A hét verse - Gárdonyi Géza: Április végén




Gárdonyi Géza: Április végén

A nap letette arany-koronáját, 
s tüzet rakott a Mátra tetején. 
Ott piheni ki égi fáradalmát 
az erdős Mátra kéklő közepén.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll. 
Kertemben ér az estéli homály. 
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma. 
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

S tengerként árad, nő a lágy homály. 
Fölötte csak az Esti-csillag áll. 
Az tartja az ég barna fátyolát, 
a földnek éji árnyéksátorát.

Álmodom-e, hogy itt van a tavasz? 
A kályha mellett róla álmodunk, 
pedig a tél künn csendesen havaz, 
s pelyhes a hótól minden ablakunk.

De nem, én mostan mégsem álmodom: 
ibolya van a kerti asztalon; 
enyhe az est; illatos a virág; 
virágzó fák közt kél a holdvilág.

A földön az éj sötét fátyola, 
s a fák az éjben mind fehérlenek: 
ruhájuk talpig csipke-pongyola, 
s a csipkék közt ezer gyémánt remeg.

Fehér erdőn fehérlő holdvilág, 
fehéren égő örök csillagok, 
mi szép vagy te, fehér álomvilág! 
Öledben én is csak árnyék vagyok.

***

Vers forrása:
https://moly.hu/karcok/1089497

Kép forrása:
https://www.pexels.com/photo/nature-flowers-spring-cherry-72473/

Megjegyzések