Szabó Magda: Hullámok kergetése

Útijegyzetek

Az olvasó csak akkor vegye kezébe ezt a könyvet, ha tudomásul veszi, hogy az olvasottak semmivel sem bővítik majd gazdasági, földrajzi vagy társadalomtudományi ismereteit, nem útirajzot kap, csak személyes jellegű följegyzéseket, egy utas reakcióit életében először látott tájakra, országokra, magára az utazás tényére.
Aki írta, nem gyűjtött adatokat útközben, egyetlen statisztikai számot nem rögzített esténként, mikor füzetében összegezni próbálta, mivel gazdagította az aznapi nap. Nem tette, nem is tehette, mert vagy holtfáradtan, pihenni indult útnak, hogy valahol, távol telefontól, napi postájától ismét erőre kapjon valami nehéz munka után, vagy mert – nem lévén egyetlen rokona se külföldön – utazásait más országbeli kiadók meghívása tette lehetővé, s kötött program szabályozta napjait. Amit írt, nem útinapló, csak utazás közben írt napló, nem kultúrfilm, csak pillanatfelvételek sokasága, s olykor maguk a felvételek kevésbé fontosak, mint az emlék, melyeket látásuk felébresztett. Az utast ezeken az útjain egy élő s egy holt útitárs kísérte el, ez utóbbi, a holt emlékének ajánlja most feljegyzéseit, apjának, akinek a világ helyett csak IBUSZ-prospektusok s egy részletre vásárolt földgömb jutott, de aki megtanította vágyakozni gyermekét is tengerek s hegyvonulatok után.

A könyv a DIA-án olvasható egészben.

Igazán szépen megírt figyelmeztetés Magdától, de a mű jóval több ennél!
Szerintem: Csillagos ötös.
Érdekfeszítő, nagyon személyes, helyenként lírai, és magában hordozza az összes szabó magdai kifejezésmódot: a körmondatok, latinos-irodalomtörténeti vonatkozásokat, rengeteg humorral, hihetetlenül nagy és váratlan csattanókkal.
Elbűvölt 48 órára, külön öröm, hogy olvastam a sokat emlegetett Őzet, hogy jártam én is egy pár helyen, amit felsorolt; és máris pakolnék, hogy kezemben ezzel a könyvvel lássam Magda és T. útját.

Ilyen gyönyörűséges mondatokat, gondolatokat tartalmaz:
"A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni."
"Amíg élsz, addig nem késő semmi."

"Minden irodalomtörténészt, mindenkit, aki kritikával foglalkozik, odaállítanék John Keats sírja elé, és megtaníttatnám vele könyv nélkül a költő sírfeliratát: „Itt nyugszik valaki, aki a vízre írta a nevét”, hogy jegyezze meg, nemcsak a tüdőbaj pusztít, hanem a közöny, a rosszindulat, az ostobaság, az új irodalmi jelenségekre való süketség is, hogy a meg nem értés is ölhet."

Szívből ajánlom minden SzM rajongónak!