MARIANN KÖNYVTÁRA

Varró Dániel: Beszeptemberült kedves gyerekek Ki farát egész nyáron csak vakarta, és feszt moziba járt meg aquaparkba, no, annak mondom, nincsen több gagyi, tévénézés, hassüttetés, fagyi, a strandon nem lehet tovább időzni, mert véget ért a nyár, és itt az ősz, ni. Beszeptemberült kedves gyerekek, ideje megvenni az iskolaszereket. Na most, hogy mit meg hogy, ez az, amin lendít e magazin elég sokat, hogy segítse az iskolásokat. Megmutat nektek mindent, mi ma dívik, komputertől az elefántradírig, a modernt is, nemcsak a hagyományost, mert új idők járnak már nagyon ám most. Nem úgy van ám, hogy az ember csak rábízza magát az Ápiszra, vesz rajztáblát, pár hurkapálcikát, és ha mamád a bolton átcibált, hát akkor már minden feltétel adva, és be lehet ülni az iskolapadba. Például kell lenni gépnek, számítónak, manapság állítólag. Nem ám füzetek, tollak (amik régen elegek voltak)! Aztán, ha mindent jól összegyűjtött a markod, még be...

Varró Dani: SMS-VERSEK sms  azt írom + most 1 smsbe  hogy beléd vagyok kedvesem esve  vágyak dobálnak partra kivetnek  billentyűzárát oldd ki szívednek sms #2  ó künn a hó a fákra es  máris hiányzol drága S  e szív csak érted esdekel  jó lesz beszélni este tel  a hó a szív oly olvadé  csókol körülkarolva  dé sms #3  (a szerelem hálójában)  szívünk a gépek hálóján remeg  én Tom vagyok te Meg  bár csüggenénk a természet csecsén  én Tarzan te Jane sms #4  itt állok én e kerge hős  kabátom vízlepergetős  a szmájli számra ráfagyott  ha nem szeretsz hát ne szeress  ez itt csak egy teszt sms  hogy nyomkodom tehát vagyok sms #5  1 gondolat bánt engemet  kigomboljam az ingemet?  csupán ha gomb lesz 2 szemed  az én szemem pedig mit lát a luk  s magamra gombolhatlak általuk sms #6...

Varró Dániel: Randi Kimondok minden mondhatót  (a fecsegésben annyi báj van),  de bárcsak arra volna mód,  hogy mibenlétem konstatáljam. Meg a te mibenlétedet.  A csíkos kabátot, a kesztyűt,  a szipli-szeplős részeket  a soha-már-be-nem rekesztjük röhincsélések tetején  (hogy nem potyog nyakadra egy sem?)  vagy azt, hogy ez a te meg én  végsősoron mit is jelentsen. Hogy a sok pusziból mi lett.  Hogy van-e közös mibenlétünk.  Hogy véletlenül vagy direkt  van az, ha egy ütemre lépünk. Hogy akkor ez most szerelem  (tudod, a soha-el-nem-válunk  én-csak-veled-te-csak-velem)  vagy egyszerűen csak úgy járunk? *** vers forrása: https://moly.hu/karcok/1235692

Varró Dániel: Unalmas őszi vers az unalomról Egyszer kábé este hatkor, hűs, borongós őszi nap volt,  vert avart sodort a nyirkos, őszi szél az útakon,  ültem elmerengve hosszan, s látom ám, hogy bent a koszban  hosszú árnyak szárnya moccan fönt az egyik bútoron,  fölkavart por, hollóforma ronda, súlyos únalom,  s rémisztő volt? hú nagyon! „Bocs, de nincs időm momentán – mondtam perceim rohantán –  régi költők régi kincsét szórom órák óta már  aprópénzre felcserélve ócska rímek perselyébe –  verset írok elsejére, hagyj merengnem, te madár,  fázom úgyis, félek úgyis, félek attól, ami vár.”  „S szólt a holló: Marimar.” Megborzongtam este hatkor, tényleg ez vár engem akkor?  Jaj, miféle szörnyü átok károg át e hangsoron?  S elbutulva bár a bútól, mely kedélyem érte útol,  csak kilestem, mégse bútor az, min űl az únalom,  fenn a tévén, ott ül, ott ül (mondjuk nincs is Pallaszo...

Forrás Varró Dániel: Email Hát el vagyok egészen andalodva, és gyönge szívem, ímé, reszketeg, mióta éjjelente, hajnalonta veled titokban ímélezgetek. Nem kell megszólítás, se semmi cécó, és az se baj, ha nincsen ékezet, csak kebelembe vésődjék e négy szó, hogy: Önnek új levele érkezett! Az egész világ egy linkgyűjtemény, az emberek, a tárgyak benne linkek, bárhova kattintok, te tűnsz elém, te vagy felvillanó websiteja mindnek. Te dobogsz bennem, mint versben a metrum. Föltettem háttérnek a képedet, s míg körülöttünk szikrázik a chat room, látlak, miközben vakon gépelek. Hiába nem láttalak még, az embert, ha minden betűd mégis eleven, ha érezlek, mint kisujjam az entert, van nulladik látásra szerelem? *Köszönöm, ha megosztod a bejegyzésemet!*

Varró Dániel: Mánia A költő lelke nem volt makulátlan,  meg az elméje sem volt neki tiszta,  a versidomok szerelmese volt ő,  egy mániákus verslábfetisiszta.  Molosszusok s ionicus a minorék  hozták hagymázas izgalomba őt,  s a versformák, e verslábakra húzott,  ütemre lejtő, csábos verscipők.  Léptük zaja, mit más normlis ember  egyhangú trappolásnak hallana,  vonzotta, mint szirének énekének  varázsos, elveszejtő dallama.  A Szepes-Szerdahelyi-féle Verstant  úgy bújta, mint kamaszfiúk a Playboyt,  s ha betévedt egy antikváriumba,  a verseskötetek közt enyhe tébolyt  érzett magán, végigtapizta őket,  – ennek sprőd, annak lágy dereka volt –  arcát a lapjaik közé temette,  s mindbe mélyen, mohón beleszagolt.  Szerelmes volt minden verseskötetbe,  a bájosan rosszakba legkivált,  mik úgy hordták direkte szexepilként  a sok...

