Jámbor Pál(Hiador): Télen
Csak néha-néha zendül
A lant meg ujjaim között,
Mint a madár, ha messzeútról
Édes fészkébe visszajött:
El-elmereng a tenger-útra
Hidegre, fagyra és – pihen,
Gondolva, mily jó most a tornác!
Vágynál-e még röpülni? Nem!
Csendes vagyok, mint a halott tó,
Mit nem hasítnak gondolák,
Nem húz a leggyorsabb vitorla,
Tudom, tudom, mi a világ!
Küzdöttem mindenért, mi szent,
Oly lankadatlan és hiven.
Az eszme szép volt, zsold a közcél.
Vágynál-e még röpülni? Nem!
Nyugodtan nézem a világot,
Mely küzd, vergődik és – sülyed,
Mint a tengertől átkarolva
Örök hullámtól vert sziget.
Fogynak naponta a hajósok,
Pedig nő a hab szüntelen:
A révben a kincs és – a hulla.
Vágynál-e még röpülni? Nem!
Akarni jót az embereknek,
Oszlatni a vastag ködöt,
Ültetni fákat a vadonba,
Mit eddig tar bokor födött:
Hirdetni hajnalt, mint pacsirta,
És szállni, szállni végtelen,
Míg egyszer földre szór az orkán,
Vágynál-e még röpülni? Nem!
De hogyha úgy lehetne szállnom,
Mint volt először, boldogan:
Kisérve egy nemzet szemétől,
Amint ma is szállnak sokan:
Visszhangot keltve énekemmel,
Szeretve fönn, szeretve lenn:
Vágynál-e akkor még röpülni?
Ha szárnyat adna ő? – igen!
***
Vers forrása:
Jámbor Pál (álneve Hiador, Paks, 1821. január 16. – Szabadka, 1897. április 14.) magyar költő és író.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Felhívom rá a figyelmet, hogy a blogon a megjegyzések MODERÁLÁS után kerülnek fel; illetve hogy a megjegyzés írója tudomásul veszi, hogy adatait (nevét és online elérhetőségét) ÖNKÉNT adta meg. Harmadik félnek, vagy reklámcélra nem használom fel senki adatait!