Megint sűrűsödik a lassú felhő
s a virágillat fojtó, mint a bú;
e fülledt, furcsa esőverte nyáron
az ifjúság is halálillatú.
Látod, gyümölcsünk férges lett a fákon,
a régi írt keresném, s mindhiába,
s úgy érzem már, cipőm belepte lassan
langyos, fehér penész, mint Indiában.
A drága pávák tolla hull a kertben,
a pávaszem, mint kobra, rámmered;
és félve lépek kőre, mint az árnyék,
ha néha roppan: futni nemmerek.
Lézengek nagy, nedves szobákban aztán,
és elfelejtem minden ismerősöm,
üresen állok, mint a búza messze
az ár alatt, a poshadó mezőkön.
Valami álmos, fulladt pára kábít,
a kerten, házon, véren átkuszó.
S ha néha messze zajra rettenek fel,
már nem tudom: vihar, vagy – ágyuszó?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!