FÜLSZÖVEG:
Folyamatos pörgés az életem: szerepek, filmek, bemutatók, utazások, határidők, megbeszélések. Mindenki a barátom és én mindenki barátja vagyok: kaszkadőr társaim, színészek, rendezők, producerek, cimborák.
Ebben a folyamatos pörgésben szinte teljesen elfelejtettem, hogy ki vagyok én, Jackie Chan, az ember. Szinte elfelejtettem, de ekkor jött Zhu Mo.
Kérdezett, hallgatta a történeteimet, aztán elkezdett írni. Amit leírt, az én voltam. Miközben felelevenítettük az emlékeimet, arra gondoltam, igen, ez vagyok én, ez is én vagyok.
De ez nem a filmvászonról vagy a címlapokról ismert Jackie. Nem.
Ez egy teljesen hétköznapi ember, a maga gyarlóságaival, megbánásaival, örömeivel és bánataival. És az érzelmeivel, amelyeket oly nehezen tudott megosztani azokkal, akik a legközelebb álltak hozzá. Szeretném most mindenkinek megmutatni ezt a Jackie Chant.
Szeretem ezt a könyvet, legalább annyira, mint a filmjeimet.
"Ebben az időben, Hongkongban a leggyakoribb tömegközlekedési eszköz az emeletes busz volt. Mi megismerkedtünk egy közlekedésirányítóval, akinek az volt a feladata, hogy elkísérjen minket a buszon, és miután mi elhelyezkedtünk, szólt a sofőrnek, hogy indulhat. Felszállást követően ő vette meg nekünk a buszjegyet, ami harminc-negyven ember esetén, egy maós jegyár szerint, három-négy hongkongi dollár volt. Ennek a felügyelőnek volt egy fia, akit Cui Liunak hívtak, és sofőr volt, a munkahelyi száma pedig 1033.
Mindig, mikor felszállt a buszra, a következőt mondta:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Így neki nem kellett soha jegyet vásárolnia. Ezt mindannyian megjegyeztük. Volt olyan, hogy nem tudott elkísérni bennünket, és ilyenkor csak kiosztotta nekünk a buszpénzt, amit mi jegy helyett elköltöttünk ennivalóra. Aztán amikor felszálltunk a buszra, komoly arccal csak ennyit mondtunk:
- Családtag. Cui Liu, 1033.
Egy napon sokan szálltunk föl a buszra, és mindannyian ugyanezt mondtuk. A buszjegyárusnak gyanús lett a dolog, és csúnyán ránk förmedt:
- Hogy az anyjába tudott az a Cui Liu ennyi gyereket csinálni?!"
Ha viszonylag vaskos könyvhöz jut az ember, mindig nehéz egy bizonyos idézetet kiválasztani, ami jellemzi az adott olvasmányt, de most még nehezebb dolgom volt a szokásosnál is, hiszen Jackie Chanről van szó.
Nem tudom, hogy ki mennyire ismeri Jackie munkásságát, az én életembe egyértelműen a férjem révén került be. Gábor gyerekként karatézett, és persze JC filmeket nézett, a hihetetlenül impozáns verekedési jelenetek miatt és a humor miatt is. Anno, 1999 karácsonyán megvettem neki az előző JC életrajzi könyvet, ami bevallom őszintén, inkább tekinthető szabályos önéletrajznak, mint ez a mostani kötet.
Azt is megemlítem, hogy annyit én is mindig tudtam, hogy JC maga írja a forgatókönyveit, és gyakran maga is rendezi a filmeket, de arról még inkább híres, hogy viszonylag kevés védőfelszereléssel, maga csinálja az összes kaszkadőrjelenetét. Ha egy tetőről kell lecsúszni, akkor azt; ha át kell ugrani egy üvegajtón, akkor azt; és bizony számos pofon is beletalált már az arcába, mikor verekedési jelenetet forgattak.
Ezért nem szoktam nemet mondani, ha felveti, hogy menjünk el, nézzünk meg egy JC filmet, és mindig végigüljük a végéig, vagyis a záró dal utáni bakiparadéig. Legutóbb, mikor Jackie Chan a Lego Ninjago filmben szerepelt, mint mesélő, ott is mondtam a gyerekeknek, hogy várjanak, mert lesz még mit nézni, a dal után is :))
Zhu Mo egy fiatal újságíró, médiamunkatárs, aki három évig dolgozott a Csúcsformában című könyvön, aminek az eredeti címe teljesen más: Growing Old Before Growing Up.
(Tehát megöregedni, mielőtt felnőni – nagyjából így lehet szó szerint lefordítani az angol címet.)
Nem tudom, hogy nálunk a fordítók, Madaras Réka és Papp Melinda, vagy maga a Kossuth kiadó döntötték el, hogy eltérő címen fogják kiadni, de szerintem ez egy nagyszerű ötlet lett.
A Csúcsformában volt Jackie első hálivúdi kasszasikere, még aki nem látta, az is nagyjából tudja, hogy milyen világhírű a film, tudja azonosítani a filmcím alapján JC-ét.
Szóval milyen is ez a könyv, ha már azt írtam, hogy nem szigorúan életrajzi?
Anekdotázó, mesélő, közvetlen, olykor nagyon humoros, és jócskán emberi.
Őszintén szólva én nem helyeslem, hogy pont az alkohol került előtérbe a fülszövegben, ettől úgy tűnik, mintha JC valaha is masszív italozó lett volna, holott csak fiatal kaszkadőrként ivott, feszültséglevezetésként.
