2017. március 29., szerda

Tommy Wallach: Kösz, hogy...


Fülszöveg:

Parker Santé ajkát már öt éve egyetlen szó sem hagyta el. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli. Amikor azonban megismerkedik Zelda Tothtal, egy ezüsthajú lánnyal, aki állítása szerint jóval idősebb, mint amennyinek kinéz, a fiú ráébred arra, hogy talán mégis van a világban néhány dolog, amiért érdemes élni.

Eredeti mű: Tommy Wallach: Thanks for the Trouble
Eredeti megjelenés éve: 2016


Moly adatlap:





Jobb későn, mintsem soha, végre én is időben elolvastam a Mini könyvklub havi olvasmányát, sőt billentyűzetet is ragadtam az élmény hatására.
Szoktam kerülni olvasás előtt a spoilereket, értékeléseket, viszont utólag szívesen bogarászom a véleményeket, és most se bántam meg, hogy a többi könyvklub tag élmény összefoglalóit átolvassam. Nektek is ajánlom, mert tényleg hihetetlen, hogy ugyanaz a történet mennyire másként csapódik le :)

De amiben én is egyetértek a többiekkel: ez nem volt száz százalékban romantikus történet, inkább romantika young adult módra. 
Talán említenem se nagyon kell, de egy világhírű, több száz éves klasszikus mű feldolgozása a sztori, ezúttal San Franciscóba helyezve. Több könyvklub tag is megírta, hogy a regényt feldobta a helyszín, véleményem szerint azért is, mert általában ismerős jelkép játszott nagy szerepet a könyv végén, így könnyű beazonosítani. 

Mi jutott eszembe olvasás során? Hogy én se tudom hová tenni Zeldát, nem tudok neki teljesen hinni, de aztán a kávémat elkortyolva lassanként ráébredtem: nem is biztos, hogy kell. Ebben a regényben a mágikus realizmus a különleges, amit Parker fogyatékosságával kombinál az író, és ez vagy bejön az olvasónak, vagy sem - elég nagy lutri. Habár nekem a férfi főszereplő jobban tetszett, meg tudom érteni, ha másokat vonz Zelda egyedisége. Kicsit hasonlít Luna Lovegoodra, de olyan depressziós módon…

http://ezelie.deviantart.com/art/Pink-flowers-372323728

Amit sajnáltam, hogy nem volt benne több Parker mese, - holott ugyebár az egész regény egyetlen esszé -, mégis szerintem a naplószerű beszámolófolyamból jó volt időnként kilépni, túl tömény lett volna a mini novellák nélkül. A történet végét én nem igazán csodálom, nem is örültem volna másik fordulatnak, túl mesésnek éreztem volna. 

Összességében nálam is négy csillag a könyv, olyan öt-tíz éven belül lehet, hogy újraolvasom, most így elsőre sem volt kellemetlen kikapcsolódás. A stílus nagyon klassz, nekem egyedül a pontfestményes részek voltak nagyon erőltettek, szájba rágósak, mintha készakarva azon keresztül próbálta volna Wallach elmondani a véleményét az életről, Zelda száján át. 


Többi könyvmoly klubtag véleményét itt tudjátok elolvasni:
http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/kosz-hogy.html

