Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Hétvégi Próféta 19: Ezt olvastam májusban

Kép
A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :) Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek. Elnézést, hogy eltűntem pár napra, de akik követnek twitteren láthatták, hogy sajnos megint beteg voltam, gyomorérzékeny vagyok. A mostani hányás-hasmenés végeredménye mínusz egy kiló, ami csodásan hangozna, ha nem huszonnégy óra alatt adtam volna le; illetve ha a visszaszerzése nem egy hónapig tartana nekem. No, de most már gyógyulgatok, lazán veszem ezt a hetet, olvasgatok, míg jár a mosógép, illetve újabban tévézek (sicc!) . A dolog azért nagy szám, mert az elmúlt négy évben maximum a gyerekcsatornákat néztem, perfekt és naprakész vagyok a Minim

A hét verse: Zilaji Krisztina - Depresszió

Kép
Depresszió Anya lettem, szobámban illatozó virág, Mégis hirtelen bezárult, zord lett a világ! Hangulatom borongós, gyermekem sírós, Ó ha ezt mondta volna a Delphoi jós!!! Úgy éreztem, lelkem őrülten fáj, Ellenem fordult az egész világ. Az életkedvem elbújt, megszökött, Semmiben nem találtam igazi örömöt. Azért van, amiért jó a depresszió, Legalább olvad rólam a fölös kiló.  Életem és létem céltalannak tűnik, Könnyem ok nélkül is egyre csak hullik. Mégis meghallgattatik a sűrű fohász. S feltűnik egy kedves lélekgyógyász. Ki megláttatja velem a napfényt, Csillogni újra életem hullámzó tengerén. Egyre több időt tölt bennem a fény, Felsejlik bennem egy halvány remény. Mosolyog gyermekeim csillogó szeme, Esténként felcsendülhet végre az esti mese. Nem rég még nem leltem a lelki békém, Pedig csak hiányzott a sikerélmény. Életem nem éltem és élem többé hiába. Ismét mosolygok erre az édes-bús világra. Elillan szépen a búsko

Maros András: Kávéházi pillanatok

Kép
 Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak! Weboldal  -  Facebook  -  Moly 'NEM TETSZIK NEKI A KAPUCSÍNÓ. A tejhabra a fahéjporral szórt falevélminta elmosódott – míg az asztalhoz szállították, lötyögtették a csészét. Újat hozat (nem árulja el a titkot, miért). Ez se szebb. Ennek a levélnek a szára csúszott félre. A harmadik már megfelelő, hibátlan a levél. Feltérdel a székre, mobiltelefonjával lefényképezi fölülről a csészét. Az elkészült fotót villámgyorsan feltölti az internetre, a barátai számára elérhető oldalra. Egy sort ír a kép alá: „ Hmmm… Yummie… Megérdemlem!” Beleiszik, visszaköpi. Ihatatlanul keserű.' Fülszöveg: Aki régóta jár kávéházba, a legtávolabbi asztaloknál folyó beszélgetéseket is meghallja, sőt azt is meglátja, amit nem is lát. Kifejlődött a kávéházi pillanatok iránti érzékenysége, érzi a történeteket, és ha ez a személy éppenséggel író (történetesen Maros András), fel (le) is jegyzi őket. Egész nap a kis, kerek asztalnál ül, ihl

Szabó Magda: Béla király

Kép
Tartalom: Szabó Magda írói oeuvre-je az utóbbi években kiteljesedett: a költő és a prózaíró után a drámaíró is kiváló alkotásokkal jelentkezett. Színpadi művei közül kétségtelenül ez a trilógia legnagyobb szabású vállalkozása. Az írónőt ihlető erővel ragadta meg az a történelmi tény, hogy egyik legnagyobb Árpád-házi királyunk, IV. Béla, az országépítő, a tatárok feldúlta Magyarország újjáteremtője annak a meráni Gertrúdnak volt a fia, aki ellen az idegengyűlölő magyar főurak annak idején fellázadtak. Bánk bán gyűlölt áldozatának gyermekéből lett a haza ügyének egyik legnagyszerűbb megszállottja, valóságos nemzeti hős. A három dráma azt az időszakot mutatja be, amikor a befolyásolható, bizalmatlan bizonytalan „meráni fiú”-ból Béla király lesz, méltó a legnagyobbakhoz. A rászedett, becsapott, egyetlen szövetségesétől, a kunoktól megfosztott király számára a tatárdúlás olyan, mint Isten büntetése. Vezeklés saját hiszékenységéért, gyengeségéért. De mégis, a meráni fiú ebben a castába

