A hét verse: Erdős Renée - Én, a költő...
Én, a költő, tudod, hogy jó vagyok. Csak színes, édes álmaimnak élek. Sohsem bántanak rossz indulatok, Sohsem zaklatnak szilaj szenvedélyek! Az én világom a szelíd magány, Az én örömem megfér egy kis dalban. S ha bús órák felhője tör reám, Nem zúgolódom. Csak sírok magamban Én, az asszony, tudod, hogy nem vagyok Sem békés, sem szelíd, sem engedelmes. El nem puhítnak a puha dalok – S az ölelésed – bármilyen szerelmes – Rabságba nem hajt. Sohse kellene Az üdvözítő szent szerelmi járom! Láncot nem tűrök; bár minden szeme Gyöngyből való is – széttépem, lerázom. Én, az ember, a magamé vagyok. Szabad, világos és tiszta a lelkem. Sohsem tűnődöm rajta, mi nagyobb: Asszonyiságom, vagy költő-szerelmem? Ez vagy amaz fölém sohsem kerül! Lebírom őket – te magad is láttad. S hideg mosollyal, büszkén, emberül Nézek szemébe az egész világnak... *** Vers és a kép forrása: https://www.facebook.com/erdos.renee/