Mariann könyvtára

Nagyon szaladnak a napok, hetek, ráadásul nagyon sok a tennivaló az egyetemen. Talán nem látványos kifelé a dolog, de szenvedős időszakon vagyok túl, és ez még csak fokozódni fog.
Nem mondom, vannak sikereim is, mégis kéthetes periódusokban tekintem előre csak a tennivalókat, amilyen dátumra éppen beadandó, prezentáció, zárthelyi következik.

Nyilvánvalóan még egy sort sem sikerült írnom a szakdogámból, viszont felkerült a tanszéki blogra is a posztom, így néz ki ott:

https://internetszemle.blogspot.com/2018/10/library-thing-moly-goodreads-tobb-nem.html

Túl vagyok az első prezentáción is,  Oxford University Press magazinjairól szólt; most november 9-ig csak ki kell egészítenem azzal a pár dologgal, amit az oktató kért, aztán be kell adni. Szintén 9-ig kell elkészítenem egy 30 tételes bibliográfiát.
(update: ez utóbbit első körben visszadobta az oktatóm) 
Végre találtam szakmai gyakorlat helyet, de erről bővebbet csak novemberben fogok írni, ugyanis babonás vagyok.
November 9-én egyébként elég érdekes egyetemi napunk lesz: felmegyünk a Várba, az Országos Széchenyi Könyvtárba a digitális projektjuk bemutatójára.
(OSZK webaratás)
Aztán november 23-án írunk egy zárthelyit, egy másik tárgyból pedig megint prezentációt kell készíteni, előadni. Egy csoporttársammal vagyok párban, a legjobb tanulóval, és az adózás a témánk :D Már poénkodtunk a többieknek, hogy készüljenek lelkileg: mi leszünk az elsők, de addig nem ülünk le, amíg minimum négyest nem kapunk.


Ennyi elfoglaltság mellett az olvasás és a blog is háttérbe fog szorulni, bár most sikerült a Halloween maraton, még nem tudom, hogy befejezem-e az idei várólista csökkentéseket, recit pedig nem fogok többet vállalni idén.
Sőt jövő nyárig semmit, mert a szakdolgozat nem írja meg magát, a záróvizsgán pedig van írásbeli, szakdoga védés és két tétel húzása, elmondása. Valamit valamiért ;)

Jelenleg még három olvasatlan recenziós könyvem van, ( Ez ​a város egy távoli bolygó, A ​kisemmizett angyal, Fr@ncba ​a szerelemmel) és kettő, amit már olvastam, de még nem írtam róluk. (Fr@ncba az érzelmekkel, Legközelebb majd sikerül)





Ezeket a könyveket olvastam 2018.októberében:

1. Ryan Holiday: Az ego az ellenség
2. Jen Sincero: You are a Badass
3. Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Évszakos könyv
4. Oravecz Nóra: Van egy ötletem
5. Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland
6. Hugh Laurie: A balek
7. Gary Chapman: Egymásra hangolva
8. Gary Chapman: The 5 Love Languages
9. Jeff Kinney: Egy ropi naplója – Dupla para
10. Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka
11. Michael I. Bennett – Sarah Bennett: Fr@ncba az érzelmekkel
12. Ryan Holiday: Growth Hacker Marketing
13. Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül
14. Gary Chapman: Segítség, szülők lettünk!
15. Tittel Kinga: Mesélő Budapest
16. Robert Greene: Mastery
17. James Clear: Atomic Habits

Ezek a fantasztikusan hangulatos őszi képek évek óta Autumn Cozy nevezetű blogról kerülnek hozzám. 

Pénteken jövök a Vámos Miklós újdonság, Legközelebb majd sikerül értékelésével; aztán november-december hónapokban minden pénteken várható egy-egy új poszt.


Jó pihenést kívánok Nektek a  hosszú hétvégére, kellemes Halloweent azoknak, akik tartják! :D

Margit híd ideiglenes "kistesvére" Manci névre hallgatott

Viszont annyi apró információmorzsa, tény van elrejtve az oldalakon, hogy már csak azért is érdemes kézbe venni.

Például nagyon tetszettek az ideiglenes hídak történetei, nevei, de azt is el kell mesélnem, hogy én bizony nem tudtam, hogy a Clark Ádám tér névadója azonos a Lánchíd építő Adam Clarkkal :)
Csak ugyebár magyarosította a nevét, mikor megnősült és letelepedett a fővárosban. Egy másik építészeti csodát is neki köszönhettünk: ő volt az Alagút kitalálója, megtervezője, építkezésének felügyelője.


Azt meg pláne nem tudtam, hogy miként nevezik a többi részt, nekem mind rakpart volt.

Említettem a molyon, hogy mikor a Nyugati pályaudvar leírása utáni oldalon rögtön a Keleti pályaudvart taglaló rész jött, komolyan lapozni kezdtem, hogy hol a Déli és a Kelenföldi? :P


Illusztrációban  a pesti oldalról készült rajzok nagyon meghökkentőek, - hol a budai oldal felől sikerült ábrázolni az adott épületeket, utcarészeket, hol a pesti oldal felől. 
Így került a Duna hol északra, hol délre, de azon belül is délkeletre, délnyugatra vegyesen. 