2017. március 27., hétfő

A hét verse - Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség




Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád. 
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam 
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban 
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, 
csak forgolódtam dühösen az ágyon, 
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, 
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám. 
Izgatta szívem negyven cigarettám. 
Meg más egyéb is. A fekete. Minden. 
Hát fölkelek, nem bánom az egészet, 
sétálgatok szobámba le- föl, ingben, 
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg, 
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? 
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod, 
milyen szegényes, elhagyott 
ilyenkor innen a Logodi-utca, 
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon. 
Az emberek feldöntve és vakon 
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsítva néz szét 
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agy-vérszegénység 
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők egy szobába zárva, mint dobozba, 
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz, 
minden lakás olyan, akár a ketrec,
Egy keltőóra átketyeg a csöndből, 
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl 
és az alvóra szól a
harsány riasztó: «ébredj a valóra». 
A ház is alszik, holtan és bután, 
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla 
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég, 
valami tiszta, fényes nagyszerűség, 
reszketve és szilárdul, mint a hűség. 
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt, 
mint az anyám paplanja, az a kék folt, 
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt, 
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog 
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi, 
kimondhatatlan messze s odaát, 
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem 
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor, 
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem 
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit, 
hogy már pirkadt is keleten s a szélben 
a csillagok szikrázva, észrevétlen 
meg-meglibegtek és távolba roppant 
tűzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult, 
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent. 
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott, 
a házigazda a lépcsőn bucsúzott, 
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás, 
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak 
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol 
látszott, amint a távol 
homályból
gyémántosan aláfoly 
egy messze kéklő, 
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő 
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a néma békét. 
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi, 
szép mozdulattal csillogó fejékét 
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben 
egy arra ringó,
könnyűcske hintó 
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben. 
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejutnak 
arany konfetti-záporába sok száz 
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van 
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek 
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig. 
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél 
ezen a földön, mily silány regéket, 
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked, 
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél 
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
jaj, ötven éve tündököl fölöttem 
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét. 
Szóval bevallom néked, megtörötten 
földig borultam s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem 
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen. 
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak, 
annak, kiről nem tudja senki, hol van, 
annak, kit nem lelek se most, se holtan. 
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak, 
úgy érzem én, barátom, hogy a porban, 
hol lelkek és göröngyök közt botoltam, 
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak 
vendége voltam.


***
Megjelent a Nyugat 1933. 22.számában. (link)
Dedikált kép forrása EZ.

2017. március 25., szombat

Derek Landy: Játék ​a tűzzel (Skrupulus Fondor 2.)



Fülszöveg:

Amikor már azt hitték, hogy sikerült megmenteni a világot… 
– Na, megölöd? – kérdezte Kean. 
– Meg – bólintott Skrupulus. Kicsit habozott, aztán elővette a fegyverét a kabátja mélyéről.
– Sajnálom, Valkiria – mondta. 
– Ne szólj hozzám – vágta rá Valkiria. – Csak tedd, amit tenned kell. 
Valkiria széttárta a kabátját, Skrupulus pedig a mellkasának szegezte a pisztolyt. 
– Bocsáss meg, kérlek – sóhajtott Skrupulus, majd meghúzta a ravaszt.

Valkiria és Skrupulus azt hitték, hogy a világ végre egy biztonságos hely, de aztán megtudják, hogy a rettegett sorozatgyilkos, Vindictus Báró kiszabadult a börtönből. Írországot ellepik a vérszívók, egyre több a halott, ráadásul kiderül, hogy mindenki Valkiriát akarja eltenni láb alól. A nyomozópárosra életük legnagyobb kalandja vár, de azt egyikük sem sejti, hogy a legnagyobb veszély a közvetlen környezetükben fenyegeti őket…




Vannak könyvek, amik esetében elolvasom az első részt, és úgy döntök, hogy akkor veszem kézbe a következőt, ha egyszer nagyon sok időm lesz, és kifogyok az olvasmányokból. (pl.: Az éhezők viadala, Hó mint hamu, Beavatott.)  De szerencsére léteznek ettől eltérő művek is, mikor valamilyen okból még akkor is a gondolataim peremén marad egy könyv, ha nem az életkoromnak való, és erre ékes mintapéldány Derek Landy sorozata.
A címadó, magyarul Skrupulus Fondor-nak fordított első részt ITT dicsértem, és gyorsan tisztázom azt is, hogy csillagok tekintetében még mindig ugyanazt gondolom a második részről, mint az elsőről: négy és fél biztos csillag simán jár neki! Fanni véleménye meg még mindig öt csillag...