A kötet hat fejezetre oszlik, a bevezetőben rögvest az Oscar életműdíjról esik szó, ami azért különleges, mert Jackie Chan az első kínai, aki Oscar díjat kapott.
(Előtte összesen három, az Ázsiai kontinensről származó alkotó érdemelte ki a díjat, két japán és egy indiai.)
Itt a bevezetőben nemcsak JC köszönőbeszédét, hanem Tom Hanks felkonferálását is el lehet olvasni, ez utóbbit az eredeti angol verzióban is. Tom Hanks, aki maga is eszméletlenül nagyágyú Hollywoodban, kitalált egy remek kis szóviccet, összevonta a fantasztikus szót JC nevével, és Chantastic-nak szólította Jackie-t.
A kötet első fejezete Gazdag, bolond Jackie címet viseli, és mint sejthető, a pénzről szól. JC fiatalon meglehetősen szegény volt, gyakran előfordult vele, hogy csak azt ette, amivel a forgatáson megkínálták őket, mert a szülei Ausztráliában éltek, míg ő Hongkongban maradt.
Biztosan nem meglepő ez után, hogy jótékonykodik is, de nem éppen ügyesen fektette be a pénzét számtalanszor.
A második fejezet a szerelemről, a nőkről szól, véleményem szerint meglehetősen illúzióromboló volt. Jackie bár manapság nagyon udvariasan bánik a szépnemmel, azért egy-két barátnőjével csúful viselkedett a múltban. A feleségével kapcsolatban is inkább hallgatott a „jóbarátok” tanácsaira, ezért kis híján csődbe ment a párkapcsolata.
Illetve ez utóbbiról igazából nehéz beszélni, mert nem volt ott a fia születésekor sem, és amúgy is évekig úgy éltek, hogy JC filmezett szerte a világban, míg a neje az USÁ-ban nevelte a közös gyereküket. Egy helyen Zhu Mo még el is mereng azon, hogy ha többet lettek volna együtt, vajon még mindig tartana-e Jackie és Lin Fengjiao házassága.
A harmadik fejezetben a kudarcok kerülnek előtérbe, akár csonttörésről, akár megbukott filmről, vagy a rettegett injekcióról esik szó. Mert igen, megmosolyogtató tény, de Jackie Chan hamarabb ugrik le egy 20 emeletes épületről, mintsem hogy megszúrják egy pár centis fémmel :D
A negyedik fejezet címe: A bölcs ostobának tűnik, és meglehetősen sokrétű anekdotákat tartalmaz. Egyfelől mesél a jótékonykodásról, másfelől ír arról, hogy mennyire sajnálja, hogy sosem tanult rendesen az iskolában. Szó esik a maffia és a filmipar összefonódásáról, de arról is, hogy az egyik film bemutatója után nem sokkal, visszakerült pár nemzeti kincs Kínába egy francia kastélyból.
A film címe a Műkincsbanda volt, de A legenda című filmben is fontos szerepet játszottak a műtárgyak.
Az alaptermészetünket nehéz megváltoztatni vallja az ötödik fejezet címe, és itt sorolja fel JC, valamint Zhu Mo azokat az embereket, akik Jackie Chant azzá tették, ami ma.
Nemcsak a családtagokról szólnak itt történetek, a feleségéről, fiáról, szüleiről, de a pótapjáról, Leonard Hó-ról is, aki a Golden Harvest filmvállalat vezetőjeként elsőként adott lehetőséget Jackie-nek a karrierre.
Szóba kerülnek még a legjobb gyermekkori barátai, akik máig segítik a munkáját, és akikkel leforgatta az első sikerfilmjeit, de Will Smith-ről, David Cameronról, Sylvester Stallonéról is mesél.
Igazából a hatodik fejezet az, ami teljesen megfelel a hagyományos életrajznak, mert a szülei élettörténete után következik Jackie születésének meséje, majd a rövid gyermekkora és a színitanoda évtizede.
Európai fejjel meglepő és kegyetlen dolog arról olvasni, hogy léteztek ilyen kínai színiiskolák, ahol bentlakásos életmód mellett, nagyon alapfokú oktatás folyt, de iszonyatosan sok edzés töltötte inkább ki JC és társai életét.
Nyilvánvalóan a testi fenyítés, a mindennapos verekedés, vetélkedés, rengeteg sérülés olyan edzettséget adott, amivel később bármilyen kaszkadőrtrükköt be mert vállalni, de azért néhány sztori gyomorforgató.
Összességében azt tudom mondani én is, mint amit előttem Kritta, nem tűnt fel, hogy milyen vastag a kötet, teljesen bele tudtam feledkezni! Ez egy emberről szóló könyv, nem Jackie Chan-ról, a sztárról mesél, minden allűrök nélküli, esendő, sokszor nagyon szórakoztató mű.
Én is csak azt az egyetlen hibát tudom felróni a kötetnek, hogy talán mivel három évig íródott, nem tűnt fel Zhu Mó-nak, ha ugyanaz a történet többször is szerepel a könyvben, egyszer JC szájából, egyszer az övéből - ezért lett 4,5 csillag.
De ettől eltekintve tökéletes pasi ajándék lehet, nálunk nem csak a férjem nézegette, hogy mikor végzek már vele, hanem a 8 éves fiam is.
Köszönöm a recenziót a Kossuth kiadónak!
A bejegyzésben szereplő nem saját képek forrása:
http://www.jackiechan.com/
*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Köszönöm az említést! Nagyon jó összefoglalást írtál a könyvről, és örülök, hogy Neked is tetszett. 😊
VálaszTörlés