Vidékieknek említeném meg, hogy a Váczi utca és a Fővám tér sem egymás mellett elhelyezkedő környék, csináltam is egy gugli térképet, hogy érthető legyen a problémám.
Ha egy vidéki olvasó ezen könyv alapján szeretné beutazni Budapestet, akkor két tanácsom lenne: szánjon rá sok-sok időt, és vegyen egy bérletet, mert iszonyatos távolságokat ugrott át önkényesen a szerző.

Ha én lettem volna a kötet szerzője, szerkesztője helyében, akkor vagy kerületenként vettem volna sorra a híres helyszíneket; vagy pedig a Rákóczi hídtól indítottam volna a túrát, a Duna mentén, a Margit-szigetig.

135. oldalról 136.oldalra egy laza 1 km-es szomszédság :P

Az azonban biztos, hogy jövő nyáron, ha végre mindkét kisebb gyerkőc BKV érett lesz, akkor felkeresünk jó pár helyet, amit Tittel Kinga meseszépen, részletgazdagon leírt, Kecskés Judit pedig nagyszerűen megrajzolt.

A Várnegyed, és a Sikló példának okáért nagyon felkeltette az érdeklődésemet, de az első képen szereplő Japánkert is, ami a Margit-szigeten várja a látogatókat ;)

Briliáns, és gyomorba érkező szavak egy harmincas amerikai fickó tollából, aki a múltban pont az volt, ami ellen most papol. Nevezhetnénk ezt szenteskedésnek is, de szerintem ez a könyv egy fejlődés története.
Ryan 19 évesen került egy nagymenő marketing vállalkozáshoz, ahol az ügyfelei hamar elvarázsolódtak a fiatal férfi nagyszerű és eredményes munkájától. Számos könyvet tett a reklámfogásai alkalmazásával bestselleré, illetve sok zenészt sikerült a toplisták élére repítenie. Azonban egy napon ráébredt, hogy már nem ismeri önmagát, csöppet sem az az ember, aki akart lenni. Még meglepőbb fordulatot volt az életében, mikor a főnökéről, volt mentoráról is kiderült, hogy gerinctelen, a pénzhez végsőkig ragaszkodó, elvtelen élőlény.



A padlóról szerencsére biztosan vezet út fölfelé, ha hajlandóak vagyunk szembenézni hibáinkkal. Ryan által javasolt út évezredes bölcsesség, a sztoicizmusban gyökerezik.
Ebben a könyvben az EGO nem a Freud féle fogalom, hanem a tenyérbemászó önhittség, túlzásba vitt hiúság, magabiztosság, önmagunk túlbecsülése – körülbelül a Donald Trump féle viselkedés.
Habár tőle az értelmes emberek általában mind irtóznak, azért azt be kell vallani: időnként mindenkit megcsap a gyerekes, hisztérikus vágy, hogy nekünk legyen mindig igazunk, miénk legyen egy csomó (felesleges) mindent, és tetszen az egész világnak a teljesítményünk.
Ez az EGO olyan, mint egy fekete kisördög, ami folyton-folyvást súgdos az ember fülébe, idétlen vágyak kergetésébe hajszolja bele az embert.

Nem leszek álszent, tudom, hogy nekem is dolgom van a kisfickóval, nem véletlenül állított meg pár hónappal ezelőtt az angol cím, Ego is the enemy. Megszólítva, kíváncsinak éreztem magam, és olvastam 2x angolul a könyvet, majd nagy nehezen sikerült könyvtárból kivennem a fordítást, és azt is duplán végig vettem. Őszintén szólva, legszívesebben újrakezdeném az olvasást, ahogy most írom ezt a posztot.

A kötet három részre tagolja az egóval kapcsolatos problémákat, a vágyakozás az első, majd követi azt a siker, végül szóba kerül a kudarc is. Ryan igyekszik szerénységre tanítani vágyainkban, jóindulatra inteni sikereinkben és rugalmasságra nevelni kudarcainkban.
Számomra a vágyakozásról szóló rész a legfontosabb, de ez valószínűleg minden olvasónál más lesz. Az egyik kedvenc részem John Boyd-hoz kapcsolódik, aki az Air Force-nál, vagyis az amerikai légierőnél volt kiképzőtiszt, stratéga. Ő kérdezte meg mindig a tanítványaitól, hogy döntsék el, mit választanak az életben: Valakik lesznek vagy tesznek valamit?
Aki Valaki lesz, azt eléri a hírnév, sok irigye, pénze lesz; viszont aki valamit tesz, az lelki nyugalomban élheti az életét.
A hírnév ráadásul csalóka szerető, kiszolgálói az emberi trollok, akik lelkesen keserítik meg mindenki életét. Hány hírességet utálnak egyetlen botlásáért, vagy éppen csak azért, mert tartalom kellett a bulvárlapok címoldalára, és elképzelhetetlen szennyet rádobnak bárkire is az eladási számok kedvéért…





Egy ideig engem is foglakoztatott, hogy mennyire kevés kiadóval dolgozom, másoknak mennyivel több követője, lájkja van, de aztán tudomást szereztem az árnyoldalról is: a zaklatókról, a kiadói hisztikről.
A kevesebb több, a lassabb nem azt jelenti, hogy változatlan, fejlődésképtelen, csak maximum más ütemű. Szerencsére „mikor a tanítvány készen áll, megérkezik a mester” – ez az én esetemben is igaznak bizonyult. Ryanra azért nézek fel, mert látom a twitteren, instán, hogy az elvei szerint próbál élni, és olvashatom a blogján azt is, mikor bizony még neki sem sikerül minden pontot betartania.
Ettől válik a könyve, mondanivalója hitelessé, és önazonossá, nálam ez utóbbi az, amit mostanában keresek mindenkiben. Unom a társadalom, főleg a netes világ miatt felvett álcákat, pózokat, aki ettől el mer térni, aki azt mondja, hogy nem a pénz az út, hanem a fejlődés, az akadályokon, akár önmagad egóján át is, azt szívesen olvasom, tanulom többször is.