Varró Dániel: KÁVÉHÁZ Ott ült a költő egyszerű szivével, amiben nem volt semmi rafinált, s a süteményes pultot nézegette, hol annyi csúcsos krém és muffin állt… Kávéja mellé álmosan harapta az önsajnálat sajtos bagelét, mert úgy érezte, ő már percre tudja, mit tartogat számára még a lét. Ó, hajdan mennyit kóborolt az utcán zöld HÉV után loholva ifian – ma már a kávéházakat szerette, hol zsongó háttérzaj meg wifi van. Hol a közöny, e mísz pincérleányka szétjárt papucsban klaffog zombimód, s csak hallani, hogy kint a nagykörúton hogy zúgnak el szőkén a kombinók. S e kávéházi széphogy szegleten, hol tejeskávét kavarva üldögélt, hüvelykujjával megvakarta sűrűn  napi gondoktól terhes fültövét (mit hajdanán hogy frekventált a múzsa! úgy kellett kérni szinte már külön, hogy ne csókolja már meg annyiszor – ma! nagynéha bírja csípni csak fülön), s amint a papírpohár oldalához odakoppant tompán a halk kanál, eszébe ötlöt...

Varró Dániel: Óda a haladékhoz Te ébresztő utáni szundi mód, te ébredés előtti röpke álom, ki a valóságtól a víziót  iparkodol megóvni mindenáron, te nyújtózkodó, kényelmes pillanat, örökké tarts! A takaró alól  ne hagyj kibújni, átverni se átallj, áltass, hogy messze még a virradat,  hogy csalogány és nem pacsirta szól, győzzél meg róla álomlogikával! Nagyszabású elképzeléseink a nap fényét nem álló, méla trollok, a határidő rózsaujja int, s kővé dermednek egycsapásra. - Boldog sosem lehet, ki bármit megcsinál, mert bosszankodni rajta kénytelen, hogy oly szép, mint fejében volt az eszme, a végeredmény nem tud lenni már, kontár kezünk kivésni képtelen  a kőbe zárt szobrot tökéletesre. Az boldogabb, ezerszer boldogabb, ki soha el nem engedi az eszmét, ki elhiheti, hogy a dolgokat hibátlanná csiszolni módja lesz még, s legboldogabb, kinek nyakában ott van a határidő kenderkötelének  torokszorító, ...

FÜLSZÖVEG: Küldök ​egy új verset, Óda a haladékhoz címűt, remélem, elég szívhez szóló, mert pár nap haladék még nagyon elkelne – írja a költő a kiadónak, aki természetesen meghatva megadja a haladékot, hiszen ez a kötet csupán tizenhét évvel a Bögre azúr, valamint épp hogy kilenc évvel a Szívdesszert után készül el, és hát a jó munkához, tudjuk, idő kell. Főleg, ha a költő nem kapkodós. Viszont bámulatos költemények születhetnek épp emiatt arról, hogy nem az, és hogy milyen nem még. Hogy nem kertbarát, nem e-mail- és telefonbarát, viszont gyerek- és családbarát, illetve hogy mit jelent számára a költői szerep, kiváltképp mikor hitvesi, esetleg létösszegző lírát vagy épp futballkommentátor-ódát, tehenészeti költeményt költ. Ebben a kötetben minden tiszta sor, mindent ki lehetett mondani, minden olyan mint minden, és Daniból közben Dániel lesz, mi pedig megtudjuk, hogy az ő korában / egy rendes költő meg van halva már. Azonban ő konokul ragaszkodik magánemberi rendetlenségéhez,...

Varró Dániel: ESZEDBE JUT, HOGY ESZEDBE NE JUSSON Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson  valahogy mégis elfelejteni,  leírod, aláhúzod, kiragasztod,  szamárfülecskét hajtogatsz neki,  kisimítod, odateszed a székre,  az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,  leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,  elalszol, elfelejted, hirtelen eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod, a szíved közben összevissza ver, sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,  kihúzod, megtapogatod, de mindjárt  el is teszed, és ráhúzod a cipzárt -  mikor megnyugszol, akkor veszted el.

Varró Dániel: Urbánus költő a virágoskertben       – virágének – Jártamban-keltemben szétnézek kertemben,      eltekintek balra,  s lám, egy mittudomén milyen nevű növény      kúszik ott a falra. Itt, ahol épp állok, dús hogyishívjákok      díszítik a kertet,  ott illatos izé és szép nemtudommi      nyílnak egymás mellett. Mind a kertben nőnek, gyanítanám őket      kerti virágoknak,  bár hát azok nőni, azt írta Petőfi,      hogy a völgyben szoktak. Ez szerintem csalán, nem biztos, de talán,      majd megkérdem Zsófit,  pár lépéssel odább egy kis fehér virág,      úgynevezett hó-nyit. Kis madárka szól a fogalmam sincs róla      milyen fának ágán,  mit egy szellő himbál fenn a trambulinnál      (nem is vettük drágán), nem tudom a nevét...