A hét verse: Szabó Mária - Különös érzés

Kép
Különös érzés Valami különös tavaszi érzés  Ragadt el a valóságos világtól Egy időre kölcsön kért a mától De lehet, hogy nem is ad vissza Nekem ez már annyira tiszta Hogy szinte elvakít a mámor És mosolyra derülök bárhol Ugyanaz a pillanat vár rám Ha épp sétálgatok az utcán Mint mikor az anyaföld fölött A mézédes virágok között Békésen fekszem és nézem Napok és csillagok az égen Mint a régi mesék egén Engem is úgy simogat a fény Nyári lágyestéken a szellő Ennyi boldogság tán még illő Bársony dallama égi hangnak Bőrömön angyalok dobolnak Illatuk átjárja a testem A képet lehunyt szemmel festem Mellé rózsaszín eperillat Valami lepkeröptű pillanat Valami igazán különös érzés... A kép forrása, Mária oldala: https://www.facebook.com/PupariumArt/

Vasárnapi Próféta 18: Ez történt a héten

Kép
A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :) Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek. A héten több örömhír is ért, abból az első, hogy a mellékelt képen látható Büszkeség és balítélet ismételt olvasásával teljesítettem a saját kihívásomat, és másodikként elolvastam a kihíváshoz csatolt hat Jane Austen könyvet. http://moly.hu/kihivasok/jane-austen-konyvklub-2016 Végül szinte mindegyik könyvről készült vagy a blogon, vagy molyon értékelés, kivéve az Emmát, amit csak csillagoztam. Teljesen véletlenül rábukkantam egy másik Austen kihívásra is, oda három olvasást kellett vinni. Ahogy hozzászólásban bevallottam, még mindig a Büszkeség és balíté

Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Kép
Fülszöveg: Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai.  A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el.  Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész. Moly adatlap: http://moly.hu/k

Lustaság elleni gyógyszerek :)

Kép
Azt hiszem bevallottam már, hogy alapvetően lusta vagyok, számos technikai és kézzelfogható segédeszközt vagyok kénytelen annak érdekében felhasználni, nehogy entrópia uralkodjon az otthonunkban, vagy éppen a személyes dolgaimban, akár on-, akár offline. Káosz ellen persze nem elhanyagolható módszer az anyai szigor bevetése, ismertebb néven a hétfejű sárkány imitálása :) de ha nem ragaszkodnék a rendrakáshoz akkor 1., folyton legóra, playmobilra, és hasonló apróságokra gyalogolhatnék a gyerekszoba szőnyegén; 2., ami lenn maradna, azt lazán felszippantaná a porszívó, merthogy színes a szőnyeg, és nem feltétlenül veszem észre a dolgot, csak, ha már fura hangot adott ki a porevő készülék. Hogyan legyünk nem lusták című angol ebook-ot múlt hétvégén olvastam el, jegyzeteltem ki, és egy nagyon-nagyon helyes kis taktikát találtam benne, amit gondoltam megosztom veletek is. A könyvecske ITT található meg, sajnos én még ingyen töltöttem le, de amúgy pénzes :/ No, mindegy, úgyis csak pá

Miss Marple novellagyűjtemény

Kép
Fülszöveg: Ilyen kötetet soha még magyar Christie-olvasó nem tartott a kezében: itt van mind a húsz Miss Marple-novella egyben. Miss Marple, az éles szemű és eszű vénkisasszony első pillantásra szelíd, porcelánkék szemű, kötögető idős hölgynek tűnik. De ha valaki gonosztettre ragadtatná magát, jól teszi, ha előtte körülnéz: nincs-e ott a környéken egy ártalmatlan külsejű, ősz hajú néni. Bár még ennyi elővigyázat is kevés: ha csak elmesélik Miss Marple-nek a megoldhatatlan bűnügyet, ő kibogozza. Húsz novella, húsz bűnügy, húsz könnyű ujjgyakorlat a világ leghíresebb detektívjének, sokórányi felhőtlen szórakozás a vénkisasszony rajongóinak. A véleményem: Habár természetesen már ismertem az összes novellát, mégis jó élmény együtt olvasni őket, különösen a kötet első kétharmadát szerettem. Ez a gyűjtemény valójában két, már régebben kiadott könyv egybefűzve, a Tizenhárom rejtély (The Thirteen Problems) és a Gyilkosság méretre (Miss Marple’s Final Cases) egybedolgozása. Neke

A Hét Verse: Varga Béla - Van - Tudd - Tedd

Kép
Van - Tudd - Tedd Van, hogy az élet közbeszól,       és elesel, ha próbálkozol. Van, hogy a sebek sajognak,       mert jelzői rossz bajoknak. Van, hogy a kedved nagyon rossz,       nem akarod, hogy gondolkozz. Van, hogy te mégis talpra állsz,       és megteszed, amire vágysz. Van, hogy a sebed megnyalod,       és bajaid szépen altatod. Van, hogy a mosolyod előjön,       bátorítva rád köszön. Tudd, hogy az életed nagyon szép,       ha nem is gondoltad ezt még. Tudd, hogy "kudarc", olyan nincs:       Tapasztalat, ami kincs. Tudd, hogy a sorsodról Te döntesz,        magadba érzést Te öntesz. Tedd, hogy lássad meg önmagad,       mert a jövőd belőled fakad. Tedd, hogy a rosszat bár ismerjed,       életed ne úgy éljed meg. Tedd, amit tényleg tenned kell,        amit meg nem, azt engedd el. Tudd, hogy a gondolat hatalma:        keseregsz, vagy jól vagy ma. Tudd, hogy mi a Te fő célod,       mert életed könyvét Te

Vasárnapi Próféta 17: Kincseket találtam!

Kép
A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :) Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek. Rége bben már mutattam én a családi könyvtárunkat, így néz ki a drága polc, bár azt hiszem, ez még tavalyi felvétel, azóta sikeresen megtöltöttem vagy még 50 kötettel :) konkrétan a jobb alsó polc, a fiók feletti itt a képen még félig üres, valójában már dugig van. Még a múlt héten pakoltam le három polcot, és vittem a molyra az eredményt, hát 150 tétel került gyorsan édesanyám nevére. Illetve velem közös lett a magánkönyvtárunk, és megvallhatom, hogy azt hittem, a könyvállomány növekedéstől majd csökkenni fog a saját könyv olvasottsági mutatóm, de f

Lois Lowry: Az emlékek őre (Mini-könyvklub 4.)

Kép
Fülszöveg: A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…       Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről. A véleményem: Az a ritka helyzet áll fenn, hogy egy héttel ezelőtt én még meg mer

Amanda Palmer: A kérés művészete

Kép
Fülszöveg: Amanda Palmer – rocksztár, a közösségi finanszírozás úttörője, TED-előadó – minden tud, amit a kérésről tudni lehet. Menyasszonyi ruhába bújt, élő szoborként szavak nélkül kért pénzt sok ezer járókelőtől. Aztán, amikor énekes, dalszerző és zenész lett, nem félt támogatást kérni a közönségétől, amikor a karjaikba vetette magát a színpadról (vagy éppen szállásra volt szüksége). És, amikor szakított a lemezkiadójával, hogy a saját útját járja, megint csak a rajongóihoz fordult támogatásért, akikkel közösen összehozták a világ legsikeresebb zenei Kickstarter kampányát. Bár Amanda félelem nélkül tud segítséget kérni – amiért ünneplik és támadják is –, rájött, hogy vannak olyan, igazán fontos dolgok, amiket még ő sem tud kérni – akár zenészként, akár barátként, akár feleségként kellene kérnie. Arra is rájött, hogy ezzel nincs egyedül, hogy nagyon sokan félnek kérni, és ez megbénítja az életüket és a kapcsolataikat. Amanda, ebben az áttörést hozó könyvében megmutatja, milyen

Hétvégi Próféta 16: Könyvespolc rendezés on :)

Kép
A Vasárnapi Próféta (vagy késés esetén a Hétvégi Próféta) egy hetente jelentkező rovat, amelyben a heti olvasmányaimat, molyos aktivitásomat és a bloggal kapcsolatos tevékenységeimet osztom meg :) Afféle online napló, számadás és hálarebegés az Ég, valamint az Olvasók, Molytársak és Bloggerek felé. Néha előfordul majd benne egy-két személyes hír is, ezért a heti beszámoló, Vasárnapi Próféta és személyes címkék alatt keressétek. :) szép kép, igaz? Twitteren, instán és FB-én már kaptam érte csomó kedvelést, igazán festői kupi volt vasárnap délelőtt a hálószobámban. Egyik ismerős naivan megkérdezte a polcrendezés apropóját, mire a válaszom, a 24 április új szerzemény határtalanul elszórakoztatta. Magyarul: kiröhögött, de nagyon. Sebaj, amúgy is ideje volt elgondolkodnom egy problémán: hogy vajon ki lehet-e nőni írókat, könyveket, könyvsorozatokat? Mennyire önazonos vajon velem a könyvespolcom? Az öntudat, identitás kérdése időnként fel-fel tünedezik a blogon, pont úgy, ahogy a fej

A hét verse: Balla Zsófia - A hét törpe

Kép
Balla Zsófia - A hét törpe Első köztük a Hétfő, nincs a nyakán hét fő. Egy feje is gondban, a többiért szétfő. A második Kedd. Úgy kérdezi: - Kend, mi járatban nálunk? Rögtön vacsorálunk. Szerda ott ül éppen asztal közepében. Irigyli Csütörtök, s szinte ölre mennek, rúgnak, feleselnek. - Ti csak zúztok-törtök? - kérdi tőlük Péntek: - Hát már a Hét közepében ketten el se fértek? A hatodik Szombat, gyomra délre kongat. Hatjukat vásárba, egy lacikonyhába viszi el a Vasárnap. Forrás: Óperencia

Dr.Seuss: Kalapos macska

Kép
Fülszöveg: – Ez itt a doboztrükk! kiáltott a Macska. – Két Izé van benne, mindjárt meglátjátok! Tadám! – és meghajolt. – Szeretni fogjátok! Mikor felbukkan a kicsit sem kancsal és kacska Kalapos Macska, majd ránk kiált, hogy talpra és mancsra – akkor az unatkozó Sári meg a bátyja egy szempillantás alatt hatalmas felfordulás közepén találja magát, körbe cikázó és mindent letaroló Izékkel. De mi lesz, ha anya hazaér?! Dr. Seuss neve fogalom: ő a gyerekirodalom egyik legnépszerűbb alakja, Kalapos Macska című meséje pedig a legismertebb könyve. Figurái gyakran furának tűnnek elsőre, ám egy-kettőre szívünkbe zárjuk őket. Dr. Seuss egyedülálló képi világa, humoros és zseniálisan egyszerű versei a legkisebbektől a már önállóan olvasókig mindenkit megszólítanak. A Kolibri Klasszikusok sorozatban végre magyarul is hozzáférhetőek Dr. Seuss hiánypótló könyvei, Szabó T. Anna hihetetlenül kreatív, mégis szöveghű fordításában. Szerintem: Dr. Seuss könyvei jók, nagyon jók, én