Szerintem ebből a kis bevezetőből is látszódik, hogy tud valamit Derek Landy, mégpedig életkorokra tekintet nélkül. Habár ebben a kötetben nekem kicsit túl sok volt az akciójelenet, nem is mindig tudom őket követni, belebonyolódom a verekedések leírásába, de a szó és helyzetviccek, komikum olyan kitűnő, hogy szinte feledteti a hiányosságokat.
Már az előző könyvet is méltattam azért, hogy milyen jók a mellékszereplők, de a Játék a tűzzel-ben aztán végképp rengeteget lendítenek mind a történet sodrásán, mind érdekesek magukban, mint jelenségek. Titokzatosak, veszélyesek és meglehetősen köpönyegforgatóak ezek a karakterek, különösebb meggondolás nélkül állnak át a rossz oldalról a jóra, majd vissza.

Nekem ez roppantul tetszik, mármint az, hogy nincs igazán eddig még a sorozatban teljesen jó figura, ha a helyzet úgy hozza, bárki képes eljátszani a pálfordulást, erre jó példa a fülszöveg :D
Mivel Landy nagyon ügyesen elrejtett több lezáratlan rejtvényt is a könyv végére, így megint nem marad más hátra, mint várni a következő részig...

"- Ott az anyukád. Nahát milyen gyönyörű! Megmondanád neki? 
- Persze.
- Ott pedig Fergus. És az apád. Ó, és Beryl. Mit csinál ez a nő? Kicsit feszültnek tűnik. Csak nem stroke-ja van éppen?
 - Szerintem épp mosolyog."



Angol képek forrása a Skulduggery Pleasant wikipédia, de vigyázat, spoileres az oldal!!!

Ellenben én ott olvastam, hogy Landy sorozata már a tizedik kötetnél jár, a Goodreads szerint június elsejével érkezik a boltokba Resurrection címmel.
(Remélem, itthon is kiadják őket és nem járunk úgy, mint Catherynne M. Valente Tündérföld sorozatával, amit elkaszáltak...)

2017. március 20., hétfő

A hét verse - József Attila: Szürkület


[SZÜRKÜLET]

Ez éles, tiszta szürkület való nekem.
A távolban tar ágak szerkezetei
tartják keccsel az üres levegőt.
A tárgy-egyén mind elválik a többitől,
magába mélyed és talán megsemmisül.
Ki tudja? Válaszolna erre ösztönöm,
de mint az eb, melyet gazdája megszidott
s kedvetlenül borong a rideg udvaron
s ha idegen jő, rávonít, de nem beszél,
olyan most ő. Mihez foghatnék nélküle?
Csak egy bizonyos itt – az, ami tévedés.
Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe
beléfogóznom. – Járni gyermek így tanul.
Hisz gyermek is csupán azért nem lehetek,
mert túlnyügös volnék, makacs és kétszinű,
talán mivelhogy minden ember épp ilyen
ravasz és csökönyös, ha az – hogy tudjam én?
Az egyik rámkacsint s azt mondja, szép fiú
s a másik: randa dög, megint nem dolgozol,
de hasadat azt félted! (Hát ne féltsem-e?)
Ez pénzt nyom a kezembe s így szól: Boldogulj,
megértelek, szenvedtem én is eleget
s amaz ellopja tőlem a szemetet is.
Ez ideránt, az odahúz, mind fogdos, vartyog, taszigál,
de észre egyikük sem veszi púpomat,
mit úgy hordok, mint őrült anya magzatát,
amellyel némaságot szűl – azt hiszi ő –
vagy ősi, tiszta űrt. Viselem púpomat
ődöngve én a hemzsegő körútakon
és senki

1934

Vers és József Attila fotója:
Mek-ről származik.
***
Könyvfotó forrása: Pixabay.


2017. március 18., szombat

Vekerdy Tamás: Lélek-jelenlét



Fülszöveg:

A közéleti kérdések iránti érdeklődéséről közismert neves író, pszichológus 1992-ben kapott meghívást Zelky Jánostól, a Bartók Rádió Muzsikáló Reggel szerkesztőjétől, hogy heti egy alkalommal, szabadon, minden tematikai megkötés nélkül ossza meg gondolatait, véleményét az őt meghatározó erővel foglalkoztató dolgokról, jelenségekről, a világ közérdeklődésre számot tartó eseményeiről.
A kötet most a négy éven át nagy sikerrel sugárzott sorozat darabjait teszi közzé, ismét hozzáférhetővé a szerző tematikus csoportosításában: A létezés technikái; Korunk; Jogok – gyermekek – iskolák.

Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/vekerdy-tamas-lelek-jelenlet





Említettem már, hogy engem a lélektani témájú írások pihentetnek, kikapcsolnak, kiemelnek önmagamból, habár Vekerdy  Tamás ezen kis kötete inkább esszészerű mű. Én nem hallottam ezeket a kis rádióadásokat, melynek talán teljesen szövegű, talán kevésbé – ez kicsit homályban maradt – leiratainak tárházát kapja kézhez az olvasó.

Elvileg három témát jár körül a pszichológus szerző, A létezésből indulunk, majd átgondolhatjuk vele Korunk problémáit, mire végül kikötünk kedvenc tárgyánál, a jogok-gyerekek-iskolák szentháromságánál. De ez a mesterséges tagolás igazából nem képezi le az esszék témaválasztását, amelyek csöppet sem koherensek, együtt állóak, egymásra hangoltak, kicsit csapongónak tűnnek elsőre – ha csak a címeiket olvassuk el. Viszont a szövegekbe jobban belemélyedve igenis szembetűnőbb, hogy mennyire pillangó, dominóhatású a világunk.

A bioetika elvileg csak hipotézis, de felelősen gondolkodó lényként érdemes azon elmerengeni, hogy vajon mi számít élőlénynek, a sejtmag, a tisztán biológiai anyag, aki lélek nélküli, mert akkor az embrió is az a petricsészében, és lehet vele kísérletezni; vagy igenis van méltóság, látható szellemiség nélkül is, mert akkor a fogyatékkal élőkön, kómában lévőkön is lehetne dolgozni – hiszen egyaránt csak biológiai létezők. Meddig vagy mikortól ember az ember?

Mérhető-e az ember? No, nem a fizikai tulajdonságai, holott annak is maximum statisztikai okokból van értelme, hanem az intelligenciája, adhat-e a gyerek majdani életpályájáról megbízható képet az iskolai teljesítménye, egyáltalán mennyire van képben, valósághoz kötődve a mai iskolatípus?
Megsúgom, ezekre a kérdésekre Vekerdy mind nemmel felel, hozzáteszem Popper Péterrel együtt.

Sokan pont ezt nem szeretik benne, hogy túl liberális, hogy olyan rendhagyó ötletei vannak – például, hogy ne siettesse senki a gyerekét az iskolába hat évesen, hogy tanítót válasszon a gyermeknek és ne versenyistállót; illetve ha Németország számos iskolájában jól működik az osztályozás nélküliség, kevésbé feszélyezi a gyereket, akkor nem lehetne-e nálunk is kipróbálni?
De persze nem, nem is azért, mert nem jönne össze egy iskolányi gyerek, hanem azért, mert mi szülők féltjük a gyermekeinket a mi elveink miatt büntető pedagógustársadalomtól – hiszen emberek ők is, akik hibázhatnak-, illetve még inkább az oktatási (politikai) haragtól.
Sajnos az alternatív utak legtöbbje Magyarországon azért csőd, mert nincs belőle kilépés, kényszerpályára helyezi az azt választót – vagy esetleg, mert erre is bőven volt példa az utóbbi öt évben, külföldre űzi a liberalizálókat. Nem véletlenül lett London a második legnagyobb magyar város, a közkeletű vicc szerint. És mint tudjuk, sírva vigad a magyar….





