Bejegyzések

megint hétfő címkéjű bejegyzések megjelenítése

Megint Hétfő No.16: Hurrá, nyaralunk!

Kép
 Egy wellness panzióba megyünk, és már tegnap óta azon töröm a fejem, hogy miket vigyek magammal. Most kicsit túlolvastam magam, és pláne tegnap nem írtam semmit, szóval hiába kezdtem bele az Én meg sosem -be, elég valószínű, hogy velem utazik. Kísérője lesz Cecilia Aherntől az Ahol a szivárvány véget ér , mert már nyolcan elolvasták a Mini könyvklubból, míg én bele se kezdtem. A harmadik könyv vagy Salinger Franny és Zooey -je lesz, vagy Gaimantól a Felkavaró tartalom . Szolgálati közlemény: nem leszek se fészen, se molyon holnaptól, majd instagramra fotózok, illetve twitterezhetünk!

Megint Hétfő No.15: Szabadságon vagyok!

Kép
Ennek megfelelően vagy egy hónapnyi restanciát próbálok elvégezni két hét alatt :D Kicsit vigasztal, hogy általában mással is így van ez, meg hogy Magyarország nagy részén az emberek hozzáállása az a "félig üres-félig teli pohárra" jellemző. Még ami pozitív, annak se tudunk mindig örülni, hanem késztetést érzünk arra, hogy panaszkodjunk, 7/24-ben :/ Persze ezt nem csak én mondom, hanem nálam okosabbak is, pl. Csíkszentmihályi Mihály, akinek fő művét olvasom, a Flow - Az áramlatot.  " Amit mi kultúrának és civilizációnak nevezünk, az jórészt olyan erőfeszítésekből áll, melyeket az emberek a nehézségekkel dacolva azért tettek, hogy értelmet és célt találjanak saját maguk és leszármazottaik számára."

Megint Hétfő No.14: Könnyed olvasmányok dícsérete

Kép
Hol terem a jó olvasó? kérdezte egy facebook bejegyzésben a nagylányom könyvtáros tanárra, Márta néni. Szerintem ott, ahol a szülő is olvas és a tévé, számítógép egyenrangú ellenfeleként van bevezetve az olvasás, mint a szórakozás egy formája. Mert igenis,  "Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is." A minőség fontos dolog, és néha nehéz beállni a sorba, jó kívülállónak lenni, nem trend/divat őrültnek. De ugyanolyan jó, sőt meglepően pozitív tud lenni, ha néha csak könnyedre vesszük a figurát, és lejjebb viszünk az íróval szembe támasztott igényeket, a népszerű könyvek közül választunk. Nálunk most pénteken úgy alakult, hogy a kisfiam nem volt hajlandó elaludni, ezért őt is elvittük magunkkal könyvtárba. A gyerek részleget nemrég újították fel, barátságos kis kuckó lett, mint ahogy a moly karcomban is látható:  http://moly.hu/karcok/543830 Megvallom őszintén, hogy én se számítottam arra, hogy nekem is annyi könyv meg fog tetszeni, míg a két gye...

Megint Hétfő No 12: Májusi célkitűzés és önazonosság

Kép
Nem minden a külcsín! :) Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat. A beszélgetés hamar panaszkodásban csapott át a stresszes élet és munka kapcsán. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza: porcelán, mûanyag, üveg; néhányan simák voltak,néhány közülük drága és ritkaság volt, s szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát. Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt, a tanító így szólt:  “Megfigyeltétek, minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az olcsó,mûanyag csészéket.  Habár mindannyitoknak az a természetes, hogy mindenbõl a legjobbat kívánjátok önmagatoknak, ez a problémáitok és a stresszetek forrása is.  Amit valójában mindenki akart, az a kávé volt, s nem a csésze, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek.” “Feltételezzük, hogy az Élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz, és a tá...

Megint Hétfő No.11.: Tavaszi szünetben (is) olvastam

Kép
Konstatálhatjuk, bár azt hiszem, ezzel nem fogok nagy meglepetést okozni, nem egészen normális a hozzáállásom a könyvtárakhoz sem, éppen úgy, mint ahogy a könyvekhez.

