Január 13. és 15. a két bűvös időpontom, 13-án lesz az írásbeli, szolid 4-5 A/4-es oldal, aztán 15-én két tétel + a diplomavédés.
Szerencsére azon a három napon biztosan nem dolgozom, addig meg lekértem magam a bejárathoz, a beiratkozásra, ahol igaz, hogy hűvösebb van, mint az emeleti kölcsönzőben, de nem állnak meg sok ideig az olvasók, csak gyorsan visszaadják a könyveiket, hosszabbítanak, beiratkozást újítanak meg. Tehát a 8 órás meló legalább felét biztosan neki tudom szentelni a tanulásnak, és ez egy nagyon-nagy előny.
Könyvkarácsonyfa az OIK könyvtárában |
Előre is bocsi, de kevesebb lesz a tartalom belőlem, mind a blogon, mind instán - 52, maximum 104 posztot tervezek mindkét helyre.
Őszintén szólva, nem én voltam az első, aki kitalálta, és az egyetlen, bármelyik közösségi médián, aki visszavonult, digitális detoxot tartott karácsony alkalmából. Mint ne mondjak: JÓ volt, nyugis, csöndes, családias, és egyáltalán nem hiányzott 30-ig semelyik oldal.
30-án csak azért léptem vissza a twittere, mert migrénem volt, és nem bírtam tanulni, amitől persze pánikrohamom lett, túl kevés záróvizsga tételt néztem addig át; illetve még mindig rettegek (mindig rettegni fogok tőle), hogy visszakerülök a kórházba.
De hátha így, hogy leírtam a mumust, akkor könnyebb lesz...
Máshogy is tervezem a kontentet, kicsit kísérletezni fogok. Meséltem már, hogy kedvenc kolléganőmmel, Timivel együtt bűvöljük a könyvtár FB oldalát és insta profilját, mindkét helyen meg van szabva, hogy hetente mennyi tartalmat kell feltölteni.
Ehhez pedig még decemberben becsatlakozott az OIK moly profilja is, azt egyedül viszem, és jobbára egyelőre csak próbálkozom azt kitalálni, hogy melyik tartalomformával, mennyi megtekintést, reakciót tudok elérni.Mert ugyebár informatikus könyvtárosok vagyunk, és mindenből statisztikát gyártunk :D
Meg havi beszámolót, de így legalább én is nyomon tudtam követni, hogy mikor, hova, mit csináltam. Kicsit elröpült velem szeptember óta az idő. Egyszerre tűnik messzinek és közelinek az állásinterjú, vagy a szakdoga leadása.
Tehát statisztika:
- elolvastam 202 könyvet a Moly szerint
- 142-őt a goodreads szerint (még egyszer sem volt olyan évem, amikor egyforma lett volna a két szám!)
- befejeztem az egyetemet, leadtam a szakdogámat, most a munka + háztartás + 3 gyerek mellett készülök a záróvizsgára
- szeptember 9 óta dolgozom;
- volt idén 7 csoportvezetésem a könyvtárban, ebből 4 angolul, 3 magyarul; 4 középiskolás csoport és 3 egyetemi.
- a blogra felkerült 126 poszt, ebből 52 vers.
- átléptük csendben a 201 ezer látogatószámot (amin nem győzök csodálkozni, meg Köszi!)
- recenzióra idén 24 könyvet kaptam, 16 printet, 8 ekönyvet, amit ezúttal is köszönök a kiadóknak
- Duolingón ma léptem át a bűvös 300.napot :)) bezzeg a meditációt maximum 80 napig bírtam tartani, aztán bedőltem vele.
- Molyon van 421 követőm (pedig milyen sassy vagyok ott!), Instagramon 335, twitteren 180, a blognak van 30 állandó olvasója (KÖSZI!) és a blog Fb oldalát 170-en követik.
(Ez így együtt kevés,ha csak a mennyiségre megyek, de ahogy nézegettem, nagyjából 500 egyén követ itt-ott, kíváncsi a tartalomgyártásaimra, ami tökre WOW, mert hihetetlenül nem én vagyok az állandóság, kiszámíthatóság jelképe, amivel állítólag lehet követőszámot növelni) - 2020-ra 150 könyvet terveztem be, maximum elolvasni, a várólista csökkentésen túl van a fejemben egy projekt, amiről akkor fogok többet vallani, ha sikerül betartanom, legalább egy-két hónapot.