A kötet végén van egy nagyon szemléletes kép arról, hogy mit ért Ryan az ego legyőzésén.
A testedzések olyanok, mint a takarítás. Ma elvégzed, holnapra visszatér a por, kezdheted előről az egészet. Az egoval is ez a helyzet, minden egyes nap csatát vívhatsz a vágyakozás szirénjeivel, a siker csapdáival és a kudarc buktatóival. Mert ha nem, akkor begyűlik a por, magasra emel, és magas lóról fogsz lezuhanni.
Te dönthetsz, hogy lesöpröd a port, elvégzed az edzést, hallgatsz-e a kisördögre, a telhetetlen egora, aki mindig még többet, többet, mást akar, vagy sem.


https://moly.hu/konyvek/ryan-holiday-az-ego-az-ellenseg

Olvasónak lenni annyit jelent, hogy sosem leszel magányos és soha nem fogsz unatkozni. Joanne Harris angol író véleményét idézem, aki szintén nagy könyvmoly az írás mellett.
Habár maga a könyvolvasás tevékenysége önállóan zajlik, de rengeteget tud adni egy olvasmányélményhez, ha van kivel megbeszélni azt, vagy vannak az olvasóhoz hasonló ízlésű könyvmolyok, és új műveket ajánlanak az embernek. Hiszen eredendően társas lények vagyunk, szívesen osztjuk meg akár a pozitív, akár a negatív érzéseinket.

A könyvmolyok két legnagyobb könyves Paradicsoma, közösségi oldala a méltán világhíres Goodreads.com, illetve kis hazánkban a Moly.hu.
Először az volt az elképzelésem, hogy erről a két oldalról fogok írni, de pár vicces kedvű csoporttársam az eredeti cím mellé odaírt egy félmondatot, ami új utakra vezetett engem.

Library Thing, Moly, Goodreads, több nem jut eszembe – ez az apró megjegyzés igen elgondolkodtatott, mert a napokig tartó kutatás előtt tényleg nem ismertem én se másik könyves közösségi oldalt.
De immáron igen, ezeket a frissen talált kincseket szeretném bemutatni 5-10 mondatban.

aNoobi

"Together we find better books" Együtt jobb könyveket találunk - ígéri a 2006-ban alapított, 20 országban jelen lévő, mégis inkább az olasz olvasók körében népszerű oldal.
Az aNoobi név eredete latin, Anobium punctatum magyarul kis kopogóbogár, azaz faszú, faféreg. Az oldal nevének leírása nem hibás, így írják – kicsi a betűvel, nagy N-nel.

A rendszerben 10 millió könyv adatai szerepelnek, kettő és fél millió műről született már szöveges értékelés (review), 25 millió kötetet pedig csillagoztak már a felhasználók.
Az oldal teljesen hasonlóan működik a Goodreads-hez, lehet online könyvtárat építeni, kívánságlistát, mindkettőt akár úgy, hogy bárki láthassa, akár csak privátra állítva.
Amiben kicsit többet és mást tud, hogy egy-egy könyvhöz nem csak idézetet lehet felvinni, hanem megjegyzést (note), és videót is – ez hasonlít a Moly karc rendszeréhez.

Biblionasium

Gyerekeknek is létezik külön Goodreads oldal, kettőt is találtam, és természetesen az USA-ból. A Biblionasiumot két szülő hozta létre, de 2016-ban az a szerencse érte őket, hogy támogatóra leltek a Follett által. A 140 éves tankönyv és gyerekkönyv kiadó az USA 80 ezer iskolájával áll partneri viszonyban, akik közül számos kezdte el használni a Biblionasiumot is.

A gyermek Goodreads igen figyel a gyerekek adataira, elsődlegesen vagy a tanár, vagy a szülő az, aki létrehoz egy profilt az oldalon. Ehhez csatlakozhat a gyerkőc, feljegyezheti online az olvasmányait, írhat róluk véleményt, indíthat, részt vehet olvasóversenyeken, és természetesen látja társai értékelését is.
A Follett terméke a Destiny iskolai könyvtári szoftver, ami természetesen csatlakozik a Biblionasium rendszeréhez is, így a gyerkőc le tudja csekkolni otthonról, hogy benn van-e a könyv az iskolai könyvtárban. Sőt, amit kivesz a könyvtárból, az automatikusan rákerül a Biblionasium profiljára is.
Még szimpatikusabb, szinte hihetetlen funkció az, hogy a gyerekek által kiválasztott kívánságlistás könyvet az iskolai könyvtáros is látja - ha nincs meg, természetesen meg tudja rendelni a Follett-tól.