Ha úgy tűnik, hogy eltértem az eredeti könyvtől, hát ne higgyétek, idemásolom a második kiadás hátoldalát, illetve egy idézetet, apropónak:
A lélekjelenlét szó jelentése belső tartás, józan ítélőképesség, bátorság a döntéseinkben és cselekvéseinkben. 
Vekerdy Tamás Lélek-jelenlét című kötete olyan írások gyűjteménye, amelyben jelen van a lélek, és más is: a szellem, a szerző minden iránt nyitott, fogékony és mozgékony szelleme. Foglalkoztatja az emberi lélek mibenléte, képe és világmindensége. Akár kisgyerekekről beszél, akár az osztályozásról, akár az unalomról, két évtizeddel ezelőtti lejegyzett változata mit sem veszített aktualitásából. Vekerdy nyughatatlan lelke és szelleme áthatja írásait: szembeszegülésre és vitára sarkall, egyetértésre késztet, vagy éppen a rácsodálkozás örömét adja az olvasónak.

„Visszatérve az itt egybegyűjtött szösszenetekhez: 
Minden kormány alatt – látni fogják – az éppen aktuális kormányzat ’ellen’ is szólnak ezek a kis szövegek. 
Miért?
Mert a teremtett világ - emberi közreműködéssel - tökéletlenné vált, és szerintem az értelmiség feladata erre mindig, újra és újra – lehetőleg pontosan – rámutatni.”

Összességében:
4 és fél csillag, lassú tempóval, egyes részeket, akár fejezeteket újraolvasva, ráérős olvasmány volt, -  jó szívvel ajánlom :)

2017. március 15., szerda

Too Much Book Tag


1. Melyik szereplőnek van a legjobb stílusa?
Mr Poirot mindig elszórakoztat, de Ambrózy báró, vagy Sherlock Holmes, Calderon kapitány se semmi ;)
2. A könyves szerelme(i)d?

Mármint akibe én, vagy akiket összehoznék? Ha az első, akkor Mr Darcy, illetve szinte az összes Austen pasi jöhetne; a többit meg majd leírom a nyolcasnál.
3. Valaha szeretett szereplő, akit mostanában kezdtél megutálni?

Nekem ilyen nincs, nem is igazán értem ezt a kérdést :/
4. Legnagyobb/leghosszabb könyv a polcodon?

Khm, azt hiszem a 850 oldalas Vanity Fair, azaz Hiúság vására viszi el ezt a címet.
6. Vannak könyves posztereid?

Nincsenek, könyves vászonszatyraim vannak :)


7. Vannak könyves ékszereid?

Nincsenek, tavaly láttam a Könyvfesztiválon, a Scolar kiadó standjánál fülbevalókat, gyűrűket, csak addigra már kiköltekeztünk... szóval részemről nagy reménykedés van, hátha idén is lesznek ott csodák :D
8. OTP*-d?
(*OTP ~ One True Paring, avagy a tökéletes páros (olyanok, akik egyébként nem alkotnak egy párt, de a rajongó szemében tökéletes párosításnak tűnnek. Szóval fanok kedvencei együtt.)






Harry + Draco, a rajz innen származik. (eredetileg Dejadis tumblr blogján volt.) :D még mindig ... gyaníthatóan örökké, ha 9 év nem volt elég, hogy leszokjak róluk.

 9. Kedvenc könyvsorozatod?
A nyilvánvaló és megunhatatlan Harry Potteren kívül nem sorozat, de nagyon szerettem az összes Miss Marple novellát, regényt, vagy Mr Poirot köteteit. Azon kívül Dumas Három testőr trilógiáját is szívesen forgattam évekig - jövőre illene újraolvasni.

 10. Kedvenc filmadaptáció-betétdalod?
Let it go... mármint, ezt hagyjuk, nincs ilyen. 

 11. Egy könyv/történet, aminél azt kívánod, hogy bárcsak folytatódna?
Neil Gaiman remélhetőleg egyszer folytatja az Amerikai isteneket. 

 12. Kedvenc egykötetes könyv?
Jelenleg John Williams: Stoner. 

 13. Mióta olvasol?
Általános iskolás korom óta, nyári szünetekben diákként is sokat olvastam, a főiskola után viszont volt pár év masszív tévézési lázam. Nagyjából úgy az utolsó terhességem óta, tehát 2012 óta vagyok bevallott könyvmoly. 

