FÜLSZÖVEG: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.
A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain.
Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni…
Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/oscar-wilde-dorian-gray-arckepe
Moly adatlap:
https://moly.hu/konyvek/oscar-wilde-dorian-gray-arckepe
2014 után idén is elolvastam Dorian Gray történetét, sőt ezúttal angolul, de mindjárt meg kell jegyeznem azt is: én nem szavaztam erre a műre, mikor a három kötelező olvasmányunkat választottuk ki. Számos könyvklub tag megszerezte az eredeti, vágatlan változatot, amit magyarul Dorian Gray képmása néven hoztak forgalomba, nekem ez angolul nem sikerült. Letöltöttem vagy öt változatot, némelyik még úgy is reklámozta magát, hogy az az eredeti, vágatlan, cenzúrázatlan verzió, de közel sem volt rájuk ez igaz.
Hogy másodszorra mennyire tetszett?
Hát nem, agyonuntam. Egyfelől azért, mert ismertem a cselekményt, bár csak most esett le, hogy egy könyv indította el Doriant igazán a lelki romlás útján. (Valamiért úgy emlékeztem, hogy Lord Henry volt a katalizátor, és annyiban igazam is volt, hogy tőle származott az ominózus kötet.)
Másfelől viszont nyelvileg roppant kifinomult stílusú a mű, de pont ezért nehéz olvasni. Most nem fogom zárójelezni a mondanivalót, holott ismét kitérőt teszek - igazából a Goodreadsen lehet azt követni, hogy én mennyit szoktam angolul olvasni, nem a molyon. Dorian Gray után két könyvet is olvastam eredetiben, egy Agatha Christiet és hétvégén fejeztem be egy Jane Austen fanfictiont. Mindkét műben voltak ismeretlen szavak, amiket csak a szövegkontextus, értelem alapján fogtam fel, de Wilde Lord Henry szájába az alap angoltól eltérő nyelvezetet adott - egyetemi, Oxford/Cambridge stílust. A nyakatekert mondatokat, filozofálásokat még magyarul is nehéz követni, hát még eredetiben...
Hát nem, agyonuntam. Egyfelől azért, mert ismertem a cselekményt, bár csak most esett le, hogy egy könyv indította el Doriant igazán a lelki romlás útján. (Valamiért úgy emlékeztem, hogy Lord Henry volt a katalizátor, és annyiban igazam is volt, hogy tőle származott az ominózus kötet.)
Másfelől viszont nyelvileg roppant kifinomult stílusú a mű, de pont ezért nehéz olvasni. Most nem fogom zárójelezni a mondanivalót, holott ismét kitérőt teszek - igazából a Goodreadsen lehet azt követni, hogy én mennyit szoktam angolul olvasni, nem a molyon. Dorian Gray után két könyvet is olvastam eredetiben, egy Agatha Christiet és hétvégén fejeztem be egy Jane Austen fanfictiont. Mindkét műben voltak ismeretlen szavak, amiket csak a szövegkontextus, értelem alapján fogtam fel, de Wilde Lord Henry szájába az alap angoltól eltérő nyelvezetet adott - egyetemi, Oxford/Cambridge stílust. A nyakatekert mondatokat, filozofálásokat még magyarul is nehéz követni, hát még eredetiben...