Nekem azonban a célkitűzős rendeltetés tetszett a legjobban, már napi 20 perc olvasás után ad egy kitüntetést a Biblionasium. Tudom, kevésnek tűnik, de úgy számolják, hogy 20 perces olvasással 1,8 millió szót is el tud olvasni a gyerek egy év alatt. Összehasonlításként mondom, a Harry Potter hét kötete együtt 1 millió szó. És ami még fontosabb, akár ezer új kifejezéssel is gazdagodhat a gyermek szókincse.

Bookbrowse

Ez volt az egyik legszebb könyves közösségi oldal, amire rábukkantam, bármilyen lányos, giccses szövegnek hat is a megállapításom. A Goodreads nagyon letisztult, ultraminimál, a Moly már unalmas kék, viszont a Bookbrowse olyan szép, klasszikus, kifinomult.
Ez egy olyan oldal, aminek van egy hivatásos szerkesztői csapata, és vannak a könyvmoly tagjai. Egy-egy könyvhöz mindkét társaság szabadon írhat véleményt, értékelést. A kötetek egy részét az amerikai olvasók megkaphatják előolvasásra, legalábbis azok, akik hajlandóak évi 39 dolláros tagdíjat fizetni.

A közösségi oldalt még 1997-ben alapította egy pár, akik könyvesbolti túrájuk során kevésnek találták a könyvekről szóló információkat. Kerestek ilyesmit az interneten is, de akkor még nem volt ilyen témájú oldal. Így hát megalakították a BookBrowse-t. A weblap akkor lett ismert, amikor 1998-ban a Yahoo kiemelte, mint Incredibly Useful Site of the Day, vagyis roppant hasznos oldalként.
2000-s évektől már írói interjúkat is közöltek, illetve az utóbbi években a tagok havi kétszer kapnak az új kiadványokról hírlevelet, ajánlókat.
A BookBrowse 2015-ben és 2017-ben is elnyerte a Modern Library Award-ot, tehát a modern könyvtári díjat, amit a LibraryWorks, a Random Publishing House kiadó tagvállalata szponzorált.

Az újdonságokat többféleképpen is részletezi az oldal, egyfelől külön listázza a hard cover (kemény kötésű) könyveket, külön a sima paperback (papírkötésű, ragasztott) könyveket.
Van saját listája a szerkesztők válogatásának, illetve a tagok által nagyra értékelt újdonságoknak. A weboldalon léteznek külső oldalakról linkelt hírek, de számos saját cikkük is van, például az írógép történetéről, az amerikai olvasási szokásokról, a fiatal felnőtteknek (young adult) szóló könyvekben szereplő depresszióról; vagy éppen a női karikatúra, képregény rajzolókról.
Egyedi és meglepő módon a szerkesztőség tagjai saját kezűleg választják ki a read-a-like (hasonlót olvass) könyvajánlataikat, nem úgy, mint a Goodreads, vagy az Amazon, hogy egy kód, mesterséges intelligencia végez összehasonlítást.

Bookopolis

Kifejezetten 7 és 12 éveseknek készült gyerek könyves közösségi oldal, amit két fiú gyermekkel megáldott anyuka indított el. A weboldal neve Norton Juster 1961-es könyvéből, The Phantom Tollbooth származik, ott eredetileg Digitopolis világok vannak.

A honlap különböző online kitüntetések és pontok rendszerével dicséri a gyermek olvasási fejlődését, akit vagy a szülő tud regisztrálni az oldalra, vagy a tanár viheti fel egyben az egész osztályt. (Elvileg, ha jól értelmeztem, akkor külön pontok jártak az olvasásért és külön a vélemény, értékelés írásokért is.)
A rendszer több szinten is szűri a felkerülő könyveket, kifejezetten tiltó listán vannak az oldalon a káromkodó, sértegető, vagy szexuális tartalmú művek, több egyházi iskola is  Bookopolist preferálja.
A tanárok is kapnak segítséget, van többféle videós spot az oldal használatával kapcsolatban, de majdnem minden könyvhöz van letölthető tanítási segédanyag, óraterv, vagy tesztlap, feladatlap.

Douban

Ez volt az egyetlen közösségi oldal, amit biztosan nem tudtam alaposabban kipróbálni, még akár a nézegetés is nehézségekbe ütközik, hiszen Kína legnagyobb social media oldaláról van szó.
A Douban 2005-ben nyitotta meg oldalát a lelkes kínai fiatalok felé, és mivel az országban tiltott a Facebook, ez a legnagyobb közösségi oldal.
2013-as adat szerint 200 millió felhasználója van, habár a kínai adatokkal érdemes mindig óvatosan bánni, nem teljesen pontosak.

A Douban attól más, mint a többi eddig felsorolt oldal, hogy zenei, filmes, mozis-tévés élményeket is meg lehet rajta osztani, ki lehet beszélni, nemcsak könyveket. Viszont a hatóságok éjjel-nappal figyelik, főleg a csoportokban zajló párbeszédeket, de a meghirdetett eseményeket is.
Két angol nyelvű beszámolót találtam az oldalról, az egyik azt emeli ki, hogy szinte minden kínai zenésznek, előadónak van saját aloldala, profilja a Doubanban, sőt aki zenész, attól az oldalhoz csatlakoztatott rádióállomáson keresztül is könnyen hozzá lehet férni, meg lehet venni az albumát.
A másik vélemény pedig a Facebook marketplace-hez, vagyis belső piachoz hasonló funkcióról mesélt, vagyis online lehet vásárolni a Doubanon keresztül.
(Nekem ez eléggé központosított világot jelent, hogy egyetlen giga weblapon keresztül intézzek el mindent, de nem csodálom, hogy a kínai pártvezetés viszont ezt preferálja. A Nagy Testvér mindent lát.)

