MARIANN KÖNYVTÁRA

  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Chanson az őrangyalhoz Micsoda forgalom! Szemem előtt ezer jármű kering el, - zirr-zurr! - kocsi robog és villamos csilingel, - csin-csin! - roppant, zsúfolt autóbuszok cikáznak, - tú-tú! - motorok, mint fürge cicák, cicáznak, - töf-töf! - kocsi fordul, kicsi hijján kisiklik, -jaj-jaj - emberek és lovak, autók, biciklik, - zirr-zurr! - rohan, szédül és kavarog ezer kör, - csin-csin! - nem tud rajtuk uralkodni a rendőr, - tú-tú! - Semmikép sem bírom magam rávenni, -jaj-jaj! - nem merek a túloldalra átmenni, - zirr-zurr - szeretem az életet általában, - tú-tú! - drága nekem nyakam, kezem és lábam, -cirr-cirr! - Örzőangyal, akihez hajdanában -zirr-zurr! - fohászkodtam sötét gyermekszobában, - töf-töf - nagyon kérlek, az Úrjézus nevére: állj kicsit a sarki rendőr helyére! (Forrás: Arcanum .)

  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Vers egy ághoz Tavasz borít virágba? Rág a fagy? Fakóra perzsel július heve, vagy benned zsong az ősz gyümölcsleve? Te élsz s az élő fának ága vagy.   Madár ha száll rád, - bármi a neve és földre hajtó súlya bármi nagy, - meg nem zavar, nyugodtan várni hagy: ugyis elröppen, tudod eleve.   Te légy derüs példám, ha vakmerő varjú telepszik rám és egyre fent ül, míg szörnyü súlya földre teperő:   tudjam, hogy mégis elszáll s terhe mentül alább nyomott, annál több az erő, mellyel alázott ágam visszalendül. *** Vers forrása: Arcanum .

  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Csöndes minden Lám, lám itt csöndes minden, egyszerű szobában lakom, fehérre meszelt falak közt, még a falutól is távol. Itt nincsenek dübörgő rotációsok, nincsenek zakatoló festékszagú, piszkos hétköznapok, örökös itt a csend és a vasárnap. Az ablakom a mély fenyvesre nyílik, mozdulatlanok az örökzöld lombok, lehet nagyokat, tisztákat lélegzeni, a felhők is hallgatagok, szinte odafagytak a tiszta égre. És valahogy ez mégsem a feloldott bánat, a méltóságos nyugalom; ez csak a kimaradt szívdobbanás különös csendje, csak beletörődés, fenségessé dermedt nyugtalanság.   1929 *** Vers forrása: Arcanum . 

  Kép forrása: Wikipédia ÁPRILIS A húsvét dícsérete   Ezerkilencszázharminc éve: szent zsidók földjére nagy próféta támadt. Emlékének, mely bágyadt, égi bánat, szenteljük ezt a sárga pergament.   Rágondolok, míg járom Golgotámat. Mivelhogy nincs igazság idelent, Pilátus alatt a keresztre ment, de harmadnapra új életre támadt.   Alleluja! - nagy bástyákat ledöntőn rivalg s csodára váró tűzben ég falu és város, ház, tébolyda, börtön,   minden üszkös, az arcok feketék!... Feltámad-é a bús erdélyi földön, ki meghala és eltemetteték?   *** Teljes Kalendárium: Arcanum on olvasható.

  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: A rejtett igazi Sokszor, mikor a napba nézek, már-már azt hiszem: ő az igazi. S elfelejtem, hogy minden látható, tapintható és megcsókolható: a rejtett igazinak árnyéka csupán.   Valahol bennünk van az élet, melynek árnyékát éljük, valahol bennünk van a ház, melynek árnyékát lakjuk, valahol bennünk van a kenyér, melynek édes árnyékát megszegjük estelente.   Vagy valami irgalmatlan kék tó mérföldes fenekén, vagy felhőkbe gomolyítva úsznak és távoznak tőlünk az égen - messziről, messziről visszakiáltva: Poéták, bolondok, meg tudtok-e fogni?   Én nem tehetek róla, megejtett ez a nyilvánvaló igézet. Ha kedvesem hófehér vállára nézek, ha mélységes, barna szemébe nézek, remegve dobom felé a kérdést: Milyen lehet a Gyönyörű, kinek árnyéka vagy?   1928 *** Vers forrása: Arcanum .