"And yet," continued Lord Henry, in his low, musical voice, and with that graceful wave of the hand that was always so characteristic of him, and that he had even in his Eton days, "I believe that if one man were to live out his life fully and completely, were to give form to every feeling, expression to every thought, reality to every dream—I believe that the world would gain such a fresh impulse of joy that we would forget all the maladies of mediaevalism, and return to the Hellenic ideal—to something finer, richer than the Hellenic ideal, it may be. But the bravest man amongst us is afraid of himself. The mutilation of the savage has its tragic survival in the self-denial that mars our lives. We are punished for our refusals. Every impulse that we strive to strangle broods in the mind and poisons us. The body sins once, and has done with its sin, for action is a mode of purification. Nothing remains then but the recollection of a pleasure, or the luxury of a regret. The only way to get rid of a temptation is to yield to it. Resist it, and your soul grows sick with longing for the things it has forbidden to itself, with desire for what its monstrous laws have made monstrous and unlawful. It has been said that the great events of the world take place in the brain. It is in the brain, and the brain only, that the great sins of the world take place also. You, Mr. Gray, you yourself, with your rose-red youth and your rose-white boyhood, you have had passions that have made you afraid, thoughts that have filled you with terror, day-dreams and sleeping dreams whose mere memory might stain your cheek with shame—"
"- És mégis - folytatta Lord Henry, halk, muzsikás hangján, kezének azzal a kecses mozdulatával,mely mindig jellemző volt rá, már etoni napjaiban is -, azt hiszem, ha egy ember teljesen és egészen kiélné életét, formát adna minden érzésének, kifejezné minden gondolatát,testté váltaná minden álmát - azt hiszem, a világ az öröm oly friss lendületét kapná, hogy elfelednők a középkor minden nyavalyáját, és visszatérnénk a hellén eszményhez - lehet, hogy még finomabb, még gazdagabb eszményhez, mint a hellén volt. De közöttük a legbátrabb ember is fél önmagától. A vadember öncsonkítása gyászosan tovább él az önmegtagadásban, mely elzápítja életünket. Bűnhődünk a lemondásunkért. Minden lendületünk, melyet meg igyekszünk fojtani, tovább erjed-gerjed agyunkban és megmérgez bennünket. A test egyszer vétkezik, és ezzel el is intézte a vétket, mert a cselekvés a megtisztulás egyik módja. Semmi sem marad aztán, csak a gyönyörre való visszaemlékezés vagy a bűnbánat pazar pompája. A kísértéstől csak egy módon szabadulhatunk, úgy, hogy engedjünk neki. Állj ellen, és lelked belebetegszik abba, hogy lelked epekszik azokért a dolgokért, melyeket megtiltott magának, s vágyakozik azért, amit a szörnyeteg törvények tettek szörnyeteggé és törvénytelenné. Azt mondották, hogy a világ nagy eseményei az agyvelőben történnek meg. Az agyvelőben, csakis az agyvelőben történnek meg a világ nagy bűnei is. Önnek, Gray úr, kinek olyan rózsapiros az ifjúsága és olyan rózsafehér a gyermekkora, önnek is vannak szenvedélyei, melyektől megrémült, gondolatai, melyek rettenettel töltötték meg, álmai nappal és álmai éjszaka, melyeknek puszta emléke szégyenpírral tarkázná arcát."
A két idézetet, az eredetit és Kosztolányi fordítását a mű második fejezetéből hoztam, ennél csak emelkedettebb filozofálgatást folytatott Lord Henry.
Ha pedig végképp meg szeretném vallani, hogy mit nem élveztem másodszorra Dorian történetében, akkor leginkább benne, az ő karakterében kell keresni a hibát.
Idén olvastam Balzactól a Szamárbőrt, ami szinte azonos kiindulási pontú; adott a fiatalember, kap egy mágikus szamárbőrt, ami biztosítja számára a fiatalságot, gazdagságot. Raphael azonban Dorianhez képest egy szent, amikor megérti, hogy mekkora hatalom kerül a kezébe, onnantól jóra használja, és nem a lelkének a leépítésére.
Dorianből ezt hiányolom, az önzése hideg, kiszámított, taszít, a bukása elkerülhetetlen. Ha pedig másik irodalmi példát óhajtunk keresni, hát Goethe Doktor Faustja az, aki szintén lepaktál az ördöggel, azt mondja:
Dorianből ezt hiányolom, az önzése hideg, kiszámított, taszít, a bukása elkerülhetetlen. Ha pedig másik irodalmi példát óhajtunk keresni, hát Goethe Doktor Faustja az, aki szintén lepaktál az ördöggel, azt mondja:
"Rohantam a világon át;
mit megkívántam, üstökön ragadtam,
amit meguntam, abbahagytam,
mit elszalasztottam, nem érdekelt.
Sóvárogtam, s beteltem, újra vágy
fogott el, ekként száguldottam át
az életen, hajdan vadul robogva,
de bölcsen s megfontoltan ballagok ma."
Dorian ezt az utolsót nem teszi meg a történet során egyszer sem, nem áll meg, nem gondol át, nem fontol meg, olyan, mint egy akaratos gyerek, felnőtt hatalommal. Valószínűnek tartom, hogy Wilde botrányos életrajza nélkül nem lenne ennyire népszerű ez a kötet, nem olvasnák ennyien.
Dorian ezt az utolsót nem teszi meg a történet során egyszer sem, nem áll meg, nem gondol át, nem fontol meg, olyan, mint egy akaratos gyerek, felnőtt hatalommal. Valószínűnek tartom, hogy Wilde botrányos életrajza nélkül nem lenne ennyire népszerű ez a kötet, nem olvasnák ennyien.