Helloreads

Library Thing

Az eredeti könyves közösségi oldal, mármint ez volt az első, 2005-ben alapították. 2,3 millió felhasználója van, több, mint 2200 könyvtári állománnyal áll összeköttetésben - olyan nagyágyúkkal, mint az Amazon, Kongresszusi központ könyvtára ( Library of Congress), British Library, Ausztrál központi könyvtár ( National Library of Australia). Opac rendszert és a Dewey osztályozást használ az oldal, ez utóbbi okozhat némi nehézséget.

A Library Thing annyival több a Goodreads-nél, hogy az alap funkciókon túl, könyvtári állomány felvitele, katalogizálás, többféle szempontú állományrendszerzés, polcok készítése, olvasások rögzítése, lehet filmeket, és zenét is rögzíteni.
200 darabos állományig ingyenes a rendszer használata, onnantól lehet éves díjat, illetve életre szóló, egyszeri díjat kifizetni.
Van mikro integrált könyvtári rendszere is a weblapnak, Tiny Cat néven, ahol szintén 200 kötetig ingyenes verziót lehet használni, de csökkentett árat kínálnak az iskolai könyvtáraknak is, 20 ezer darabig.

Létezik saját wiki a Library Thingen belül, és van egy roppant érdekfeszítő adatokkal telezsúfolt aloldal, amely csak a statisztikában elmélyülni vágyók paradicsoma, de azoknak aztán bőven kínál érdekességeket.
A legtöbb értékeléssel bíró könyv például az Éhezők viadala (Hunger Games 1.,), a legnépszerűbb szerző J.K.Rowling és a legtöbb nem angol, hanem más nyelvű könyv a Library Thing rendszerében az francia nyelvű.

Litsy

ReadGeek

"A Site That Knows Your Favorite Books Before You Do" - Egy oldal, amelyik tudja, mi lesz a kedvenc könyved, még mielőtt te tudnád volt a címe számos hasonló online oldalon a reklámcikkeknek, amelyek három éve próbáltak több felhasználót szerezni a 2010-ben alapított ReadGeeknek. A rendszer 2016-ban került német tulajdonba, és három nyelvű oldal, angol, német és spanyol nyelven elérhető.

A weboldal elég egyszerű használatú, első pillanatokban 10-15 könyv értékelését kéri a felhasználótól.
A részletes leírás szerint egyfelől egy algoritmus figyeli az értékelésünket, de másik részről keres a rendszerben hozzánk hasonló olvasókat, és az ő véleményük, ízlésük alapján tesz ajánlatokat. A skála, amely mentén értékelhetünk, 1-10-ig tart, aztán a rendszer ajánl 8 könyvet.
Őszintén szólva, 15 könyv értékelése után, a rendszer ajánlotta nyolc könyv közül kettőt már elolvastam, és csak kettő érdekelt volna, tehát félig sikerült eltalálnia az ízlésemet. Még furcsább volt, mikor 33 könyvet értékeltem, akkor a 8 ajánlott mű közül kettőt már elolvastam, de a többire nem lennék kíváncsi.

Together We read

Együtt olvasunk hirdeti az a könyves közösségi oldal, amely a volt Brit királyság olvasó alattvalóit gyűjti egy helyen össze. A rendszer az ugyanolyan elektronikus könyvek fogyasztóit kapcsolja össze Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új Zéland lakosai közül.

Bevallom, itt igen aktívan sóhajtoztam, egyfelől a kapcsolódás, együtt olvasás élménye miatt, másfelől mert tudom, hogy ezekben az angolszász országokban a könyvtári kölcsönzőjeggyel két hétre lehet kölcsönözni ekönyvet.
Sőt számtalan könyvtár, de Kanada magában tartott együtt olvasós időszakot, amikor várakozás nélkül, bárkinek lehetősége volt az Overdrive használatával kikölcsönözni a megjelölt elektronikus művet.
Nagy Britanniában pedig készülhetnek már az olvasók Madeline Miller könyvére, - az írónőtől  Akhilleusz dalát én is agyondicsértem. November első két hetében egy újabb görög tragédiát feldolgozó művét, a Kirkét (Circe) fogják közösen olvasni.


* Megjegyzés:
ez a blogbejegyzés egyetemi beadandó feladat, az oktató tudomásával és engedélyével került megosztásra :))

Pár éve még a VKP csoportban belebotlottam egy fiatal lányba, aki azt jelentette be a fészbúk csopiban, hogy köszöni szépen a tagságot, de túl kevés az olvasója, ezért abbahagyja a blogolást. Nem akarok hazudni, már nem emlékszem pontosan, hány hónapja írogatott, mikor bedobta a törölközőt, nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy blogot írni, énmárkát építeni időigényes elfoglaltság.
Az az igazság, hogy ez utóbbit én nem tudatosan csinálom, ezt például Nóri egyik online tanfolyamából is tudom.
Van ugyanis egy olyan feladat, hogy fogalmazd meg önmagadat, az énmárkádat, a küldetésedet, blogodat, lényegedet egy mondatban... és ez a feladat kifogott rajtam pár hete. Felírtam egy-több mondatot, amit magamra, a blogomra nézve igaznak találtam, de még nem csapott meg az "Ez az, ez az Igazi!" érzése.
Pedig ez lenne az énmárka alfája és omegája, a mitől vagy más, mint a többi kérdésre a válasz. Ez a kiindulópont és a végcél is, csak én még nem vagyok biztos mi írna le legjobban: Egy különc könyvmoly anya világa/ Nagycsaládos könyvmoly oldala? 




Nóri könyve elvileg az énmárkáról szól, elég sok személyes történeten keresztül. Zakkant írta tavaly, hogy van élet az idézeteken túl is, és a BTK több bloggere, többek között a Sorok között írója, Tibi is egyet értett ezzel a véleménnyel.
Tőlem is többen kérdeztétek, molyon is, instagramon is, hogy milyen volt a mű, érdemes-e elolvasni?

Én is csak azt tudom ismételni, mint előttem a többi könyves blogger, igen JÓ ez a kiadvány, csak éppen nem teljesen a rutinos öreg rókáknak szól. Illetve ez így nem pontos, mert olvasás során rengetegszer bólogattam, hogy igen, aha, szerintem is így van, és ez nem rossz érzés.
Blogot írni ugyanis egyszerre nagyon nyílt, másfelől nagyon zárt világ.
Nóri kifejti, hogy ez úgy hobbi, hogy iszonyatosan sok munkaórát igényel, valamilyen céltudatosságot, elhivatottságot, de amúgy nem egy "legális valami" itthon, legalábbis Magyarországon vagy nem érti a nagy többség, hogy mi ebben a jó, vagy ingyenélőnek néz, mert X mennyiségű szponzorációt kapsz a "kvázi munkádért".
És megélni nem lehet belőle, úgy biztosan nem, mint ahogy az angolszász területeken, tehát elmagyarázhatatlan a külvilág felé, hogy sokadik éve pötyögsz. Esetleg, ha akarod lehetnek reklámbannerek az oldaladon, de mondjuk én azt máshol sem szeretem, tehát köszönöm, inkább nem.

Szóval kiadod magad, még ha van egy online személyiséged is, akkor is felvállalod a véleményedet, haladsz valamerre az életben, jó esetben kaptál már terméket cserébe érte - így többszörösen célkeresztben vagy. Egyedül, mert aki nem blogger, vagy nem ír, annak nem tudod elmagyarázni, hogy mi miért fontos az életedben.
Én most szerencsésnek érzem magam, van egy csapat könyvmoly, könyves blogger a twitteren, hozzájuk szoktam fordulni ezzel-azzal, de az első két év, míg kialakultak az ismeretségeim, azok fájdalmasan magányosak voltak.

Azt nagyon szerettem a könyvben, hogy Nóri leírta, ő majdnem 7 évig blogolt, mire eljutott a könyvírásig, és több helyen leírta, hogy itthon 2 - 2 és fél év kell legalább a befutásig. (Ha főállásban csinálod, 1- másfél év megfeszített munkája is elég a viszonylagos ismeretségig.) 
De igen, az hatalmas kérdés, hogy van-e kedved, erőd, önbizalmad, kitartásod, témád ennyi időt, munkát beletenni egy hobbiba? Ami persze nem garantálja, senki sem garantálja neked a 100 százalékos siker.
Ó, igen, és persze: mi neked a siker szó definíciója? Mi számít sikernek, pénz, ingyen utazás, ingyen könyvek, ingyen termékek, ismertség, tévé, rádió, lájkok, követők száma? Ez nagyon fontos alapgondolata a műnek.

Vajon ha elértél valamit, akkor merre tovább? Mert teljesen más az út elején állni, a blog kialakításakor, mint ha már X ideje megy a projekt. Tudod-e, hogy miért csinálod, önazonos vagy-e, van-e esetleg másik téma, ahová elvezetett a blogod, mint ahogy őt most a saját vállalkozásába.
Ezek is mind nagyon-nagyon jó felvetések voltak, sőt, ezeket a témákat szerintem érdemes évenként átgondolni, mert ahogy fejlődsz te, úgy alakul a blog is - ezzel a Nóri által leírt elvvel teljesen egyetértek.

http://redfairyproject.com/2015/08/you-get-what-you-focus-on/

Összességében négy csillagot adtam a könyvre, mert szerintem is túl sok volt az én-történet, a személyes sztori, és kevés a harmadik félről szóló példázat.
Nekem furcsa volt az is, hogy bár Nóri kedvenc módszere a listázás, majd a pontok kifejtése - és tényleg ezek a legjobb részek a kötetben!-, nincs a fejezeteknek címe, se alcíme. Ez egy szakmai, vagy ismeretterjesztő könyvben elsődleges elvárás lenne. A szerkesztőnek egy picit egyébként vérmesebb kezűnek illett volna lenni, a 33. és 103. oldalon ugyanaz a történet szerepel, kicsit más szavakkal...

