Alan Alexander Milne: Micimackó és Lewis Carroll: Alice Csodaországban

 

Két, alapvetően gyerekközönség számára íródott meseregényt választottam, mert mindkettőt többször olvastam, eredetiben is ismerem őket. Alice esetében pedig kétféle fordítást is elolvastam novemberben, Kosztolányi Dezső eredeti, illetve Szobotka Tibor -féle átdolgozást.

Milne története a kisfiának, Christopher Robinnak készült, de Milne bele- és átdolgozott a történetbe régebben megjelent gyerekverseiből is számosat. Magyarul Róbert Gidaként ismert főhős számos állatkával él együtt a Százholdas Pagonynak nevezett mesebeli csodahelyen, ahol apró epizódokból álló kalandjaik megtörténnek. A meseregény keretes történet, ebbe ágyazódnak bele a különböző elbeszélések, amiket a kisfiú és az állatszereplők kötik össze. Az epizódok nem mindegyikének van szorosan köze egymáshoz, és néhányat fel is lehetne egymással cserélni, úgy sem változtatna a teljes történet menetén. A keretmese szerint a szerző mesél Christopher Robinnak, teljesen valós környezetbe helyezve a szituációt, ráadásul említ gyerekeknek ismerős teljesen hétköznapi élethelyzetet: a fürdést is.
(De maga Róbert Gida és Micimackó első színre lépése, a lépcsőn való közlekedés is igen ismerős lehet egy átlagos olvasónak, mesehallgatónak.)

A történetek szereplői: Róbert Gida, Micimackó, Malacka, Nyuszi, Bagoly, Füles, Kanga, Zsebibaba, Tigris világosan meghatározott szerepkörökkel, viselkedéssel rendelkeznek, meglehetősen egyszerű velük azonosulni. A történet során sok a helyzetkomikum, és főleg Karinthy Frigyesnek köszönhetően a nyelvi humor. Eredetileg a meseregényt Karinthy Emília, Karinthy Frigyes testvére fordította le magyar nyelvre, és Karinthy Frigyes öntötte irodalmi formába. Az eredeti szöveg versbetétjei számtalan helyen értelmezhetetlen elemeket tartalmaznának a magyar olvasók számára, Karinthy saját elképzelése szerint dolgozta át a szöveget.

Mint ahogy említettem, csupán egyes epizódok kapcsolódnak időben egymáshoz, térben azonban jól elhelyezhető minden történet, köszönhetően E. H. Shephard rajzainak és a borító alatti térképnek. Cselekmények a hétköznapi gondok és a meseszerű elemek között mozognak, egyes epizódok története hasonlóan épül fel: felbukkan egy nehézség, a szereplő próbálja megoldani, ami csak másodszori, harmadszori nekifutásra sikerül neki. Ha teljességgel megoldhatatlannak tűnik egy helyzet, akkor színre lép Róbert Gida, aki felnőttszerepben viselkedik, és megmondja a megoldást, vagy levezényli a játékállatokat, hogy miképpen oldják meg a gondokat.  
Érdekes kísérlet lenne úgy kézbe venni a szöveget, hogy kihagynánk belőle Micimackó verseit, mert az ő karakteréhez szorosan hozzákötődik a gondtalan dalolászás, dúdolás, ami a gyermeki lét jellemzője; és teljesen átformálná a karaktert, ha a prózai szövegből kiemelnénk a lírát.

Alice Csodaország esetében én nem érzem ennyire meghatározó attribútumnak a versbetéteket. Lewis Carroll műve a Micimackóhoz képest kevésbé kiforrott, kerek egész, a nonszensz, abszurd elemeit felvonultató műre valójában én nem érzem jogosnak a meseregény kategóriát.
Alice kalandja végképpen epizódszerű, ahol szinte semmi lételeme, jogosultsága nincs egyes történeteknek, a szöveg felét ki lehetne hagyni a történetből, és úgy is működne maga a regény. Nem véletlen, hogy a rajzfilmes (Walt Disney, 1951) és filmes (Tim Burton, 2010) variációkba bele lehetett szőni elemeket, szereplőket, ki lehetett hagyni epizódokat, és helyettesíteni lehetett új ötletekkel.

Alice Csodaországban története egy mondatban leírható: Alice egy kislány, aki elalszik egy parkban, és mindenféle csodás kalandot összeálmodik.
Ez is keretes történet, az elalvást követik a mesebeli álmok, és a létező világban felébredés zárja a könyvet. Itt egyáltalán nincs térbeli tájolása az olvasónak, az epizódok időbelisége sem mindig követhető, legfeljebb az adja a cselekmény alapszálát, hogy Alice követ egy mellényes, fehér nyulat.
Mivel ez a történet szürreális, nem valós, számos helyen az eredeti szöveg követhetetlen, értelmezhetetlen a nem angol olvasók számára. Carroll az angol szokások és hírességek kifigurázására épít, Sir John Tenniel, az illusztrátor jó néhány brit politikus karikatúráját elrejtette a kötet rajzaiban.
A szereplők java nem viselkedik logikusan, vagy sehogy sem viselkedik, felbukkan párszor, megemlítésre kerül, de nem lendíti elő a cselekményt, nem is igazán kerül interakcióba a főszereplővel.

Magyarul nehézséget jelent megítélni az Alice szöveg igazi értékeit, Kosztolányi Dezső verziója, Évike ​Tündérországban noha nem teljesen szöveghű, mégis olvasóbarátabb variáns, mint Szobotka Tibor átdolgozása. Főként a versbetétek esetén osztom Kosztolányi nézetét, hogy el kell térni az eredeti szövegtől, mert úgy marad meg a humor, az abszurd, míg Szobotka szárazabb tükörfordításai csak meghökkentik, kiemelik a szövegből az olvasót.
Ez pedig egy eredendően követhetetlen kavalkádnál, mint amilyen Alice álomvilága, csak még tovább fokozza a megértési nehézségeket.

(KRE Btk gyerekirodalom posztgrad beadandó, műfajtörténet, meseregény elemzés esszé)