 4-én, az egész hétvégém ráment a javításra, hogy aztán 11-én tudjak szaladni, beköttetni.
Eredetileg már 13-án le akartam adni, de aznapra esett az első angol nyelvű csoportvezetésem, és mivel Murphy szeret engem, rögtön két csoportot is vittem körbe a könyvtárban.
15-én, pénteken aztán csupán fél órás várakozás után leadtam életem második fő művét, de sajnos nem találom egyelőre az elsőt a közös fotóhoz :D
Ezeket a könyveket olvastam 2019. novemberében:
- Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja
- William Shakespeare: A vihar
- Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi
- Cal Newport: Digital Minimalism
- Soltész Márton – V. Gilbert Edit (szerk.): Szabó Magda száz éve
- J. K. Rowling: Very Good Lives
- Anne Cathrine Bomann: Agathe
- Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene
- Takács Zsuzsa: A sóbálvány
- Timo Parvela: Miú és Vau nagy kalandja
- Tóth Krisztina: Fehér farkas
- Jill Tomlinson: A pingvin, aki mindenre kíváncsi volt 2
- James Clear: Atomic Habits
Pár szóban az olvasmányaimról:
Szabó Magda tanulmánykötet úgy félig volt izgalmas, néhány téma, vagy szerzői hozzáállás nem tetszik annyira. Sosem értem például, hogy kritikusok, irodalommal munkaszerűen foglalkozók miért róják fel egy írónak, ha ember mer lenni, és hibázik; vagy ha éppen nem tökéleteset, magasröptű szépirodalmat alkot, de a kiadványaiból meg tud élni?!? Valamiből mindenkinek ki kell fizetnie a villanyt, a vizet, ennie kell, SzM esetében pedig jócskán kellett gyógyszerre költeni.
A rövidebb olvasmányok közül Takács Zsuzsa Sóbálványok című kötete emelkedik ki, mégpedig a munkamódszer, írásmód miatt. A könyvben rövid esszék, tárcanovellák találhatóak, amikben 3-5 említés fordul elő másik művekre, vagy éppen a sajátjaira.
Azon felül, hogy némelyik tárca igen ötletes, az érdekelne igazából, hogy vajon hogyan írta meg őket? Előbb összegyűjtött jó pár idézetet, és promptnak tekintette őket, vagy előbb megírta a tárcát, és aztán szőtte bele az említéseket?
Kaptam pár privát üzenetet, hogy el vagyok tűnve a közösségi hálózatokról, erről részint a szakdoga írás hajrá tehet, valamint a tény, hogy megkaptuk állandó elfoglaltságnak a könyvtár FB oldalának és Insta profiljának irányítását, Timi kolléganőmmel. Meg van határozva, hogy melyik platformon, mennyit kell posztolni, milyen gyakorisággal, milyen témában, ami egyfelől segítség, másfelől mivel munka lett a social media, így hirtelen nem vonzó már sokat kolbászolni rajta.
Ezen kívül meg nem igazán értjük a dolgot, de hetente több gimnazista csoportot is vendégül látunk, most szerdán vezetett Timi magyarul, én angolul körbe egy-egy csapat kamaszt a Veres Pálné gimiből, de pénteken, amikor ez a poszt kikerül, éppen ebédidőben újfent egy-egy csoporttal fogunk körbe menni, aztán játszani is.
Kérdezte már a családom, hogy miről szól egy ilyen könyvtárvezetés, jövő hét pénteken jönnek hozzánk Mikulásra, tehát biztosan körbesétálunk a saját gyerekeimmel is, még a Télapó ünnepség előtt :))
De Fanni már felvetette azt is, hogy ők eljönnének a saját gimnáziumából is...
Ez most egy csöppet személyesebb bejegyzés lett, nézzétek el nekem, igyekszem még az idén valahogy visszatérni ide is írni, pláne kicsit ráncba szedni az oldalon az olvasott könyveim listáját ;)