 14. Melyik Roxforti házba tartozol?
Már nem jutok be a Pottermore oldalra, de Griffendélbe osztott be a süveg. Ha szívem szerint kell, akkor Mardekárt szoktam mondani :D

15. Mit keresel egy könyvben?
Mint mindenki más, önmagamat ;)

 16. Kedvenc idézeted? 
A blog fejléce.

 17. Kedvenc író(nő)d?
Agatha Christie, Fekete István, J. K. Rowling, Jane Austen, Murakami Haruki, Neil Gaiman, Szabó Magda, Szerb Antal, Virginia Woolf.
18. Kedvenc borítód?


19. Akciódús vagy Romantikus?
Egyikből se sokat, lehetőleg, olyan középutat szeressem. 

20. Hova mész, ha valami szomorú történik az egyik könyvedben?
Konyhába, nassiért vagy kávéért :)

22. Mennyi ideig gyászolsz egy könyvet?
Napokig, változó.

23. Legkevésbé kedvenc könyved? 

 Ez a kérdés annyira, de annyira alávaló! Nem vagyok rá hajlandó válaszolni rá;
értelmes blogger különben se szid nyíltan egy könyvet, sose tudhatod, hogy a te negatív véleményed kihez jut el ...
24. Pozitív dolgok egy szereplőben?

 Humorérzék és nagy szív, oszt máris kenyérre vagyok kenve. Bár a nagy mesélőket, beszédes karaktereket is szeretem, illetve még a gonosz szereplők is jöhetnek, ha önazonosak.

25. Negatív dolgok egy szereplőben?

 Ne nyavalyogjon, siránkozzon, ne adja elő, hogy csak ő szenved az életben.
26. Miért kezdtél el blogolni?

 Hobbiból, meg unalomból, kellett, amivel lefoglalom magam, mikor már nem volt ihletem fanfictiont írni. Azt most inkább hagyjuk, hogy jelenleg a blogot sem :'((

27. Félelmetes könyv? 
Olyat nem olvasok, nyuszi vagyok :D

28. A legutóbbi könyv, ami megsiratott? 
Stoner

29. A legutóbbi könyv, amit 5 csillagra értékeltél?
Stoner

 30. Kedvenc könyvcímed?
Nincs ilyen, ez megint a nem értem kérdés esete...

 31. A legutóbbi könyv, amit olvastál?
Vekerdy Tamás: Lélek-jelenlét

  32. Mit olvasol éppen?
Stonert :D

 33. A legutóbbi filmadaptáció, amit láttál?

Már nem tévézem, maximum havonta egyszer, moziba meg negyedévente jutok el, tehát Andy Weir A marsija volt.

 34. Egy szereplő, akivel mindig is beszélni akartál?
Luna Lovegood

 35. Egy író, akivel mindig is beszélni akartál? 
Most éppen Elizabeth Gilbert a mániám. 
 36. Kedvenc olvasós nasi?
Popcorn, alma, ropi, diákcsemege... könnyebb lenne azt felsorolni, hogy mi NEM kedvenc. :) azért igyekszem nem összekenni a könyvemet, illetve nem nagyon hízni.
 37. Egy könyves világ, amiben szívesen élnél?

Meg fogtok lepődni: ....




... vagy sem :D


 38. Egy könyves világ, amiben NEM szívesen élnél?
Orwell, Huxley, vagy úgy általában, a disztópiák világában nagyon nem :(

 39. A legutóbbi alkalom, amikor megszagoltál egy könyvet?
Most, hogy kérdezted, megtettem... :D
 40. Furcsa veszekedések a könyvekben?
Jaj, negatív élményem az Üvöltő szelek rengeteg üvöltözése ... brrr, először és utoljára olvastam. 

41. Kedvenc romantikus könyv? 
Jane Austen: Büszkeség és balítélet <3 font="">

42. Írsz?
Maximum fanfictiont, de idén még azt se, egy sort se. Kapok is érte a twitteren... Írói válságom is van, kedvem meg nincs, időm meg pláne nem... viszont kifogásban jó vagyok :P
43. Kedvenc varázstárgy?
Időnyerő lenne, ha működne.
44. Quidditch posztod?
Not my cup of tea... nem, köszi.
45. Egy zene, amiről egy könyv jut eszedbe?
Enya: May it be (Gyűrűk ura)
46. Kedvenc könyves közösségi oldal? 
Tag vagyok a molyon és a goodreadsen is, kicsit a magyarhoz húz a szívem.
47. Használod?
Igen, mindkettőt. Magyar könyvet, főleg szakirodalmat inkább csak a molyon találok meg, míg a goodreadsen nyomon tudom követni a kindle ebook és fanfiction olvasásaimat. 

