2018. október 15., hétfő

A hét verse - Szabó Magda: Ősz



Szabó Magda: Ősz

Ilyenkor már csak a felleg kövér 
meg az eső, mely bő kontyát kibontja, 
ám apad a víz a rakpart kövén, 
s a hegyek és fák sorvadnak naponta. 
Fogy az erdő, a színét váltja, bágyadt, 
sovány a város, olyan egyszerű lett: 
nyurgább a kémény, horpaszak a házak, 
hajnal s alkony közt a rés egyre szűkebb. 
A tömör levegő is lefogyott, 
keskeny, hasít, és hajlik, mint a penge, 
a szenvedély nem tombol, csak morog, 
vackot keres, megbúvik a szívekbe. 
A vidék is sovány. Diója csörren, 
a mustja csorran, mégis ösztövér. 
Benned nézem magam már, mint tükörben, 
s oly mindegy, én sovány vagyok, kövér. 
Köd birkózik az ideges szelekkel; 
meddő az írás. Mégse voltam meddő. 
Csörög a vers. A termésem kinek kell? 
Te gyűjtöd be s a kékszemű jövendő. 
Mit feleljek, ha megkérdez az ősz? 
Kopár a hegy, vetkőzik a faág. 
A visszhang sem volt sosem ismerős, 
mért volna ismerős a némaság?

***
Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/1163318
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!