A blogon és instán max. 104 poszt várható, de ha csak 52 lesz, akkor sem fogok kardomba dőlni.
Maximum 24 könyvet fogok idén is recizni, de itt se lesz baj, ha csak 12-re redukálódik a mennyiség. - Amit tanulni fogok:
- könyvtári marketinget Timivel, márciusban a Könyvtári Intézetben, már be van írva az idei beosztásba az a négy napunk.
- szeretnék eljutni egy Pikrea Instagram workshopra, most hogy bőven van rá pénzem.
- Duolingót megint frissítettem, természetesen ismét elszállt a francia tanfolyami haladásom fele, 68 leckét kell ott újráznom; svédből pedig 35 szint van, ami csak kettes, és jó lenne belőlük a hármas :)) - meg fog változni a Hét verse rovat, kicsit, mert azt a tartalmat a molyra is szeretném felhasználni, mégpedig a könyvtár profiljához.
- könyvet megint keveset fogok venni, idén is csak 36 került hozzám, és vagy húszat elajándékoztam. Többet fogok ebookot venni.
(Sikerült év végén kifognom két akciót, a Daily Stoic csak 2,53 dollár volt, Melinda Gates sikerkönyve pedig 3,80.) Nézegettem a mostani akciókat, még A képlet érdekelne, ha megjött a fizum.
Az olvasmányaim közül szinte csak a nem fikciós műveket tudnám kiemelni, regények közül idén rosszul választottam, vagy éppen nem jó időpontban találtak meg, nem tudom.
Ha nagyon muszáj, akkor a fenti könyveket ajánlanám, majd mindegyik kapott blogbejegyzést is.
Végül a decemberi olvasmánylistám, 11 kötet, ebből 5 újraolvasás:
- Elizabeth Gilbert: Big Magic
- Darren Hardy: The Compound Effect
- Harriet Muncaster: Holdas Hanna szülinapi bulit tart
- Weöres Sándor: A teljesség felé
- Matt Haig: Reasons To Stay Alive
- Greg McKeown: Essentialism
- Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból
- Jeff Kinney: Romhalmaz
- Jeff Kinney: Egy Bitang Jó Fej Srác Naplója
- Lydia Davis: Az annyi, mint
- Tim Harford: Az élet rejtett logikája
BÚÉK!
BÚÉK neked is, fejfájásmentes, haladós napokat a tanulással a vizsgákig, és persze kéz- és lábtörést! :) Ügyes leszel biztos! Nem is tudom egyébként elképzelni, hogy csinálod ezt, hogy két tétel közt még azért kicsit évösszegeztél is, dolgozol, tanulsz, gyereket nevelsz, wow! :O Elismerésem, tényleg, példakép vagy!
VálaszTörlésA detoxszal kapcsolatban az a kérdésem, hogy azt látom, hogy 52, vagy 104, de összesen, vagy platfromokon egyenként? Csak az alapján van ez a szám, hogy ennyi hét van az évben?
Én 18-ban azt mondtam hogy max 6-7 reci legyen, és még ezt is alulteljesítettem, csak 5 recim volt tavaly. :D Tudni kell nemet mondani, és nem mindenre ráharapni.
Kicsit nekem is kevés volt a kiemelkedő regény, de a Becoming nálam is topon végzett. :)
Persze, ahány hét, annyi poszt. Platformonként 52/max 104, el kell engednem tudatosan a tartalomgyártási versenyt.
VálaszTörlésBoldog új évet és sikeres vizsgákat, diplomavédést (MINDENRENDBENLESZ!) :)))
VálaszTörlésNem semmi, hogy tanulás - munka - és még gyerekek mellett is ennyit tudtál olvasni, ha tőlem kérdezgetik hogy én hogy tudok ennyit, akkor hozzád mit szólnak? :D
2020-ra örömteli olvasmányokat kívánok és kíváncsian várom a posztokat - terveket.