 48. Kedvenc Fandom?
Szerinted?

Once a Potterhead, always a Potterhead.


49. Hány könyved van?
400 valamennyi, nemrég szabadultam meg egy jelentős adagtól, de már felírtam öt címet a könyvfesztiváli listára :D

50. Kit hívsz meg? 
Bogi és Evelin barátnőimet támadnám meg az ötlettel ;)

2017. március 13., hétfő

A hét verse - Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat




SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, 
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. 
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30.



Vers forrása:
Mek.
***
Radnóti fotó innen származik,
az angyal a Pixabay-ről.

2017. március 10., péntek

Hogyan olvassunk többet?



Vallomás következik: igen, attól, hogy könyves blogger vagyok, még elő szokott fordulni velem is, hogy nem tudom, mit olvassak következő könyvnek; vagy hogy olvasási válságom van, és semmit se szeretnék olvasni. 
Ha rápillantotok az idei olvasmánylistámra, az biztosan szembetűnő lesz, hogy most mennyire kevés szórakoztató irodalmat, pláne regényt olvasok, hogy micsoda túltengésben vagyok a szakirodalom, novelláskötetek, de főleg a pszichológiai művek tekintetében. Talán ha 7 regényt olvastam idén… Kifejezetten kevés, ahhoz képest, hogy lassacskán elérem az ötvenedik olvasmányt. 

Meglepő módon engem pihentet a lélektan, most is Vekerdy Tamás könyvét olvasgatom, de előbb-utóbb azért jó lenne visszatérni az általánosabb formához, mert meglehetősen sok kötet hátra van még mind a Könyvmoly párbajos listámról, mind a várólista csökkentésemből. 
Szóval, míg nem tudok megint regényt olvasni, addig is elolvastam pár cikket a címadó téma kapcsán, tippeket keresve, hogyan lehet többet olvasni?



A Könyvesblog Neil Pasricha kanadai író cikkét idézte, aki számos érdekes, de szerintem több furcsa ötlettel állt elő. Hogy találjunk megfelelő helyet az otthonunkba az olvasáshoz, ez csak elsőre tűnik triviálisnak, pedig nem az. Nekem például a háló az olvasási szentélyem, az a szoba, ahol nincs tévé, tehát nincs zavaró háttérzaj; azonban csak egy tetőtéri ablak van, így elég hamar rászorulok az állólámpára. Ráadásul az eléggé egyéni prefencia kérdése, hogy ki milyen pózban szeret olvasni, ülve, esetleg fekve is tud-e. 
Alapvető tanácsként én is csak azt tudom javasolni, amit Patrick Allen, a Lifehacker bloggere, ki a tévével az olvasásra szánt szobából. Charles Chu, a Better Humans-tól ezen kívül azt is tanácsolja, hogy karnyújtásnyira csak könyvek legyenek tőled, és minden zavaró tényezőt iktass ki magad mellől.

Nos, pont most következik mindhárom általam olvasott cikkből az ellentmondás, minden blogíró azt ajánlja, hogy köteleződjünk el nyilvánosan, vagyis használjuk aktívan a könyves oldalakat, angolok egyértelműen a Goodreadset javasolják, de mégis azt tanácsolják, hogy úgy lehet legtöbbet olvasni, ha elfelejtjük a mobiltelefonunkat.
Esetleg tegyük annyira messzire, a szoba/helyiség másik végébe, hogy fel keljen érte állni, és ezt alatt remélhetőleg eszébe jut az embernek, hogy mit is veszít. Patrick alternatívaként azt írta, hogy állítsunk be időzítőt, mondjuk egy pomodoro időegységet, 20-25 percet, és azt tartsuk be mindenképpen! Végső esetben vagy a fejezetnyi mennyiséget olvassunk egyszerre, napokra bontva; molytársaktól már hallottam az 50 oldalas szabályt is, szintén naponkénti, egy ültő helyben olvasási minimum alapegységnek tekintve.




