Nagyon szaladnak a napok, hetek, ráadásul nagyon sok a tennivaló az egyetemen. Talán nem látványos kifelé a dolog, de szenvedős időszakon vagyok túl, és ez még csak fokozódni fog.
Nem mondom, vannak sikereim is, mégis kéthetes periódusokban tekintem előre csak a tennivalókat, amilyen dátumra éppen beadandó, prezentáció, zárthelyi következik.
Nyilvánvalóan még egy sort sem sikerült írnom a szakdogámból, viszont felkerült a tanszéki blogra is a posztom, így néz ki ott:
https://internetszemle.blogspot.com/2018/10/library-thing-moly-goodreads-tobb-nem.html |
Túl vagyok az első prezentáción is, Oxford University Press magazinjairól szólt; most november 9-ig csak ki kell egészítenem azzal a pár dologgal, amit az oktató kért, aztán be kell adni. Szintén 9-ig kell elkészítenem egy 30 tételes bibliográfiát.
(update: ez utóbbit első körben visszadobta az oktatóm)
Végre találtam szakmai gyakorlat helyet, de erről bővebbet csak novemberben fogok írni, ugyanis babonás vagyok.
November 9-én egyébként elég érdekes egyetemi napunk lesz: felmegyünk a Várba, az Országos Széchenyi Könyvtárba a digitális projektjuk bemutatójára.
(OSZK webaratás)
Aztán november 23-án írunk egy zárthelyit, egy másik tárgyból pedig megint prezentációt kell készíteni, előadni. Egy csoporttársammal vagyok párban, a legjobb tanulóval, és az adózás a témánk :D Már poénkodtunk a többieknek, hogy készüljenek lelkileg: mi leszünk az elsők, de addig nem ülünk le, amíg minimum négyest nem kapunk.
Ennyi elfoglaltság mellett az olvasás és a blog is háttérbe fog szorulni, bár most sikerült a Halloween maraton, még nem tudom, hogy befejezem-e az idei várólista csökkentéseket, recit pedig nem fogok többet vállalni idén.
Sőt jövő nyárig semmit, mert a szakdolgozat nem írja meg magát, a záróvizsgán pedig van írásbeli, szakdoga védés és két tétel húzása, elmondása. Valamit valamiért ;)
Jelenleg még három olvasatlan recenziós könyvem van, ( Ez a város egy távoli bolygó, A kisemmizett angyal, Fr@ncba a szerelemmel) és kettő, amit már olvastam, de még nem írtam róluk. (Fr@ncba az érzelmekkel, Legközelebb majd sikerül)
Ezeket a könyveket olvastam 2018.októberében:
- Ryan Holiday: Az ego az ellenség
- Jen Sincero: You are a Badass
- Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Évszakos könyv
- Oravecz Nóra: Van egy ötletem
- Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland
- Hugh Laurie: A balek
- Gary Chapman: Egymásra hangolva
- Gary Chapman: The 5 Love Languages
- Jeff Kinney: Egy ropi naplója – Dupla para
- Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka
- Michael I. Bennett – Sarah Bennett: Fr@ncba az érzelmekkel
- Ryan Holiday: Growth Hacker Marketing
- Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül
- Gary Chapman: Segítség, szülők lettünk!
- Tittel Kinga: Mesélő Budapest
- Robert Greene: Mastery
- James Clear: Atomic Habits
Ezek a fantasztikusan hangulatos őszi képek évek óta Autumn Cozy nevezetű blogról kerülnek hozzám.
Pénteken jövök a Vámos Miklós újdonság, Legközelebb majd sikerül értékelésével; aztán november-december hónapokban minden pénteken várható egy-egy új poszt.
Jó pihenést kívánok Nektek a hosszú hétvégére, kellemes Halloweent azoknak, akik tartják! :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!