Megint Hétfő No.10: - Bookworm Book tag

Kép
Nem saját ötlet, Anitá nál láttam meg, de nála is hozott anyag, eredetileg Teklá tól származik :) Ritkán csinálok ilyen lánckörlevelet, vagy ilyen körbekérdezést, de mivel ez könyves, kihagyhatatlan. 1,Do you remember how you developed a love for reading? / Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást? Arra emlékszem, hogy nehezen tanultam meg olvasni, főleg mert akkoriban valahogy az egymáshoz közel hangzó betűket egybe tanították, olvasásnál, írásnál egyaránt; így a mai napig keverem időnként a b-d-g hangzókat. Emlékszem sírásra, meg egy szigorú apukára :)) 2., Where do you usually read? / Általában hol olvasol? Itthon bárhol, bár a nappali tetőablak alatt az egyik kedvenc helyem a fényviszonyok miatt, illetve esténként a háló, a csönddel, takaróval bebugyolálva. De szeretek, sőt létszükséglet a tömegközlekedésen is, zavar a zaj, a könyvvel jól el tudok zárkózni. 3., Do you prefer to read one book at a time or several at once? / Egyszerre szigorúan csak egy könyvet olvas...

Megint Hétfő - No.8 Boldogság vs. megelégedettség

Kép
„A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.” Forrás:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Boldogság Ez egy kissé személyesebb bejegyzés lesz, de ettől blog egy blog, nemde? Időnként bekacsint az élet. Most, hogy kitavaszodott, én is szinte szárnyalok, még akkor is, ha ez nem megy 100 százalékosan. A napsütéstől folyton mosolyogni támad kedvem, meg egyébként is szuper kis napom volt tegnap is, ma is.

Megint Hétfő No.7 Banned Books – azaz betiltott könyvek (Anne Frank naplója)

Kép
Anne Frank naplója nem az első olyan kötet, amelyet számos amerikai államban próbáltak, próbálnak megtagadni fiatal kamaszoktól, mégpedig két szögesen eltérő okból. Egyik nézet szerint a napló „downer” vagyis túlságosan pesszimista, életeunt; de ugyan már, mitől lenne más??? A másik ok a pornográfia vádja, mivel az eredeti, vágatlan, Anne édesapja által cenzúrázatlan kiadás részletezi Anne altestének leírását, például pisilés közben. (két magyar újságcikk is foglalkozik az esettel:   http://index.hu/kultur/2013/04/30/betiltanak_anne_frank_naplojat/ http://www.delmagyar.hu/bulvar/kiborultak_a_szulok_anna_frank_vaginajatol/2141933/) Nos, ez lehet meglepő egy felnőtt számára, de valószínűnek tartom, hogy azok az anyák, akik ilyesmi miatt sipákolnak, sose tudják meg, hogy drága csemetéjük miket látott már a televízióban, interneten, vagy mennyi kortárs pornót, regényt olvas. Nem kell messzire mennem, Murakami Haruki vagy Neil Gaiman is írt már szexuális tartalmú törté...

Megint Hétfő - No.6 Márciusi mottó és célkitűzés

Kép
Ezentúl minden hónapot egy-egy gondolattal fogok elkezdeni, és persze megosztom, mert így könnyebb önmagamat is rávenni, hogy összpontosítsak rá :) "Ne törekedj kiválóságra. Ez azonban nem jelenti, hogy képességeidet elhanyagold. Önmagadban akkor jutsz előbbre, ha képességeidet mennél teltebbé s összecsengőbbé teszed; mindegy, hogy képességeid mekkorák: fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk. Képességeid a paripák, melyek a végső házig visznek; de a házba csak úgy tudsz belépni, ha fogatod kívül marad. Minden képességnek mérete van; s a végső kapun csak az fér be, ami mérhetetlen: a lélek maga." Negyedik rész - A szárny Vetkőzés, 120.oldal

Megint Hétfő - No.5. Mit olvassak, ha nincs kedvem olvasni?