Charles Chu ötlete egy habit tracker app, vagyis olyan szokásokat rögzítő mobilos alkalmazás használata, ami segítségével szintén számon követhető, hogy sikerült-e elolvasnia a Warren Buffet által javasolt napi 500 oldalt.
Nos, én ezt a mennyiséget rendkívül soknak tartom, illetve nem mindegy, hogy milyen műfajról van szó, ebben a félezer oldalban. Nyilván vannak szórakoztató irodalmi regények, amikből meg se kottyan ennyi, de például szakirodalomból, lélektanból lehetetlen ennyit úgy elolvasni, hogy fejben is tudja tartani az olvasó.
Maga az olvasás, mint tevékenység, fejleszthető és fejlesztendő képesség, amit készség szintre lehet rövid úton tréningelni, de vajon a gyorsolvasás során mennyire maradnak meg a lényeges információk egy történetről? Én mostanában éppenséggel lassítani próbálom a percenként egy oldalas sebességemet, mégpedig úgy, hogy igyekszem minden fejezetet duplán elolvasni. 

„Pasricha az első öt oldal alapján szokott dönteni”- na, ezzel egyáltalán nem tudok egyet érteni. Az igaz, hogy van az a könyvmoly betegség, hogy amit elkezd az ember, azt igyekszik is végigolvasni, de az öt oldal annyira vészesen kevés, egy átlag 80-100 ezer szavas, tehát 200 oldalas könyv esetében, mintha azt mondanám, hogy öt kanál után hagyd ott a tányérnyi ételedet.
Az olvasás nem svédasztal, tiszteljük meg az írót a figyelmünkkel. Még ha nem olvasod is végig az adott művet, adj neki legalább 50-100 oldalt, vagyis a negyedét-harmadát.
Murakami Haruki amúgy nagyon fantasztikus könyvének, a Kafka a tengerparton-nak 559 oldalát kellett ahhoz elolvasnom, hogy az 560.-on megtaláljam azt a gondolatot, ami szíven ütött, amibe testem-lelkem beleremegett. Adtam volna előbb fel?



Azt pláne viccesnek találtam, hogy míg Neil Pasricha szerint el kell felejteni a könyvolvasót, addig a másik két blogger dicsérte az elektronikus könyvet, vagy akár a mobilon olvasást is. Habár egyetértek Patrick Allennel, hogy ha mobilon olvas kindle appon az ember, akkor könnyen elcsábul, elég csak a twitterre kattintani, oszt már vége is az elköteleződésnek.
Furcsa ellentmondás, néhol vita is szokott abból kialakulni, hogy mennyi könyvet olvasson az ember egyszerre, egyet vagy többet? Én azt hiszem, ez épp úgy egyéntől függő dolog, mint az olvasási póz :P

Tanulság:
próbálkozni kell, a többféle ötletet addig variálni, míg saját rendszered nem lesz! :D

Mindenesetre itt vannak az általam olvasott cikkek, kettő angolul: 

  • http://konyves.blog.hu/2017/02/08/nyolc_modszer_amivel_sokkal_tobbet_olvashatsz
  • http://lifehacker.com/how-i-tricked-myself-into-reading-more-books-1792775150
  • https://qz.com/895101/in-the-time-you-spend-on-social-media-each-year-you-could-read-200-books/
(A bejegyzésben szereplő képek a pexels.com oldalról származnak.) 

2017. március 6., hétfő

A hét verse - Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet



Tanuld meg ezt a versemet

Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég –
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacillusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó –
memóriádból szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?

Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld s megegyed –
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.

(Toronto, 1980)

Képek és vers forrása:

***

Popper Péter: Egy illúzió halála című kötetben olvastam először.

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)