2017. október 30., hétfő

A hét verse - Szabó Magda: A fény lécei közt



Szabó Magda: A fény lécei közt


Hintáját a holdhoz kötötte, 
belendült az alvó szobába. 
Ahogy megláttam, visszaléptem, 
ő jött felém, én egyre hátra. 
A fény lécében elbukott, 
térdre esett. 
Minden sarokhoz lehajolt, 
valamit keresett.

Minden sarokhoz lehajolt. 
Én mentem hátra, egyre hátra, 
itt hagyta egyszer, erre volt, 
minden sarokhoz lehajolt, 
csak surrant, surrant a homályba.

Sehol se volt. Semmi se volt. 
A fény lécében elbotolt.

Sirni kezdett, mint a madár, 
ha valami torkához ér. 
Sikoltva takartam az arcom: 
megvakulok, olyan fehér. 
Csak bolygott, bolygott, hátra-vissza. 
Sikoltoztam a rémülettől. 
Hajnal jött, fényével felitta.

Azóta itt jár minden éjjel, 
s minden sarokhoz lehajol. 
Leng-leng a szobában fehéren, 
hátha meglelné valahol. 
Letérdel minden zug elé. 
Két nagy szeme ragyog. Ragyog.

Ha megtalálja: elviszi. 
Ha megtalálja: meghalok.

***

Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése