Bejegyzések

szokások címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fogadom, hogy...

Kép
  Tegnap óta másodszorra nézem meg Mel Robbins podcast adását, amit Seth Godin marketing guruval készített, How to Build a Life That Matters & Get What You Want Starting Today.    Mel híres a 5 másodperces szabályáról, hogy 5-4-3-2-1 visszaszámolás után rögvest CSELEKEDNI kell, mert különben az ember agya lebeszéli őt arról. Seth is úgy gondolja, hogy a cselekvés az élet mozgatórugója ( "we become what we do" ) , sőt, örök bibliai igazságot idézve: Ki mint vet, úgy arat!  Nemcselekvés Newton tehetetlensége törvénye szerint: minden test addig nyugalomba marad, míg egy külső erő nem hat rá - csak hát a VALÓSÁGBAN 18 éves korunk után általában nem áll mellettünk valaki, aki külső ösztönzőként hat, muszáj önerőből cselekedni.     Kissé hosszadalmas bevezető után jutottam el a lényegig, a fogadalomig. Rengetegféle szokáskiépítő rendszer létezik, én is kipróbáltam jópárat, lelkesen olvasok ilyesféle könyveket is, azonban idénig valahogy hatástalanok vol...

S. J. Scott: A szokás hatalma

Kép
FÜLSZÖVEG: Azt ​mondják, a sikerhez vezető út, ha az ember jól választja meg a szokásait.  Most azt gondolod, hogy új szokásokat felvenni nem könnyű, sőt hosszú és sok energiát felemésztő kihívás. De nem hallottál még a szokás-csoportosítás módszeréről, amivel Te is gyorsan átformálhatod napi rutinodat, és ezzel együtt megváltoztathatod a teljes előtted álló életedet. A szokás-csoportosítás lényege, hogy szinte láthatatlan, apró változásokat és rituálékat viszünk a mindennapjainkba. A szokás hatalma című könyvből 127 gyorsan elsajátítható „jó szokást” ismerhetsz meg, melyek iránymutatóként szolgálnak sajátjaid kialakításához. Építsd be és használd őket! Hamar tapasztalni fogod, hogy ez a technika azért kiemelkedően hatékony, mert elkerüli a sok stresszt, amit akkor éreznél, ha egyszerre több dolgon próbálnál változtatni.  Vajon belefér-e a napjaidba mindez? Ha attól tartasz, hogy megmaradsz majd az elmélet szintjén, és soha nem fogod tudni egyedül megvaló...