2017. november 13., hétfő

A hét verse - Kálnay Adél: Őszi reggelek



Kálnay Adél: Őszi reggelek

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Az ember szíve megremeg, 
mert hív a táj, mert húz a táj, 
maradni többé nem lehet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Melyet, ha festők festenek, 
csak látszat az, csak látomás, 
nem moccan rá a képzelet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Vörösen izzó napkelet, 
messzi az ég, távoli kék 
madarak viszik lelkedet.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
A súlyos lomha fellegek, 
ha rád szitál az égi víz, 
arcodra könnyet permetez…

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Kerengve hulló levelek, 
a rozsdaszín, a törtarany 
avarból készül szőnyeged.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Bőrödbe csíp a morc hideg. 
A dér hava, s a zúzmara 
üvegágakról rád pereg.

Ó jaj, az őszi reggelek! 
Köd lebeg a táj felett, 
a krizantém és gyertyaláng 
illata végül eltemet…


***
Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/998265

Kép forrása:
https://unsplash.com/
Share:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!