Benyák Zoltán: Képtelen ​történet

 FÜLSZÖVEG:

Max történeteket ír. Különlegeseket, vicceseket, fantasztikusakat. Ez a munkája, és jól csinálja. Olyan jól, hogy észre sem veszi, a meséiben él. Egy olyan világban, ahol a történetei veszik körbe: hősök, fura lények, vad tájak. Ám egy napon bekopogtat az egyik szereplője, egy szemtelen kislány, és arra kéri, segítsen megtalálni az egyik történetben elveszett holmiját. Max belemegy a dologba. A lánnyal az oldalán kilép biztonságos tornyából, és a kalandok rögtön elsodorják. Egyenesen a szörnyek, legendák, gonosz tervet szövő szereplők világába.

Benyák Zoltán páratlan fantáziával alkotta meg új regényét. Újra átélhetjük az Alíz csodaországban, vagy Óz, a nagy varázsló élményét. Lehetünk gyerekek, elengedhetjük a fantáziánk, együtt nevethetünk, aggódhatunk hőseinkért a Képtelen történet minden egyes oldalán.

https://moly.hu/konyvek/benyak-zoltan-keptelen-tortenet

Egyszer volt, hol nem volt, landolt az egyik postaládámban egy levél, illetve kérés. Némi oda-vissza levelezgetés után, született egy kölcsönös egyetértés köztünk Zolival, hogy én amúgy is vágynék a könyvére, lévén az eddigi kilenc műve közül hetet már elolvastam, nagyon szerettem, hátha ez az új alkotása is fog tetszeni nékem.
El is indult rókapostával a Képtelen történet felém, azonban egy magas, fekete idegennek kézbesítették helyettem. Innentől már fokozottan érdekelt a könyv, mert címéhez méltóan kezdett viselkedni 😉
Szerencsére a fiatalember volt oly kedves, hogy elhozta hozzánk a könyvtárba a Képtelen történetet, sőt, szinte utánam lépett be, engem keresve, az épületbe.

No, ennyi kaland mindenképpen megmosolyogtató, és kedvcsináló volt, maga a Képtelen történet pedig egy letehetetlen, gördülékeny olvasmány. Nyilván Zoli stílusa bejött eddig is nekem, és ezt már írtam neki privátban, tehát úgy dicsérem: számomra mindig meglepő tény, hogy mennyire sok műfajban, kiszámíthatatlan váltásokkal ír. 
Eredetileg a sci-fi, fantasy táptalajáról indult, a Veszett lelkek városa disztópia, a Csavargók dala szintén disztópikus kortárs realista mű, Az utolsó emberig pedig Madách Ember tragédiájának átirata.
Mégis mindegyik művet áthatja a közös nyelv, hasonló stílus, mindegyik egyformán benyákzolis.

A Képtelen történet főszereplője Max, aki író, engem a Bolond Kalaposra emlékeztetett, mégpedig nem a könyves, Alice és a Csodaország Kalaposára, hanem a filmes, Tim Burton, Johnny Depp-féle Bolondra. Max egyszerre briliáns, mégis érezhetően sérült lélek, akiről az első pillanatoktól kezdve lehet sejteni, tudni, hogy titkokat rejt, vélhetően azonban még önmaga elől is.
Moira, az egyik történetének szereplője lesz, aki kimozdítja Maxot szó szerinti elefántcsonttornyából, és elindítja egy kalandos útra, képtelen kalandokra. A lány hihetetlenül nagyszájú, igazi kiskamasz, itthon van három ilyesféle muklám, tehát meghökkenés nélkül olvastam Moira riposztjait. Szerencsére meglehetősen sok sziporkája is volt a leányzónak, sőt roppant bölcs is tudott lenni. 

A kalandok, a történet java része egyfelől pörgős, mozgalmas, gyorsan követi egymást, másfelől tényleg fel lehet benne fedezni vonásokat, elemeket az Óz, a csodák csodájából vagy éppen az Alízból. Ha nagyon szigorúan nézném, akkor ez is lehet átirat, fanfiction, rajongói fejhajtás az elődök előtt, de hát ugyebár Shakespeare után már mindenki csak ugyanazokat a köröket futja, csak az egyéniség, egyedi stílus számít.
 A Képtelen történetben meg jócskán van egyedi vonás, olvasás közben gyakran kaptam magam azon, hogy morfondírozok: mennyi Max múltja a könyvben, mennyi belőle az írói fantázia, és mennyi a valóság, Benyák Zoltán gyerekkora. Illik-e az ilyesmit rajongóként, olvasóként feszegetni, kíváncsi vagyok-e rá igazából, vagy éppen hogy, pont az adja a történet unikumát, hogy keveredik benne a valóság és a kitaláció?

Szerettem ezt a könyvet, jó volt olvasni, teljesen belefeledkeztem, egy nap alatt, szinte egy ültő helyemben elolvastam. Bolond Kalapos mindig is az egyik kedvenc karakterem volt, jó volt őt újra látnom, Maxként. Zoli elég sok könyvében elem a holló, itt egy vízköpő képében szerepel, nyilvánvalóan Poe-nak tisztelgésként. De nagyon imádtam Frász macskát is, vagy a Drótszamarat, az ő karakterén jót kacagtam. Sokféle mesevilág, fantáziaország keveredett a kötetben, kicsit engem a vége még a Mátrixra is emlékeztetett. Rendkívül beszédesek, szinte különálló verselemek, szólások a fejezetcímek is.

A csillagozás viszont nehezen ment, ezt is muszáj elmesélnem, mert ugyebár elég nehéz mihez hasonlítani a könyvet, vagy muszáj-e hasonlítanom, ez is felmerülhet.
Ha magában nézem, mint gyerekkönyvet, mint egyedi továbbírást, kitalált, képtelen történetet, akkor én már odaadnám 10 éves kortól is, és 5 csillaggal díjaznám. Ha, mint Benyák Zoltán művet nézem, akkor 4 csillag, mert túl engedékeny a vége. Nekem semmi problémám nem lett volna, ha mindkét gonoszkodó karakter elbukik, ha nem fordul happy endbe az utolsó utáni pillanat. Igen, értem, hogy gyerekkönyv, de reálisabb lett volna, sőt, megkockáztatom, teljesen hétköznapi eset lett volna, ha nem jön el a boldog vég. 

Mindenesetre nálunk még bőven lesz gyerkőc, aki forgatni fogja a Képtelen történetet, előre kíváncsian várom, hogy ők mit fognak belőle megszeretni, kiemelni. Szerencsére, ahogy látom, a molyon sok érdeklődőt vonz a kötet, az ifjúsági művek, fantasy, meseátiratok kedvelői biztosan nem fognak a Képtelen történetben csalódni, legyenek bármilyen neműek, 10 éves kor felett.

Könyvet még egyszer köszönöm, jó szívvel ajánlom Zoli többi művét is!
https://moly.hu/konyvek/benyak-zoltan-keptelen-tortenet