FÜLSZÖVEG:
„Az emberek rossz anyának tartanak”
Kim Dzsijong a nővérével osztozik egy szobán. Az öccsének saját szobája van.
Kim Dzsijong iskolájában a lányok mindig a fiúk után kaptak ebédet, mert így hamarabb kimehetnek az udvarra, hiszen nekik nagyobb a mozgásigényük.
Kim Dzsijongot kikap az apukájától, mert molesztálták az utcán.
Kim Dzsijong remek munkaerő, de keresztülnéznek rajta, amikor előléptetésre kerülne sor.
Kim Dzsijong feladja karrierjét – családanya lesz, akár akarja, akár nem. És ő nem akarja.
Kim Dzsijong furán kezd viselkedni, és pszichiáterhez kerül.
Kim Dzsijong nem önmaga többé: végre rátalált önmagára.
Kim Dzsijong nem átlagos nő: Kim Dzsijong teljesen átlagos.
Amikor a Született 1982-ben megjelent, Dél-Koreában szenzációt keltett; a regény azóta is számos beszélgetésnek, vitaestnek témája nemcsak Koreában, de szerte a világon, ahol napvilágot látott. Az intézményesített női elnyomás elleni fellépés mindannyiunkat érintő, húsba vágó téma – akár egyessel, akár kettessel kezdődjön a személyi számunk.
A REGÉNY ITT KAPHATÓ A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN! :)
A REGÉNY ITT KAPHATÓ A LÍRA OLDALÁN KEDVEZMÉNYESEN! :)
„Hogy mered azt elvenni, ami az én drága kisunokámé?” Hétköznapi olvasó, bármelyik ember azt hihetné, hogy ez a nem nélküli kérdés, bármilyen kisunokára vonatkozik, de tévedés. Egy átlagos koreai nagymama kérdezte ezt, egy hétköznapi koreai családban, de az unoka, aki félteni, óvni kell az fiú. Óvni kell a lánytestvéreitől. A lányok, ketten, bárhányan együtt laknak, alszanak egy szobában, a fiúnak saját szobája van. A lányok egyforma ruhát kapnak, a fiú különlegest.
Már a születésekor egyedálló, kivételes örömnek számított, számít a fiúgyermek Dél-Koreában, még jóval az után is, hogy törvényt hoztak arról, hogy ne lehessen kérésre abortálni a lánymagzatokat… Mint ahogy Kim Dzsijong édesanyja tette harmadik leányával, hogy aztán két év múlva fiút szülhessen.
Kim Dzsijong egyszerű, naiv lélek. A neve, mint ahogy egy koreai újságcikkben olvastam, rendkívül átlagos név az országban. Sokáig él anélkül, hogy felfogná, hogy mennyire hátrányos helyzetű az élete, csak azért, mert nem született fiúnak. A nővére megjegyzései ébresztik rá a különbségtételre, de még kamaszkora után is évekig elfogadhatónak tartja mindazt a megkülönböztetést, ami társadalmilag körbeveszi.
A fülszöveg koreai feminista irodalomnak titulálja ezt a könyvet, de én ezzel nem értek egyet. Egyrészt, ha alaposan körülnézünk szerte az on- és offline világban, kik azok, akik legtöbbször panaszkodnak, mert méltánytalan velük az élet?
Általában a férfiak, még inkább a fehér férfiak, akiknek 70-80%-os részesedésük van egy-egy ország munkaerőpiacán, jövedelempiacán, és a politikában is. Cso Namdzsu ( Cho Namjoo) művében is a férfiak állnak szinte egyeduralkodóként mindenhol, egy-egy munkahelyen 10 vezető, előmenetelt jelentő állásból kilencet ők foglalnak el.
Szintén férfiak próbálják terrorizálni a könyvből forgatandó film főszerepét játszó színésznőt, valamint próbálnak online petíciót aláírni a forgatás ellen. (Hír linkje.)
Szintén férfiak próbálják terrorizálni a könyvből forgatandó film főszerepét játszó színésznőt, valamint próbálnak online petíciót aláírni a forgatás ellen. (Hír linkje.)
Másrészről viszont komolyan azt hiszem, hogy Európa több országában, Dél-Amerikában, és számos más ázsiai országban jellemző, hogy a fiúgyereknek jobban örülnek. Anno valószínűleg a Taigetoszra gyakrabban kitettek lánygyermeket, nemcsak torzszülött, életképtelen fiú csecsemőt.
 |
| Japán kiadás, ahol szintén bestseller lett a kötet |
Kim Dzsijong sorsa a felnövekedés során elszenvedett apróbb-nagyobb szexuális abúzusok miatt is ismert lehet a női olvasóknak. A nők óhatatlanul találkoznak a tömegközlekedés során taperoló, fogdosó, csak „nekidőlő” zaklatókkal; gyakrabban értik félre a férfiak a női türelmet szexuális hajlandóságnak.