A bibliográfia, felhasznált szakirodalom, források hiánya a legsúlyosabb pont, ez mindig az a hiányosság, amitől én hajat tudnék tépni.
A főiskolai, egyetemi szakdolgozatokhoz minimum követelmény 20-30 pontos bibliográfia, melynek legalább negyede kell, hogy idegen nyelvű forrás legyen. Ha nekem a 30 oldalas szakdogához ennyit le kell adni, akkor egy 190 oldalas könyvhöz is legyen már, könyörgöm! * morcosan néz* Ne kelljen nekem kigugliznom, hogy Arianna Huffington milyen könyvet írt, ami Nóri kedvence, meg amit többször is említ a könyvben.

Ajánlani fogom-e, ezek után?
Igen, olvassátok el, főleg kezdők, hogy biztosan tudjátok-e mibe kezdtek, de rutinos bloggerek kezébe is ajánlom, mert olyan jó érzés, élmény tudni, hogy nincs új a Nap alatt, nem vagyunk egyedül!
Amíg pedig nem jelenik meg újabb, szakmaibb könyv, itt a link Nóri blogjához, ott gyakran olvasgatok én is :)) Az egyik kedvenc alapfelvetésem onnan, hogy hírnévre vágysz, vagy elismerésre adott körben?
Na, ez is alfa és omega jellegű kérdés :D


Jó olvasást, töprengést kívánok!

A könyv ára azonban jócskán elriasztó, értem én, hogy színes, illusztrált, gyönyörű, de az 5,490 Ft nem pénztárcabarát. Még csak nem is kemény kötéses a kötet, csak ragasztott kartonált.
No, szóval én akkor döntöttem el, hogy csak könyvtári kölcsönzés lesz a dolog vége, mikor kiderült a végső ár, de azt kell, hogy mondjam, tulajdonképpen annyira nem létfontosságú a kiadvány, hogy mindenképp muszáj lenne megvenni.




A kiadó egyébként minden kézirat részletet meghagyott angol eredetiben, aminek én személy szerint nagyon örültem.
Ezen túl mi található a kiadványban?
Sok kiegészítő információ, mese, például a különféle jóslásnemekről, tenyérjóslásról, teafű olvasásról, boszorkányokról általában; a főnix legendája, Kerberosz mondája, a bezoárkő eredete, az igazi Nicolas Flamel sírköve.

Színes, érdekes, lenyűgözően szép kötet volt, de még olvasás után sem gondolom azt, hogy lemaradtunk valamiről, amiért nincs belőle saját példányunk. 
Természetesen kíváncsi leszek ugyanennek a könyvnek a felnőtt verziójára is, ott a beékelt novellák tűnnek elsősorban különlegesnek.

Forrás

Catherine Price az előszóban megemlíti, hogy könyvének olvasói két, jól körülhatárolt körből érkeznek: vannak azok, akik maguk érzik, hogy mobilfüggők; illetve vannak azok, akikről a környezetük gondolja, hogy szükségük lenne egy digitális detoxra.
Ha alaposabban latolgatjuk a mobilfüggés témáját, akkor teljesen úgy járunk, mint a cukor- és szénhidrát függéssel, nyilvánvalóan a fejlődő és fejlett országok minden lakója érintett a problémában valamiképpen.

A szerző újságíró, szeret tényekből kiindulni, ezért az előszóban szerepel egy 15 pontból álló kérdőív, amit a Connecticut Egyetem orvosi tanszéke dolgozott ki. Minél több kérdésre igen a válasz, vagy állítást érez az olvasó magára nézve igaznak, annál nagyobb a kiinduló gondja.

A 15-ből, ha 8 felett jár a bekarikázott, olvasóra jellemző állítás, akkor az egyetem szerint már olyan súlyos függésben van az illető, hogy pszichológushoz, pszichiáterhez érdemes fordulnia.
Price szerint az emberiség java része az okostelefonoknak köszönhetően legalább 5-8 tünettől szenved, ez lehet a digitális detox kiindulópontja.

Nem leszek álszent, én megosztom, hogy nálam mik okoznak problémát, Ti pedig lessétek meg a neten a kvízt!
Több időt töltesz a mobil- vagy okostelefonnal, mint gondolnád? 
Rendszeresen bámulod üres fejjel a mobil- vagy okostelefonod képernyőjét? 
Észre sem veszed az idő múlását, amikor a mobil – vagy okostelefonodat használod? 
Egyre több időt töltesz a mobiloddal? Szeretnél kicsit eltávolodni a telefonodtól? 
Úgy érzed, hogy a mobil- vagy okostelefon használata időnként csökkenti a termelékenységedet? 

No, kezeket fel, kinél lett még mindegyik válasz igen, mint nálam? Akkor Nektek is való ez a könyv! Ha pedig megvan a kiindulópont, akkor tovább is lehet lépni a mobildiéta irányába. Érdemes belefogni a detoxikálásba, habár én már a könyv olvasása előtt is igyekeztem szabályozni a közösségi médiában töltött fekete lyukszerű időkiesések számát.



Catherine Price az előszó után két részre bontotta könyvét, az Ébresztőben arról ír, hogy mind magát a mobiltelefont, mind a hozzá kapcsolódó applikációkat, de főként a közösségi médiát eleve úgy tervezték, hogy minél több időt töltsünk el bennük, velük.
Mert aki több időt van fenn, az több reklámot lát, tehát valószínűleg hamarabb rábeszélhető vásárlásra. De ugyanerre játszik szinte az összes online hírmagazin, újság, illetve jó néhány blog is.

Most nem fogok részletesen írni a kattintás alapú reklámokról, sem arról, hogy melyik hírportálon mennyibe kerül egy reklámbanner elhelyezése – tessék önállóan utánajárni a témának. Az egy hihetetlen nagy átverés volt, hogy a bevezetés, „rászoktatás” idejéig nincs reklám egy felületen, de aztán pont ugyanannyi lesz, mint a tévében.
A figyelmünk, a beáldozható időnk, a befolyásolhatósági hajlamunk a legfontosabb tulajdonságunk a marketingesek szemében…

A kötet második része a konkrét Szakítás, mikor Price ad egy 30 napos programot a fokozatos leszokáshoz. Nekem erre nem teljesen volt már szükségem, mert pont a könyv olvasása előtti héten szenvedtem azon, hogy hétközben nem használtam sem a Facebookot, sem a Twittert.
Nálam ez utóbbi az igazi függés forrása, jövőre lesz 10 éve, hogy használom, azt hittem, hogy levegőt se tudok nélküle venni. Pedig de, döcögősen, de csak kibírtam hétfőtől péntekig a detoxot.

Érdekes módon a mindenki által hypeolt FB nekem nem jön be, többek között az általános hazugságra épülő világával van bajom, online Patyomkin falu az egész. De persze ezek az állandó adatlopások is elriasztóak, hiába tiltottam le minden harmadik féltől származó applikációt, nem bízok az FB állandóan változó beállításaiban.
Igazából a fiam iskolai csoportja és nekem az egyetemi csoport a lényeg, tehát ahol tananyagot kapok – a többi funkcióját automata posztoló alkalmazással használom csak.
Nyáron, és tanítási szünetekben gyakran vagyok deaktív, még nem állt meg egyszer sem a Föld forrása, mert nem láttam, hogy ki hol nyaralt, hány cicás-kutyás-mókás képet, videót posztolt :P

Az emberiség legnagyobb hibája általában az, hogy piedesztálra emel egy-egy technikai eszközt, előbb tettük az a tévével, majd jöttek a számítógépek, az utolsó évtizedben pedig az okostelefonok. Igen, bár hihetetlen tény, de attól még igaz, hogy csak tíz éve hordjuk ennyire zsebben a világot, csak sajnos a nélkül, hogy bármiféle korlát lenne a használatával kapcsolatban.
Kimondom, mert ez az igazság: ész nélkül használjuk, mind az internetet, mind a közösségi médiákat, a tévét, az okostelefonokat.




Catherine Price programjában többféle szintig juttatja az olvasót. Alapként arra ösztönzi az olvasókat, hogy kapcsolják ki az értesítéseket a mobilokon, mert a sok ding jelzésre nyúlás ugyanaz a tanult beidegződés, mint Pavlov kutyáinál a csengő. 
Ajánl telefonblokkolót, amivel legalább a munka idejére le lehet tiltani különböző alkalmazásokat, én ezekből régebben a Block appot használtam, most pedig egy másik hasonló produktivitás növelőt.

De megfogadtam Price tanácsát, és kipróbáltam egy telefonhasználatot nyomon követő alkalmazást is. Végül azt nem hagytam meg, csak kíváncsiság hajtott, vajon hányszor veszem kézbe a telefonom egy átlagos napon. Az összes óraszám elszomorító volt, napi 1-2 óra volt, ha rendes voltam, de napi 4 óra is tudott lenni hétvégén. Ez utóbbi idő alatt el tudtam volna olvasni egy könyvet is :(

A szerző legvégül vagy az egy napos telefonböjt, vagy a „próbaválásra”, azaz teljes hétvégi kikapcsolásra buzdít. Ez az ötlet sokaknál radikális lehet, bár például nyaralás esetén simán kivitelezhető.
Mi a Balatonon játszottuk el ezt, napi egyszer telefon a nagymamáknak, de amúgy mobil kikapcs, irány a strand. A fodrászom szokta azt mesélni, hogy ő vasárnapra kapcsolja ki a mobilját, de minden vendégnek el is mondja előre.





Szóval lehet élni mobil nélkül is teljes életet, sőt akkor lehet igazán!
Catherine Price szerint Az életed az, amire odafigyelsz, vagyis átalakítva idézi az amerikai trénerek egyik kedvenc mondását: Amire a figyelmed fordítod, oda irányítod az energiáidat is. - Where your attention goes, your energy flows.
Persze, nagyon kényelmes, hogy telefon – zenelejátszó – fényképezőgép – térkép – ébresztőóra – naptár kombinációját hordja az ember zsebben, egyetlen eszközben, csak éppen nem mindegy, hogy Te élsz a mobilodért, vagy a mobil él teérted?

A Duolingo kérdése mindig elgondolkodtató, hogy napi 15 perc nyelvtanulással egy-két év alatt el lehet jutni alapfokig, de vajon hová jutsz el napi 15 perc instagrammal? 
Vagy egy óra fészbúkozással?

Hát igen, fogós kérdések, mindenkinek magának kell megtalálnia rájuk a választ.

https://moly.hu/konyvek/catherine-price-digitalis-detox