  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Megint csupa kérdés Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi az új semminél, mely valaminek tudja magát? Miért kellett bágyadt mosolygásainknak önmagukra ébredniök az élet ágyán? Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten olyan kapút, melynek csak egyik pántja sok ezer fekete mérföld? Téli estéken keservesen énekelve, őseink és dédunokáink hajából miért fonjuk az élet hosszú kötelét? Miért faljuk fel egymást akkor is, ha nem vagyunk éhesek s miért pattan fel gőggel a gerincünk, ha végigütnek rajta? S miért nem akarunk lefeküdni ősszel hullott levelek közé, mint aszott szemét a seprű alá? Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon a forgószelek tátongó sodrába? S miért lát kicsivel többet az ember, ha csöndesen ül egy percig... így... s behúnyja a szemét?... *** Vers forrása: Arcanum .

  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Túl a formán Túl minden jelzőn és rendeltetésen meglapul a dolgok lelke, a kérlelhetetlen, bronzsötét egyetlen lényeg s valami igazság hömpölyög a folyók fenekén.   Háznak mondasz valamit - négy fala van, - pedig nem az. Kályhának mondod, pedig nem az, virágnak mondod, pedig nem az, asszonynak mondod, Istennek hívod, pedig nem az.   Nevükön szeretném nevezni őket ilyenkor alkonyatkor. Kinyúl értem bizonytalan szavuk, megölel láthatatlan karjuk s úgy ringok el a titkok titkán, mint az anyám ölén. *** Vers forrása: Arcanum.  

  Kép forrása: Wikipédia Dsida Jenő: Mélyre ások Bábel újra-épülő, szörnyeteg tornya sötéten áll fel.   Százan hordják a követ, vasat, márványt, gőgös, nagyzajú lázban.   Görbe ásóval őszi udvaron jeleket írok körbe.   Reszket az est a tölgyek sudarán, amikor ásni kezdek.   Mások minél nagyobb tornyot emelnek, annál mélyebbre ások. *** Vers forrása: Arcanum.

Dsida Jenő: Tündérmenet A tücsök cirregve fölneszel.  Testem hűs álmokat iszik.  Apró csillagos éjtündérek  a szívemet hozzád viszik. Parányi szekérre fektetik,  pihék, mohák közé, puhán,  befödik zsenge nefelejccsel  s lehelnek rá éjfél után. Húzzák lassú, nyüzsgő menetben  szemükben harmat, áhitat –  csigák s iszonyú nagy füvek közt,  a sárga holdvilág alatt. *** Vers forrása: https://moly.hu/karcok/423682

Messzire jöttem Kedvesemtől, aki csókolt, messzire jöttem, piros szirmok maradtak mögöttem a kék hegyeken s a völgyek útain. Csupa bodzavirág minden, kilombosodtam én is a szomorúság tartós melegében s bodzavirág-szaga lett a szónak. Miért nem félnek tőlem az őzek s a rengeteg agancsú szarvasok? Tenyeremből hűs vizet csorgatok üszkös sebeikre. Éjszaka meglátogat egy fényes, szárnyas ifjú. Mosolyogva viszi előre fehér ujjával az óra mutatóját. *** Kép: Pixabay Vers: http://mek.oszk.hu/00600/00640/html/vers07.htm

Dsida Jenő: Nyáresti áhitat Lépkedj vigyázva, kedves!  Míg mély varázsa tart  e percnek, ülj le mellém.  A csöndet ne zavard. Az Ur mennydörög olykor,  máskor a suhogó  tölgyek holdfénybe rezgő  szavával suttogó, máskor csókokba csattan  termő parancsa, majd  költők szájával szólal,  mikor a rím kihajt. Most, hogy ily enyhületben,  mivel sem küzködőn  ülök a tiszta csendben,  a tiszta küszöbön: egy kis tücsköt választott  s e cirpelésen át  beszél. Figyelj, figyelj csak!  Én értem a szavát. *** Vers forrása: https://moly.hu/karcok/923445