Kép
"Egy nőnek alaposan értenie kell a zenéhez, énekhez, rajzhoz, tánchoz, a modern nyelvekhez, hogy megérdemelje ezt az elnevezést; azonfelül modorában, járásában, hanghordozásában, beszédmódjában és kifejezéseiben meg kell lennie annak a bizonyos valaminek, ami nélkül csak félig érdemes a művelt jelzőre.  – Ez mind fontos – tette hozzá Darcy –, de van valami, ami még lényegesebb; az, hogy sokoldalú olvasással művelje elméjét." Ismerős a név, remélem? :D Tudom, hogy fura bevallani, de van nálam is ilyen, hogy olvasási szünet, kiégés. Több oka szokott lenni, de kettő a leggyakrabban; ha valami, amit előzőleg olvastam túlságosan lenyűgözött, és képtelen vagyok kiszállni az ábrázolt világból (pl. tavaly a Felhőatlasz, vagy az Amerikai istenek után); illetve persze magánéleti zavarok miatt. Meglehetősen nehéz azt mondani, ha valaki lelki zavarokkal, problémákkal foglalkozik, hogy ilyen-olyan könyveket olvasson. Én mégis ezt fogom most tenni, mégpedig az alábbi ötletekkel...

Megint Hétfő - No.3 J. K. Rowling: The Tales of Beedle the Bard

Kép
Szerintem nincs az a Potterhead a Földön, akinek különösebben el kellene magyarázni, hogy mennyire különleges ez a vékony kis könyv, milyen varázslatos titkok bújnak a sorai között. :) Igazi mestermű JKR-től,  körülbelül 5-6x olvastam már el, két nyelven is megvan itthon. Fantasztikus élmény egy kötetben tapasztalni, most aztán tényleg sűrítve, a lényeget mutatva, JKR bölcsességét (mesék) és humorérzékét (Dumbledore kommentjei:  " A fenti levélváltást követően Mr. Malfoy – nem kis kitartással – azon kezdett el fáradozni, hogy ne legyek többé igazgató a Roxfortban; jómagam pedig – hasonló kitartással – azon, hogy ő ne legyen többé Voldemort nagyúr legkedvesebb halálfalója."  ) . Ráadásul vérbeli Potterheadként nem kevés időt tölt el az ember nüanszok, nyomok után kutatva, amik a hét kötetet kiegészítik. Legnyilvánvalóbban persze a Három fivér története, de mind a szökőkúthoz fűzött Dumbledore-i hozzászólás, mind a Szépség és Szörnyeteg feldolgozás horro...

Megint Hétfő - No.2. ezúttal Kedden

Kép
Teljesen hihetetlen, hogy ilyen hamar a repül az idő, kölcsönkérem Fanni tegnap kapott utó-karácsonyi ajándékát, az időnyerőt :) Kedden az a nagy öröm ért, hogy el tudtam jutni a hivatalos, bankügyek intézése után könyvtárba is, ami kellemes élmény volt, sosem gondoltam volna, hogy ennyien nyüzsögnek délelőtt 11-kor odabenn.

Megint Hétfő - No.1.

Kép
Múlt hét szerdai bejegyzésem óta töprengek, hogy melyik mostanában olvasott könyv legyen a következő, ami külön posztot érdemel, de addig is, míg ezt eldöntöm, itt egy lista a januári olvasmányaimról, aztán blogajánló és álláskeresési miegymások :) Eddigi januári olvasmányaim: Agatha Christie: Gyilkosság méretre Frans Eemil Sillanpää: Hiltu és Ragnar Szabó Magda: Hullámok kergetése Franz Kafka: A per Vavyan Fable: A pepita macska Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő – Nagycsalád lettünk E. M. Forster: Szellem a házban Benyák Zoltán: Csavargók dala Ráth-Végh István: A fáraó átka Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő – Irány az iskola! Robert Galbraith: Kakukkszó Mándy Iván: Csutak és a szürke ló Walt Disney – Arielle, a kis hableány Walt Disney – A rút kiskacsa Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Évszakos könyv Szabó Magda: Für Elise Angela Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán N. H. Kleinbaum: Holt ...