Kicsi vagyok én, majd megnövök én, esztendőre vagy kettőre, blogger leszek én :D
Imádok ismerős népköltészeti énekeket, vagy népszerű verseket átdolgozni, és szívesen használom a klisés alapigazságokat is, ironiával átköltve - ezt akik régebbről, ficírói munkásságomból ismernek, azoknak nem nagyon kell bemutatnom.
Egyik legelső művem a Miatyánk átirata volt, Merengő adminoknak címezve :)
Éppen ma egy éve regisztráltam ezt a blogot, amely nem az első blogger pályafutásom során, pláne nem blogíróként. Sajnos a régebbiekbe már nem tudok belépni, így törölni sem őket, de legalább így vissza tudom olvasni, semmi vállalhatatlant nem írtam.
(Blog 1 és blog 2)
Az olvasóblog ötlete még 2014 nyarán született, ekkor vegzáltam Boglarina barátnőmet, hogy írjunk ketten egy közös könyves blogot, de mindketten túl elfoglaltak voltunk a terv megvalósításához.(Blog 1 és blog 2)
Aztán ahogy a fanfiction írás egyre kevésbé mozgatott meg, és vált az olvasás szinte minden időmet kitöltő hobbivá, úgy gondoltam, hogy ímhol a lehetőség, pötyögni, írni tovább, de más stílusban, másról, máshová, mint eddig, akármeddig :)
2015-ben 112 bejegyzés született, és máig több mint 6,100 látogatója volt az oldalnak, amit innen is KÖSZÖNÖK!
A legtöbbet kattintott poszt Janne Teller: Semmi-je, amit követ Szabó Magda egyik gyerekkönyve, a Mondjátok meg Zsófikának ajánlója; míg a képzeletbeli lista harmadik helyén a Rólam bemutatkozó oldal áll.
Már az első hétvégi prófétában meséltem, hogy volt időszak, amikor még én se nagyon tudtam, hogy merre-mit akarok én kezdeni ezzel a bloggal, az első félévben ez jócskán meg is látszik a bejegyzések stílusán és gyakoriságán is.
Aztán a Könyvmoly párbajba csatlakozás is sokat segített - van javasolt tartalom, külalak; valamint Teklával való magánéleti találkozásom is rengeteget lendített előre.
Az első blogdíj, az hogy mennyi ficíró ismerős olvas, hogy mennyien kérdezik meg magánéletileg, hogy adott időszakban éppen mit forgatok a kezemben; hogy a műveltség, olvasottság is elég ahhoz, hogy merengős körökben még mindig jelentsen valamit a nevem - ezek mind-mind hihetetlen inspiráló apróságok, amik megmelengetik a szívem, és további pötyögésre sarkalnak :)
meg hát hiú is vagyok ám, jólesik, hogy szeretitek, amit hobbiként művelek <3
Online süti Nektek!!!sütiképek forrása: http://cakesandcupcakesmumbai.com/2013/01/13/book-lover-cakes-and-cupcakes/
Köszönöm, hogy itt voltatok, remélem, hogy a továbbiakban is fogjátok kedvelni a tevékenységemet :)
Ha tetszett a poszt, kérlek pipáld ki a bejegyzés alatti megfelelő mezőt, Neked csak egy kattintás, nekem viszont számít minden apró visszajelzés :)
FB-én itt tudsz követni: https://www.facebook.com/lakosztaly
Molyos adatlapom ez: http://moly.hu/tagok/mariann_czenema
Levelet ide írhatsz: bagolybizsu(kukac)gmail(ponty)com
FB-én itt tudsz követni: https://www.facebook.com/lakosztaly
Molyos adatlapom ez: http://moly.hu/tagok/mariann_czenema
Levelet ide írhatsz: bagolybizsu(kukac)gmail(ponty)com
Boldog szülinapot! Izgalmas pillanat az biztos, az első különösen. Tekla egy jelenség, kivételesen tudja mit is akar, lenyűgöző önbizalommal.
VálaszTörlésA Mondják meg Zsófikának pedig egy csoda, ahogy a többi SzM mű is érdemes olvasásra.
Köszi :) igen, Tekla rém aranyos privátban, és nagyon igaza volt abban, hogy minél többet írok, annál magabiztosabb leszek.
TörlésMagdustól már 22 könyvét elolvastam, idén lesz egy-két újraolvasásom is, de már igyekszem a kevésbé ismerteket sorra venni, Béla királyt, Csekei monológot, Kívül a körön-t.