Egy mosoly, de akár egy nő létezése még nem ok arra, hogy kikezdjenek vele, pláne meg, hogy a zaklatás után a kamaszlány legyen azért leszidva, mert rövid egyenruhát kényszerít rá az iskolája.
Egy mosoly, de akár egy nő létezése még nem ok arra, hogy kikezdjenek vele, pláne meg, hogy a zaklatás után a kamaszlány legyen azért leszidva, mert rövid egyenruhát kényszerít rá az iskolája.
Azzal is maradéktalanul egyetértettem, amikor Kim rákérdezett, hogy a gyerekszületés után a férje élete miben fog megváltozni, mert bizony neki nem csak az állását, hanem a teste, ideje, ereje feletti irányítást is át kell adnia jó néhány évig.
Ha szül egy nő, az a baj, ha nem szül, akkor önző, megtévedt, leszbikus – még Európában, Amerikában is ez a többségi vélemény. Ha szül, akkor mindenki a környezetében megpróbál beleszólni abba, hogy terhesen mit egyen, igyon, mit hordjon, meddig dolgozzon, milyen nevet adjon a gyereknek, hogyan szüljön. A baba világrajövetele után érkeznek a kéretlen gyereknevelési, etetési tanácsok, illetve a kérdés, hogy mikor jön a következő.
Ha az anyuka otthon marad a gyerekkel, akkor lusta disznó, ha bölcsibe adja, akkor önző dög, mert fontosabb a karrierje, mint a gyereke. Stb, stb… Ismerős?
Ha az anyuka otthon marad a gyerekkel, akkor lusta disznó, ha bölcsibe adja, akkor önző dög, mert fontosabb a karrierje, mint a gyereke. Stb, stb… Ismerős?
Ugye, hogy nem csak Koreában zajlik így a dolog?
Dóri kicsit szemére vetette ennek a kötetnek, hogy sok benne a tudományos tény, ezért néha olyan a kötet, mintha ismeretterjesztő mű lenne. Való igaz, több statisztikai adatot idéz az írónő a történetbe ágyazva, azonban ez szerintem még nem probléma.
Az ázsiai irodalom alapvetően más szemszögből közelít a művekhez, néha az az érzésem, hogy nem csak objektívebben, messzebbről, négy lépés távolságból mutat be egy történetet, hanem úgy, hogy a szerző kivonja teljesen magát belőle.
Az ázsiai irodalom alapvetően más szemszögből közelít a művekhez, néha az az érzésem, hogy nem csak objektívebben, messzebbről, négy lépés távolságból mutat be egy történetet, hanem úgy, hogy a szerző kivonja teljesen magát belőle.
Ez utóbbi tényt tartom hibának, hogy nincs egyértelműen kimondva, leírva, hogy Cso Namdzsu mit gondol ezekről a társadalmi problémákról, azon felül, hogy persze nem kínál megoldást a műve. Csak felvetéssel él a kötet, még Kim Dzsijong történetét sem ő, a főszereplő, vagy a szerző mondja el, hanem beiktat egy férfi pszichológust elbeszélőnek Cso Namdzsu.
Ezen fenntartásokkal együtt is, jó szívvel ajánlom, nagyon rövid kis kötet, remek mellékszereplőkkel, rengeteg társadalmi igazságtalanságot felvonultat - szerencsére a statisztikai adatokat még jól is illesztette bele Cho a történetbe, hogy az olvasótól elvonja a dühöt, haragot, amit kivált a könyv.
Merthogy Kim Dzsijong élete nagyjából minden nő sorsa, bárki tudna hasonló történetet írni itthon is, Kovács Zsuzsa, vagy Tóth Éva hősnővel.
4,5 csillag a lehetséges ötből.
Köszönöm az olvasás lehetőségét az Athenaeum kiadónak!
Felhasznált linkek:
~ Koreai újságcikk
~ Dóri blogbejegyzése
Köszi a linkelést! :)
VálaszTörlésAz általunk említett 'hibái' ellenére is fontos kis kötet, örülök, hogy elolvastam! Na meg igazi különlegesség, hogy magyarul megjelent.