Alan Alexander Milne: Micimackó és Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Két, alapvetően gyerekközönség számára íródott meseregényt választottam, mert mindkettőt többször olvastam, eredetiben is ismerem őket. Alice esetében pedig kétféle fordítást is elolvastam novemberben, Kosztolányi Dezső eredeti, illetve Szobotka Tibor -féle átdolgozást. Milne története a kisfiának, Christopher Robinnak készült, de Milne bele- és átdolgozott a történetbe régebben megjelent gyerekverseiből is számosat. Magyarul Róbert Gidaként ismert főhős számos állatkával él együtt a Százholdas Pagonynak nevezett mesebeli csodahelyen, ahol apró epizódokból álló kalandjaik megtörténnek. A meseregény keretes történet, ebbe ágyazódnak bele a különböző elbeszélések, amiket a kisfiú és az állatszereplők kötik össze. Az epizódok nem mindegyikének van szorosan köze egymáshoz, és néhányat fel is lehetne egymással cserélni, úgy sem változtatna a teljes történet menetén. A keretmese szerint a szerző mesél Christopher Robinnak, teljesen valós környezetbe helyezve a szituációt, ráadásul ...